A méltóság gyümölcse

Halálos betegek utolsó napjait szépíti meg Kontha Benőné Piroska. Önmaga is rák túlélő, s a saját idejét és pénzét arra áldozza, hogy felépüljön végre a hospice-ház, ahol a legszegényebbek is méltó módon búcsúzhatnak.

Alaposan felkészítette az élet Piroskát a haldoklók ápolására. Hatévesen ott állt a nagyanyja halálos ágyánál, a mai napig emlékszik, ahogy a családtól elköszönt. Később a többi beteg nagyszülő is hozzájuk költözött. „Mindenki a háztól halt meg” – fogalmaz. Akkoriban nem volt ravatalozó, a ház egyik fűtetlen szobájába fektették a halottakat. Az elmúlás a hétköznapok részévé vált.

Nem sejtette még, hogy a halálos betegség évtizedek múltán visszatér az életébe. Szinte egyszerre diagnosztizáltak rákot a férjénél, a férje nagynénjénél és nála. A férjénél nem sokkal az ötvenedik születésnapja előtt fedezték fel az előrehaladott gyomorrákot. Az orvosok rövid időt jósoltak neki, a kemoterápiába nem is vágtak bele. A velük lakó, hetvennyolc éves nagynéninél mellrákot találtak. Rosszindulatú daganatra bukkantak Piroska mellében is; alig tudott eljárni a vizsgálatokra, mert közben a férjét ápolta.

Megműtötték Piroskát, utána sugárterápiára járt. Hallani sem akart róla, hogy kemoterápiát is kapjon: neki két betegről kell gondoskodnia, nem engedheti meg magának, hogy rosszul legyen… A lelkész beszélte rá, hogy elfogadja a kezelést. Gyógyultnak nyilvánították, de tudja, hogy a betegség bármikor újra lesújthat.

Hiteles segítővé vált: így összegzi a történteket Kontha Benőné Piroska. Ám rájött, hogy nem mindenkinek vannak családtagjai, barátai – sokakat teljes magányban, a legnagyobb szegénységben ér utol a kór. Nekik is segíteni akart.

Az otthoni hospice-ellátás létrehozására 2005-ben írtak ki pályázatot, amelyen Majosházát is befogadták. A helyi egyesület ehhez már szakképzett nővéreket is alkalmaz. Ma tizennégy településen foglalkoznak daganatos betegekkel, ezt a munkát koordinálja a 63 éves diakóniaelnök. Teréz anya mondásából szokott erőt meríteni: „A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat. A szolgálat gyümölcse a béke.”

Odaajándékozta a saját örökségét, egy üres telket az egyesületnek. Állnak a falak. Szinte hitetlenkedve mondja ezt Kontha Benőné Piroska. Hosszú út vezetett idáig, és persze még hosszabb vezet az épület befejezéséig. A hospice-ház 2012. októberi alapkőletétele után egy évvel már felhúzták a falakat. Minden egyes téglát adományokból tudtak megvenni.

Bár Piroskának fogalma sincs, miből vásárolják meg a tetőcserepeket, kicsit sem csügged. Büszkén vezet körbe a csupasz téglafalak között, megmutatja, hol lesznek a betegszobák, a kápolna, a ravatalozó. Rendületlenül szervezi az adománygyűjtést, ebben önkéntesek is segítik, jótékonysági rendezvényeket szervez, téglajegyeket árul. Bízik benne, hogy cserépről cserépre, gerendáról gerendára felépül valahogy a ház, amelyben emberi életek nyerhetnek méltó befejezést.

Ő is a ház lakója lehet egyszer – teszi hozzá. S ebben a mondatban nem bújik meg semmi szomorúság.

A riport a Népszabadságban jelent meg, a teljes cikk a nol.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó cikkek:
Végstádium: a hospice az elhagyatottság ellen küzd
Betegek végstádiumban: út a hospice segítésig
Végstádium és vallásosság orvosi szemszögből
Ki miben hisz? Mi értelme a betegségnek?

Hospice: segítség végstádiumban
A magányos haldoklás ellen küzdenek
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top