Szacsvay Lászlót egy bőrkiütés ébresztette rá, hogy ideje alaposabban kivizsgáltatnia magát. Idejében jött szervezete figyelmeztetése: még azelőtt kiderült, hogy rosszindulatú daganat kezdett kialakulni a prosztatájában, mielőtt az panaszt okozott volna. Bár tudta, hogy az operáció miatt sok kihívással kell szembenéznie a mindennapokban, nem halogatta a műtétet. A lábadozás hónapjai alatt több nem várt szövődmény is fellépett. Mindennek azonban már lassan fél évtizede: maga mögött tudhatja a rákot. A Magyar Urológusok Társaságának felkérésére idén azt is elvállalta, hogy a prosztatarák ellenes kampány arcaként bátorítja férfitársait, akiket két csoportba sorol: akiknek már volt gondjuk a prosztatájukkal, s akiknek lesz. A RÁKGYÓGYÍTÁS magazinnak adott interjúban már-már zavarba ejtő könnyedséggel mesélt prosztatarákjáról, műtétjeiről, az operáció utáni megpróbáltatásokról. Azt mondja: „azért éltem túl, mert kínomban is tudtam röhögni magamon.”
Szacsvay László 1947-ben Budapesten született. Miután 1971-ben elvégezte a Színművészeti Főiskolát, először a Nemzeti Színház, majd 1982-ben a Katona József Színház társulatának tagja lett, de mind a mai napig gyakran lép fel más színházakban, s vidéki játszóhelyek, fesztiválok meghívásainak is eleget tesz. Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész. Sokszor hívták a rádióba, s amikor még sűrűbben foglalkoztatott színészeket a televízió, sok filmben, zenés tévéjátékban is szerepelt. Énekelt kuplékat és sanzonokat, a képernyőn a nézők ma ezek ismétlésével találkozhatnak gyakrabban, illetve az Életképek című teleregényben láthatják, ahol elmaradhatatlan Báró kutyája is vele szerepel. A színész azt mondja: „Báró önmagát alakítja a sorozatban, neki már olykor előre köszönnek az utcán. Azután néha nekem is.”
– Kisöreg, mondtam magamnak, el kell menni az orvoshoz, hogy kiderüljön, miként állsz az Úr színe előtt! Amikor aztán az urológiára értem, ott kiderült: már csak féllábon – eleveníti fel kivizsgálásának történetét Szacsvay László.
Panaszai nem voltak, eredetileg csak azért ment el a Szent László Kórház ügyeletére, mivel kiütések jelentek meg szerte a testén, amelyek elviselhetetlenül viszkettek, s valamiféle csípésre vagy allergiára gyanakodott. Kapott gyógyszert, s egy idő után ez a probléma el is múlt, az allergiatesztek sem mutattak ki különösebbet. Ma úgy értékeli: „ez volt a vészcsengő, hogy rég látott már orvos, s nem szabad annyira elhanyagolnom szegényeket.” Ekkor 58 éves volt, ezért a történtek után időszerűnek látta, hogy rászánja az időt, s belevágjon egy általános állapotfelmérésbe. Így történt, hogy az egyik tumormarker teszten fennakadt: bár nem sokkal, de a prosztata-kórjelzőként számon tartott PSA szintje meghaladta a határértéket, ezért a biztonság kedvéért biopsziát javasolt az urológus. A szövettani vizsgálat elkeserítő eredményt hozott: kimutatták, hogy rosszindulatú daganat van a prosztatájában.
Mérlegen az élet
– Rossz érzés volt a lelettel a kezemben állni, úgy éreztem, mintha az írásba adott halálos ítéletemet fognám. Azt kérdeztem a professzortól: „akkor ennyi volt?” Ő azonban nem volt fogékony a fennkölt drámaiságra. Leteremtett, hogy ne beszéljek hülyeségeket, ezt majd ő megoldja, három hónapon belül megoperál – hangzott az első terápiás megbeszélés.
