Sokat tehetnek önmagukért a daganattal szembesült férfiak

Forrás: Wikimedia.org

Félezernél is több olyan férfi él Békés megyében, akinél prosztatarákot fedeztek fel, a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint az érintettek köre évről-évre mintegy kétszázzal bővül a térségben. Bár az időskor betegségeként tartják számon, ötvenes éveik elején járó férfiaknál is diagnosztizáltak már prosztatarákot Békés megyében is. A daganatos betegeket mozgásra ösztönző országos 10 Ezer Lépés Program keretében Mezőberényben a Szlovák Közösségi Házban előadásra, fórumra és speciális mozgásprogramra várták a férfiakat és családtagjaikat is a térség minden településéről.

Dr. Bartóki László

Dr. Bartóki László

– A prosztatarák nem halálos ítélet: nagyon sok betegem van, akik évekkel ezelőtt estek át műtéten vagy sugárkezelésen és ma is jó életminőségben élnek családjukkal. A prosztatarákos férfiak jelentős részének még előrehaladott, áttétes állapotban is hosszú ideig kordában lehet tartani a betegségét. A rehabilitációban viszont sok a hiányosság, pedig tudatossággal, rendszeres mozgással, szakszerű gyógytornával számos mellékhatást csökkenteni lehet, gyorsabb lehet a lábadozás és az életkilátások is javulhatnak – szögezte le dr. Bartóki László urológus főorvos Mezőberényben, a prosztatarákos betegek mozgásprogramjaként meghirdetett 10 Ezer Lépés Program Békés megyei állomásán. A főorvos hangsúlyozta: egy daganatos megbetegedés diagnózisa nagy lelki teher, de fontos, hogy a betegek ne hagyják el magukat, ne odahaza ülve, elszigetelődve várják a következő kezelést vagy kontrollvizsgálatot.

– Már a kezelések elején indokolt lenne, hogy minden egyes beteg találkozzon gyógytornásszal, ám ez ritkán történik meg – mondta Zolnai Nóra gyógytornász. Hozzátette: a műtét utáni vénás torna segíthet a trombózis kockázatának csökkentésében, a légzőgyakorlatok javíthatják a közérzetet és segíthetnek a stressz csökkentésében. A medencefenék- és gátizomtorna megtanulásával és rendszeres gyakorlásával érdemben lehet csökkenteni a gyakran előforduló vizelettartási gondokat, az esetek egy részében az erekciós problémákat is.

Strommer Szilvia

Strommer Szilvia

– Kérjük az orvosoktól, hogy javasolják a gyógytornát és a mozgást a betegeiknek, hívják fel a figyelmet a betegközösségekre is. A férfiakat különösen nehéz aktivitásra bírni, de kérjük az érintett betegeket és családtagjaikat, hogy ők is keressék a lehetőségeket, a mozgást tegyék a mindennapjaik részévé, mert ezzel a testi és a lelki egészségükért is nagyon sokat tehetnek – fogalmazott Strommer Szilvia, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagja. Hozzátette: Békés megyében három alapszervezet is várja a daganatos betegséggel érintett sorstársakat támogató programokkal. A jelenleg működő mezőberényi, eleki és nagyszénási alapszervezeten túl szívesen segítenek új közösségek megalakításában is.

A 10 Ezer Lépés Program elnevezése onnan ered, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint legalább ennyi lépést kellene tenni minden nap annak, aki szeretné megőrizni az egészségét. A rendezvényeket a Magyar Rákellenes Liga és a Gyógyulj Velünk Egyesület jegyzi, ahhoz szakorvosok is csatlakoztak, a program keretében az összes szolgáltatást – kiadványokat, videókat, gyógytornát és konzultációt – ingyenesen vehetik igénybe az érintettek. A 10 Ezer Lépés Program keretében közzétett segítő videók a www.rakgyogyitas.hu/ferfitorna linken érhetők el, ám minden esetben javasolt szakorvossal, gyógytornásszal egyeztetni, személyre szabni a mozgásprogramot.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top