Helena von Zweigbergk, a kötet szerzője 2013 őszétől két éven át találkozott rendszeresen az énekessel. Ekkor már több mint tíz év telt el az agydaganat diagnózisa óta. Amint könyvében írja, ekkortájt néha Marie-nak ahhoz is segítség kellett, hogy az egyik szobából a másikba átmenjen. Ennek ellenére új dalokat vettek fel a Roxette-tel, és az együttes világ körüli turnéra indult, amit ebben a időszakban Oroszországban kezdtek, azután Ausztráliát és Európát vették célba. „Mi mást tehetnék? Adjam meg magam, és csak várjam a halált? Nem, ilyet nem teszek, azt már idejekorán eldöntöttem. Nem fogom megadni magam soha!” – mondta az énekes, aki – miközben gyermekkoráról, hivatásáról és a turnékról is sokat mesélt – felelevenítette a betegséggel való küzdelmének részleteit is.

Epilepsziás roham a semmiből

„Egyszerre csak azt vettem észre, hogy az egyik szememre nem látok. Rosszullét uralkodott el rajtam, és kimentem a fürdőszobába, hogy hányjak. Ott összeestem, és borzasztóan megijedtem. Aztán elsötétült a világ. Epilepsziás rohamot kaptam, ami miatt az egész testem remegni kezdett, és olyan erősen vertem be a fejem a kövezetbe, hogy a koponyám megrepedt” – idézte fel a kötetben Marie, miként indult kálváriája 2002. szeptember 11-én.

A kórházban a koponyafelvételek azonnal magyarázatot adtak a történtekre: tumort találtak az agyában. „Az első kérdésem az volt, hogy bele fogok-e halni. Az orvos azt mondta, hogy nem. Legalábbis nem ebbe a tumorba, mert kioperálják és sugárkezelik. Csak annyit fogtam fel, hogy rákos vagyok, de meg fognak operálni, nem fogok meghalni. Az orvos folytatta, de nem hallottam, hogy mit mond. Vagy legalábbis nem akartam felfogni. Mert amit mondott, azzal valójában azt sugallta, hogy a tumor kiújulhat, és akkor már nem biztos, hogy ki lehet operálni. A férjem, Micke felfogta, de én nem. Igazából egyikünk sem akart végzetes jóslatokat hallani arról, hogy milyen súlyos a helyzet. Hiszen én magam annyira tele voltam reménnyel. Annyira hittem, hogy minden rendbe jön. Hogyan is lehetett volna képes Micke szétzúzni bennem ezt a reményt? Biztatni és bátorítani akart, még úgy is, hogy ő maga közben egy egészen másfajta igazság birtokában volt.”

„Nem tudok sírás nélkül beszélni arról, hogy milyen alkalmatlannak éreztem magam anyának az agydaganat miatt. Előtte erős ember voltam, olyasvalaki, aki mindent a kezében tartott. Micke azért imádkozott, hogy legyen még néhány évünk együtt, hogy a gyerekek kicsit idősebbek legyenek, amikor meghalok. Azt akarta, hogy tisztább képük legyen az édes- anyjukról, legyen esélyük emlékezni rám.”

Szabad lélek egy sérült testben

2003-ban újabb műtét következett. „Ezután az operáció után történt, hogy komoly károsodást szenvedtem, amivel még ma is küzdök. Két éven keresztül alig tudtam bármit is mondani. Nem tudtam olvasni, és nem volt rövidtávú memóriám. Szinte mindent elfelejtettem, amit korábban tudtam. Előfordult, hogy nem tudtam megmondani a taxisofőrnek, hogy hol lakunk.”

„Rengeteg kortizon tablettát kellett szednem, hogy az agyi duzzanat eltűnjön a sugárkéskezelést követően. Felduzzadt az arcom, és teljesen más embernek néztem ki. Akárhányszor megláttam magam a tükörben, lesokkolt a látvány. Hirtelen csend lett körülöttem. Egyre kevesebben telefonáltak. A figyelem középpontjából a perifériára kerültem. Sok barátom eltűnt akkoriban. Megrémültek, főleg amikor felpuffadt az arcom és rettenetesen néztem ki. De akadtak kivételek. A legjobb barátom végig mellettem állt. Örökké hálás leszek neki ezért! Mindenki csak sajnált, és úgy éreztem, hogy senki sem akar egy társaságba kerülni velem. Túl sok szomorúság és keserűség kötődött hozzám. Azt hiszem, soha nem éreztem magam ennyire magányosan. A betegségem előtt nagyon mozgékony valaki voltam. Táncoltam és ide-oda ugráltam a színpadon. Bokszoltam és futottam, úszni is imádtam. Egy pörgős és mozgékony ember vagyok, akit bezártak egy sérült testbe.”