– Osztottam-szoroztam, hogy a komplikációk, a műtét átmeneti és végleges mellékhatásai milyen kockázatokat rejtenek, hogyan nehezítik meg az életemet, ám végül ezek a gondok eltörpültek ahhoz képest, hogy egy jól sikerülő operáció magát az életet jelenthette – fogalmaz Szacsvay László. Somolyogva hozzáteszi: „hatvan felé a férfiasságnál már lényegesebb, hogy az ember memóriája működjön még egy darabig – azt pedig nem veszélyeztette a műtét.”
– A mély altatásban, hasi felnyitással végzett operáció több órán át tartott, utána a színészt az intenzív osztályon ápolták. Ahogy onnan visszakerült az urológiára, másnap a radiátornak támaszkodva érte a nagyvizit.
– A professzor egy kisebb hadsereg élén vonult be az osztályra, s azt a váratlan kérdést szögezte nekem: hogy vagyok? Mit lehet erre felelni, amikor az ember épp csak él és alul-fölül csövek lógnak ki belőle? Én azt mondtam: itt ülök a hideg kövön, himbálom a retikülöm – eleveníti fel a sajátos orvos-beteg párbeszédet Szacsvay László.
A helyzet azonban sokszor nem adott okot a rímfaragásra: hetekig nem lehetett kivenni a katétert, az elfertőződött, s nagyon nagy fájdalmakat okozott, volt, hogy altatást is kért, még „mielőtt minden bűnét bevallotta volna.” De – értékeli utólag a színművész – azokon a heteken is túl lehetett lenni. „Nemcsak az a macsó, aki a legyet is röptében elkapja, hanem sokkal inkább az, aki állja a sarat akkor, amikor kell.”
Hogyan kell pucsítani?
A szövődményektől eltekintve maga a prosztataműtét jól sikerült, a tumort eltávolították, s az orvosok úgy ítélték meg, hogy nincs szükség sugárkezelésre vagy kemoterápiára. Bár az onkológiai kezelések elmaradhattak, a lábadozás még sok tortúrát okozott. Mindenekelőtt az inkontinencia jelentett gyakorlati és lelki szempontból is gondot. Szacsvay László nem kertel: egy ideig kacsával járt a próbákra, s pelenkában lépett fel az esti előadáson. „A csecsemők milyen sokáig élnek pelenkában, s attól még milyen jól tudják magukat érezni a bőrükben, nem nagyon foglalkoztatja őket a dolog. Bennünket miért kellene, hogy ugyanez idegesítsen, ha ez teszi lehetővé a közösségbe való visszatérést?” – érzékelteti Szacsvay László, milyen lelkülettel igyekezett túllépni a nehézségeken. Ezzel együtt is sokat dolgozott azon, hogy mihamarabb visszaállhasson a mindennapok megszokott rutinja. Gyógytornász segítségét kérte: az inkontinencia gondok enyhítése érdekében elektromos stimulációs kezeléseken vett részt, s intimtornába kezdett.
– Pucsítónak neveztem el a gyógytornász hölgyet. Ez onnan ered, hogy a kezdetekkor egyszer az volt az instrukciója, hogy akkor most pucsítsak. Hogy mit csináljak!? Kérdeztem nagy szemeket meresztve, majd kértem, előbb pucsítson ő, hadd lássam, hogy kell azt csinálni. A tornákon nagyon sokat nevettünk egymáson, főleg persze rajtam. Otthon is minden nap tornásztam, azokban a hetekben sérvesre röhögtem magam – mondja Szacsvay László, majd hozzáteszi: ezt nem szóviccnek szánta, tényleg sérvet kapott. Újfent műteni kellett. A mindennapi rituálék ezt követően a sérvkötő felhelyezésével bővültek, aminek akkurátus mozdulatai a színfalak mögött ugyancsak tudatosan váltak burleszkfilmbe illővé.
Bezárkózás helyett nyíltság a mindennapokban
Még ezt követően is hátravolt egy felvonás: a színész lábában trombózis alakult ki, ami miatt ismét kórházi kezelés következett. De ami a lényeg: az onkológiai kontrollvizsgálatok mindent rendben találtak.
