dr. Csonka Judit

– Amikor egy hátfájás miatti MRI nyomán kiderült, hogy tüdőrákom van, az adenokarcinóma szövettani lelet és a betegségemre vonatkozó minden más adat ismeretében kértem az orvosomat, mutassa meg a túlélési táblázatokat. 10-20 százalék esélyem volt az 5 éves túlélésre. Három hónappal később az egyik izomban áttétet fedeztek fel, ezzel az esélyem az 5 évre 1-2 százalékra csökkent. De benne vagyok az 1-2 százalékban, hiszen ennek már 9 éve! – sóhajt fel Csonka Judit.

Az orvosi beavatkozások – kemoterápia, műtét, újabb kezelések, sugárterápia, 5 éven át célzott onkológiai gyógyszer szedése – mellett szakmájához híven a lelkét is erősítette a gyógyulása érdekében: sokat segített a családja, eljárt lelki gondozóhoz, részt vett pszichoterápián, egy jezsuita pap lelki támogatását is kérte. Emellett minden nap kilométereket gyalogol, rendszeresen úszik.

– Mi a fontos az életben? Ma már tudom: nem valami távoli, elvont célok után menni állandóan, hanem megélni a mindennapokat – összegzi a szemléletében végbement változásokat.

Felszabadultan beszélni bármiről

A pszichiáter a betegség kiderülésekor szeretett volna kapcsolatot teremteni sorstársakkal, ám havi egy-egy klubtalálkozónál többet akart, ezért 2007 őszén egy munkatársával megszervezték, hogy legyen egy valódi önsegítő és támogató csoport Pécsen.

– Nekem az elején az adott reményt, hogy találkoztam egy férfival, aki már 3 éve volt abban a stádiumban, amibe akkor én kerültem. Beszélgettünk, s lendületet adott a folytatáshoz. Ezt a reményt adjuk meg mi hétről-hétre egymásnak immár évek óta – fogalmaz Csonka Judit. Egy-egy alkalommal 5-10 résztvevő jön össze, bármely daganattípussal kezelt beteget nyitottan fogadnak.

– Számtalan sok olyan kérdés van, amelyet igazán csak egymás között tudunk megbeszélni, mert vannak dolgok, amelyeket csak az érthet meg, aki átélte. Megmagyarázhatatlannak tűnik például, hogy aki súlyos műtéteken, majd akár infúziók százain van túl, egyszer csak miért pánikol be, ha egy injekciót kell kapnia. De előfordul, hogy egy jelentéktelennek tűnő esemény az utolsó csepp a pohárban, amit már nem tud elviselni valaki, mert „megtelt fájdalommal” – magyarázza.

– A családtagokkal, hozzátartozókkal való kapcsolatok, a szeretet megnyilvánulása, az aggódás és a konfliktusok is olyan témák, amelyeket csak kívülállókkal lehet szabadon megbeszélni, akik nem sértődnek meg az elhangzottak miatt. Rendkívüli érzelmi terheket cipelnek a családtagok is, sok esetben nekik is nagy szükségük lenne lelki-pszichológiai háttértámogatásra – fejti ki Csonka Judit.

Második család

Koltai László

Koltai László hozzátartozóként tapasztalta meg éveken át, milyen sokat jelentett tüdőrákos felesége számára a sorstársközösség. 2006-ban találtak egy 3 centiméteres daganatot az akkor 64 éves asszony tüdejében, megoperálni nem lehetett, mert a jobb oldali tüdőlebeny egy majdnem két évtizeddel korábbi tüdőembólia miatt nem dolgozott, így nem lehetett tovább csökkenteni a légzőfelületet. Minden azon múlt, hogy a betegség reagál-e az onkológiai kezelésekre.

26 kemoterápiát 33 sugárkezelés követett. Nagyon nehéz hónapokat éltek át, az asszony többször fel akarta adni. A kezelőorvosa ajánlotta, hogy keresse fel a támogató csoportot, ami férje elmondása szerint idővel szinte második családjává vált.

– Hihetetlen változásokat éltünk meg. Megnyílt, megváltozott a hangulata, visszajött az étvágya, megtanult újra mosolyogni. Barátokra talált, akikkel rendszeresen tartották a kapcsolatot. Nemcsak a betegségről volt szó, hanem az élet minden területéről, hiszen minden más megvilágításba helyeződik egy betegség árnyékában, s ezt ott mindannyian átélték – fogalmaz Koltai László.

– Feleségem diagnózisa alapján, a statisztikák szerint 3 évre tervezhettünk előre, ám 9 évet kaptunk a sorstól, mígnem idén nyáron végül el kellett búcsúznunk egymástól. Nem közvetlenül a tüdőrák okozta a halálát, hanem hátsófali infarktust kapott, amelyből már nem tudott kilábalni. Hálás vagyok a sorsnak ezekért az évekért, s azért, hogy nem volt ágyban fekvő beteg; csak az utolsó tíz napban gyengült le annyira, hogy segítséggel tudott kimenni a mosdóba. Meggyőződésem: abban, hogy ennyi időt kaptunk, 50 százalék volt a lelkiismeretes orvosi gondozás szerepe, 50 százalék pedig a sorstársak támogatása. Nagyon sokat jelentett ez számára! Amikor már oxigénpalackkal ment, akkor sem hagyta ki a találkozást, s bár elfáradt, örült, hogy a többiek között lehetett…

A legszeretőbb családi környezetben is érezheti azt egy beteg, hogy vannak tabu témák, amelyeket csak azokkal tud megbeszélni, akik azonos cipőben járnak. Az orvosok számára is könnyebbség, ha egy felkészült sorstársközösség támogatását tudják a betegeik mögött, hiszen úgy az információ átadásában, mint a traumák feldolgozásában vagy az érzelmi egyensúly megtalálásában nagy segítséget tudnak nyújtani a betegek egymásnak.

Kapcsolatfelvétel a rákbetegek pécsi önsegítő csoportjával a csonkajuca@gmail.com címen vagy a Megújulás Családterápiás Intézet 0672-517-075 telefonszámán lehetséges.