Győzelmi menet a Föld körül

„Negyedévente végeztek MR-vizsgálatot az agyamon, hogy megnézzék, vannak-e rákos gócok. Három év után a vizsgálatok számát a felére csökkentették. A legsúlyosabb fázis véget ért. Ekkor még nem nyilvánítottak gyógyultnak, de minden túlélt nappal egyre jobbak lettek az esélyeim. Az általános állapotom javult, és jól éreztem magam. Megszabadulhattam a kortizon tablettától, és a tumor nem növekedett. 2006 júliusában gyógyultnak nyilvánítottak. Kimondták, hogy már csak a sugárkezelés mellékhatásaitól szenvedek, de nem vagyok rákos. Ott egy duzzanat az agyamban, de az nem tumor. Ez nagy megkönnyebbülés volt.

Fotó: Flickr – Eva Rinaldi

A rehabilitációban legjobb ellenszernek az bizonyult, hogy újra turnézni kezdtünk. Iszonyatosan boldog voltam, hogy megint útra kelünk, ugyanakkor feszült is. Kibírom én ezt? Emlékszem-e az összes szövegre? Kívülről kellett tudnom a teljes repertoárunkat, és ez nem tűnt könnyűnek a memóriagondjaim miatt. A zenésztársam azzal szívatott, hogy csak tartsam ki a mikrofont a közönségnek, ha elfelejtek valamit. Ők majd eléneklik az összes dalt maguktól is.

Az volt a terv, hogy 53 fellépésünk lesz Belgiumban, Németországban és Hollandiában. A premier azonban szörnyű volt. Majdnem lefújtuk az egészet és hazamentünk. Azután, talán öt koncert után, teljesen feloldódtam. Visszatértem. Ezt követően világ körüli turnéra indultunk, ami gigantikus Roxette-győzelmi menet lett 49 országban 151 koncerttel. A nehéz évek alatt csak egy páciensnek éreztem magam. De a színpadon… Az érzés ugyanolyan csodálatos, mint régen, de mégis kicsit más. Győzelemként fogom fel, hogy élek, és még mindig énekelek.”

Várjatok csak, nyavalyások!

„Fantasztikus a családom, fantasztikus a hivatásom, fantasztikus otthonom van, s amikor csak erre gondolok, azt mondom magamnak: Ne nyavalyogj!” „Tudom, hogy mikor fordult minden jobbra. Micke azt mondta nekem: Hidd el, minden jobb lesz! Mindezt olyan meggyőződéssel állította, hogy el is hittem. Valamit lángra lobbantott bennem, valamiféle küzdőszellemet. Várjatok csak, nyavalyások! Majd én megmutatom nektek! Elértem a mélypontot, majd eldöntöttem, hogy a fenébe is, ebből elég!”

Marie férje egy másik fordulópontot említ a kötetben. „Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor észrevettem a változás jelét. Talán valamiért kritizáltam Marie-t, semmiképpen sem volt valami nagy ügy. De hirtelen rám üvöltött, és seggfejnek nevezett. Annyira megörültem ennek, oh… ez az én feleségem!”

Amint Helena von Zweigbergk, a könyv svéd szerzője fogalmaz, a Roxette-es turnéélet újrakezdésével Marie élete is jobbra fordult. A családja is élvezte, hogy minden a régi kerékvágásba került. Marie visszatért a köztudatba és a megszokott hétköznapokba. Számukra az volt a megszokott hétköznap, hogy így utazzák körbe a világot. „Legbelül erősebb vagyok most. Biztosabb vagyok abban, hogy ki is vagyok én. Megtanultam, hogy mindent a fényesebbik oldaláról nézzek. Annyi évig voltam a sötétségben. Minden turnéval egyre inkább csak erősebb leszek. Harcolok és harcolni is fogok, amíg csak bírok.”

2016-ban az év eleji dél-afrikai fellépésük lett az utolsó. Nyárra volt még 40 bejelentett koncertjük Európában, de lemondták. Áprilisban ugyanis Marie elesett és beverte a fejét. Többé nem akart bajlódni a turnéval járó felhajtással és stresszel, és egyre nehezebben járt.

Nyugalmat találni

„Tudom, milyen érzés, amikor hátat fordítanak valakinek. De higgyék el, van reménye azoknak is, akik azt elveszettnek gondolják! Főleg, ha meggyőzik magukat arról, hogy minden jóra fordulhat. Vannak napok, amikor nagyon erősnek érzem magam attól, hogy ez megtörtént velem, és tudom, hogy mi a lényeges. Már tudom, hogy mi az, amivel törődni kell, és mi az, amivel nem.

A „nyugalom” szó a legszebb, amit csak ismerek: béke és nyugalom. Így kell élnem mostanában. Régebben pokoli tempót diktáltam. Szerintem gyönyörű megöregedni, másképp látni az életet és megélni a nyugalmat. A „nyugalom” csodálatos szó, ami összefoglalja a csendet mindenben. Most pontosan így érzem, hogy muszáj, hogy legyen időm a csendre.”

A Hallgass a szívemre (Listen to my heart) kötetet a G-Adam Könyvkiadó a SzépKönyvek Kiadó együttműködésével jelentette meg magyar nyelven 2020-ban, az eredeti művet svéd nyelven 2015-ben adták ki. A 256 oldalas írásból és 8 oldalas képmellékletből álló kiadvány eladásából származó bevétel 1 százalékával a kiadó a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítványt támogatja.

(Bevezető fotó: Wikipedia – Jørund F. Pedersen)