– Tisztában vagyok azzal, hogy aki egyszer benne volt a betegségben, annak nem biztos, hogy sikerült végleg megszabadulnia tőle. Mindig maradhat egy mákszem valahol, ami egyszer fellobbanhat, ezért félévente eljárok az urológiai ellenőrzésekre, ott egy vérvétellel megnézik a PSA szintemet, majd megyek tovább dolgomra. Ez szerencsére már évek óta így van, bízom benne, hogy így is marad. De az életem sem most, amikor úgy tűnik, hogy legyőztem a daganatot, sem akkor, amikor a fájdalmaktól fetrengtem a kórházi ágyon, nem szólhat vagy szólhatott csak a betegségről. Próbáltam optimista maradni – vallja Szacsvay László. Hozzáteszi: számára lelkileg támaszt jelentett, hogy mindig nyíltan beszélt a bajairól.
– Nem kérkedtem, nem álltam ki egy táblával a nyakamban a Parlament elé, hogy hirdessem a prosztatarákom, de soha nem is tagadtam el: elmondtam mi történt velem, s nekem ez a nyitottság nagyon sokat segített. Ezért vállaltam fel a prosztatakampányt is, hátha meggyőzhetek néhány apát és nagypapát, hogy nem férfiatlan elmenni az orvoshoz szűrővizsgálatra. Hátha ráveszek néhány asszonyt is, hogy ne nyugodjon bele férje vagy apja makacsságába. A nőknek nem kell tanácsot adni: ha akarnak, mindent el tudnak érni a férfiaknál. Ezt a hatalmukat pedig felhasználhatják arra is, hogy megmentsék az életét az orvostól ódzkodó fafejű társuknak – fogalmaz a színművész.
Tragédia és komédia: rokon műfajok
Azzal folytatja: mindenki tudja, hogy sajnos nem mindig sikerül időben beavatkozni vagy sikeresen legyőzni a rákot, s végül mindannyiunknak lesz egy betegsége, amit már nem tudunk legyőzni. De akinek a személyiségében van egy kis készség a humorra és az öniróniára, az számára a legelkeserítőbb és legkétségbeejtőbb helyzetben is kapaszkodót nyújthat, megóvhat a letargiától, szerezhet néhány jó percet magának és másoknak. Önmagától a jókedv persze nem fenntartható, mindehhez valódi erőt a szeretet és a törődés adhat: a daganat elleni küzdelemben a feleségem, a szeretteim és a barátaim által nyújtott stabil érzelmi háttér, a türelem, az elfogadás elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a kórházi ágyon is legyen kedvem mókázni, legyen erőm látni és láttatni az élet vidámabb oldalát is.
– A rák egyáltalán nem vicc, s egy kicsit sem vicces. Apai keresztanyám is végbéldaganat miatt hunyt el, a családunk végigkísérte őt azon a borzasztóan nehéz úton, amin annak idején végigment. A prosztatarák miatt én is megéltem bizonytalanságot, halálfélelmet, lelki és fizikai megpróbáltatásokat. Nem leányálom ez. Viszont a sors óriási ajándéka, hogy azt tudom mondani: ha már megadatott nekem mindaz a nyomorúság, amit elmeséltem, változtatni pedig nem tudunk rajta, most miért sírjunk ezen mindannyian, amikor ugyanazt a kis időt jókedvben is eltölthetjük?
A riport a Rákgyógyítás magazin 9. számában jelent meg, szerző: B. Papp László. A hirdetések nélküli országos magazin negyedévenként 15 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tudományos partnerségével megjelenő ingyenes lap a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.
Kapcsolódó cikkek:
Bodrogi-Garas: Éljünk, amíg meg nem halunk!
Bangó Margit: énekek a kórházi ágyon
Halász Judit és a mellrák: nem feledett életöröm
Nagy Bandó András: „Minden nap ajándék”
Vágó István: Legyen Ön is Szkeptikus!
Csákányi Eszter: Elszakít vagy összeköt a betegség
Zoltán Erika: megfékezték a méhnyakrákot
