Urológiai Hét 2011 – nem csak a prosztatáról

Figyelemfelkeltő céllal szervezi meg szeptember 12. és 17. között a Magyar Urológusok Társasága az Urológiai Hét 2011 elnevezésű felvilágosító- és szűrőprogramot, a hetedik alkalommal megtartott eseménysorozaton ezúttal nem csak a prosztata betegségeire összpontosítanak.

A korábbi években prosztata napok néven rögződött kampány idén a betegségek szélesebb skálájával foglalkozik – számolt be a Magyar Urológusok Társasága (MUT) programsorozatát ismertető közleményről az MTI.

Bár a prosztatarák még mindig a vezető halálokok közé tartozik, a MUT szakemberei ezúttal a húgyutak és a kiválasztás szervrendszerének egyéb – szintén súlyos – következményekkel járó betegségeire is szeretnék felhívni a lakosság figyelmét. A kampányban igyekeznek bemutatni a tüneteket, a mögöttük megbújó kóros elváltozásokat és a korai felismerés nyomán meginduló kezelések nyújtotta gyógyulási esélyeket.

Az urológiai problémákkal azért is fontos orvoshoz fordulni, mert azok nem csupán az életminőséget rontják, hanem gyakran összefüggésben lehetnek a szervezet más részeinek súlyos működési zavaraival.

A szakmai társaság célja továbbá, hogy az orvoslásnak erről a speciális ágáról is pontosabb képet adjon, alaposabban bemutassa a szerteágazó területeit annak a gyógyító munkának, amely korántsem szorítkozik a dülmirigy betegségeinek kezelésére, alanyai pedig ugyanúgy lehetnek a nők, mint a férfiak.
A programban résztvevő, szűrést végző intézményekről részletes információk a www.prosztatanap.hu honlapon találhatók.

Kapcsolódó cikkek:
Prosztatarák
Húgyhólyagrák
Prosztatarák: életet menthet a szűrés és nem szégyen
Bodrogi Gyula és Fábry Sándor a prosztatáról
Szacsvay László: időben elkapták a prosztatarákot

Top