Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület 2019. szeptember 29-én, vasárnap tartja „Minden Nő Számít!” rendezvényét, amely a Magyar Tudományos Akadémián tartott szakmai programokat követően a hagyományos, figyelemfelhívó Rózsaszín Lánchídi Sétával zárul.
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület 2002 óta szervezi a Hídsétát és az azt megelőző konferenciákat. A Lánchidat a kezdetektől azért világítják meg rózsaszínre, a mellrák elleni küzdelem színére, hogy felhívják a társadalom figyelmét a mellrákra és a mellrákkal élőkre, a konferenciákat pedig azért szervezik, hogy legyen olyan fórum, ahol hétköznapi nyelven lehet meghallgatni tudományos tartalmú előadásokat a betegségről.
– Azért szervezzük ezeket a rendezvényeket, hogy a média segítségével minél több magyar nőt elérjünk az információ erejével azért, hogy az emlőráktól való rettegés helyét az optimistán racionális gondolkozásra épülő, az elérhető eszközöket helyesen használó viselkedés foglalja el mind az egészséges, mind a már daganattal élő nők gondolkodásában – mondta dr. Vass László, az egyesület elnöke.
A rendezvény a dráma eszközével nyit: az orvos-beteg kommunikációról írott színdarabbal. Később a szűrésekkel és a mellrák témájával kapcsolatos előadásokat lehet meghallgatni az MTA Dísztermében, illetve az étkezésről, a mesterséges intelligenciáról, valamint a kontrollvizsgálatok protokolljáról. Bemutatják az idei példaképet és átadják a Körtvélyes Éva Újságírói Díjat.
A Hídsétához az Akadémia előtti téren gyülekeznek, ahol óriási graffiti falat festenek ki közösen a programon résztvevők. A Lánchíddal együtt naplementekor rózsaszínbe öltözik a Szabadság szobor és a Gellért hegyi vízesés is.
A program részletei itt: Minden Nő Számít! Hídséta
/Fotó: MTI kép a 2016-os rendezvényről/