Vastagbélszűrés: nem kell a meghívóra várni

A Gyógyulj Velünk Egyesület felhívásában arra kér minden daganatos beteget, hogy győzzön meg legalább egy embert arról, hogy vegyen részt rákszűrésen.

A Gyógyulj Velünk Egyesület az európai emésztőszervi daganatos betegeket képviselő betegszervezeteket összefogó Digestive Cancers Europe nemzetközi kampányához csatlakozva biztat a rákszűréseken való rész- vételre mindenkit. Kiemelten fontosnak tartják a vastagbélrákszűrést. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2019-ben több mint 11 ezer vastagbélrákot diagnosztizáltak. Ezt követte a 2020-as év, amely a COVID-járvány első hullámát és teljes lezárást, a rákszűrések felfüggesztését hozta. Ekkor a felfedezett vastagbélrákok száma 9300-ra csökkent. Valószínűleg nem a betegség szorult vissza, hanem annak felismerése (a 2021-es és 2022-es adatok még nem elérhetők).

Kapitány Zsuzsanna

– Szeretnénk a nem vastagbélrákkal kezelt daganatos betegekben is tudatosítani, hogy sajnos egy ráktípus még nem véd meg egy másiktól, sőt nagyobb is a kockázat, ezért számukra is fontos résztvenni a vastagbélrák szűrését célzó vizsgálatokon. Másrészt mivel a daganatos betegek lehetnek a leghitelesebb szószólói a szűréseknek, szeretnénk meggyőzni minden érintettet arról, hogy önmaga is győzzön meg legalább egy embert a saját környezetében a vastagbélrákszűrésről – fogalmazott Kapitány Zsuzsanna, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnökségi tagja.

Az állami szűrőprogramban a Nemzeti Népegészségügyi Központ az 50 és 70 év közöttieknek névre szóló meghívót küld. Székletmintát kell beküldeni, az ehhez szükséges eszköz postai úton vagy a háziorvoson keresztül jut el a páciensekhez. Amint arra dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet, a vizsgálati csomag a meghívótól függetlenül is igényelhető.

Aki a fenti korosztályba tartozik, az a szures.nnk.gov.hu weboldalon kérhet szűrőcsomagot. Aki 50 évnél fiatalabb vagy 70 évnél idősebb, ám szeretne élni a lehetőséggel, ezt a szuresiranyitas@nnk.gov.hu címre írhatja meg. Bővebb felvilágosítás kapható az éjjel-nappal élő ügyfélszolgálatot működtető 1812-es ingyenes telefonszámon is.

Ha a székletvizsgálat eredménye nem jelez gyanús elváltozást, a szűrést 2 év múlva javasolják megismételni. Ha a mintában találtak vért, ez még nem jelent daganatos betegséget, de ennek kizárására vastagbéltükrözés indokolt. Ez a legbiztosabb vastagbélszűrési módszer: nemcsak át tudják tekinteni a teljes vastagbélszakaszt, hanem a gyanús polipokat is el is tudják távolítani, ezzel akár meg is lehet előzni a vastagbélrák kialakulását.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top