Belgiumban törvénybe iktatták a gyermekeutanáziát

Megszavazta a belga parlament azt a jogszabályt, amely gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek számára is lehetővé teszi, hogy kérjék orvosuktól a halálba segítést – közölték belga hírportálok. Ezzel Belgium 12 évvel azt követően, hogy a felnőttek számára törvényessé tette az aktív (orvosi közreműködéssel végrehajtott) eutanáziát, kisgyermekek számára is lehetővé teszi, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén azt kérjék: orvosuk vessen véget az életüknek.

A 150 fős képviselőházban 142 képviselő szavazott a kérdésben, a törvényt közülük 86 támogatta, 44 ellenezte és 12-en tartózkodtak. A szenátus már tavaly elfogadta a módosítást, így az heteken belül érvénybe is lép.

Hollandiával ellentétben – ahol konkrét korhatárt is szabnak, a felnőtteken kívül csak a 12 évesnél idősebb fiatalok kérhetik, hogy orvosuk vessen véget életüknek – az új belga szabályozás a józan ítélőképességet szabja az aktív eutanázia egyik feltételéül, amely azt is magába foglalja, hogy a gyermeknek tisztában kell lennie azzal, képesnek kell legyen rá, hogy felfogja, hogy a halálból nincs visszaút, az megfordíthatatlan – idéz a La Libre Belgique egy képviselőt. Ennek megállapítását a gyermeket kezelő orvosokra és egy független pszichiáterre vagy pszichológusra bízza az új belga szabályozás. Emellett mindkét szülő beleegyezése is elengedhetetlen.

A javaslatot főleg a szocialista, a liberális, a zöld és a legnagyobb frakcióval rendelkező, mégis ellenzéki, flamand nacionalista Új Flamand Szövetség képviselői támogatták, ám voltak, akik frakciójuk többségétől eltérően voksoltak.

Belgium 2002-ben – Hollandia után két hónappal – a világon másodikként legalizálta az aktív eutanáziát, a jelenlegi szabályok szerint ezt csak döntési képességükben nem korlátozott felnőttek kérhetik, a beavatkozást pedig csak orvos hajthatja végre. A belga jog azt is előírja, hogy az orvos csak akkor vethet véget páciense életének, ha a beteg állapotának jobbra fordulására nincs kilátás, és szenvedése elviselhetetlen. Az eutanázia végrehajtását bármelyik orvos visszautasíthatja lelkiismereti okokra hivatkozva. A törvény elfogadását annak idején három évig tartó szakmai és politikai vita előzte meg. Az aktív eutanázia a két államon kívül még Luxemburgban engedélyezett – emlékeztet az MTI összeállítása.

A La Libre Belgique, Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja még a nyáron közölt hosszú cikket a kérdésben kibontakozó politikai konszenzusról. Akkor a lap arról számolt be, hogy végstádiumban lévő, gyógyíthatatlan, szenvedő gyerekeket gondozó szakorvosok azt tapasztalták, hogy a halálos betegséggel küzdő kiskorúak rendkívüli érettségről tesznek tanúbizonyosságot döntéseik meghozatalakor.

Ha az új szabályozás életbe lép, már nemcsak felnőttek, hanem elviselhetetlen fájdalmaktól gyötört, gyógyíthatatlanul beteg gyermekek is dönthetnek majd úgy Belgiumban, hogy szabad akaratukból az élet helyett a halált választják.

A felmérések szerint a belgák elsöprő többsége támogatja, hogy gyerekek is kérhessék az aktív eutanáziát, a javaslatot pedig az egyébként konzervatív intézmény hírében álló belga királyi orvosi akadémia is támogatta. Gyermekorvosok egy csoportja ugyanakkor a héten levelet írt a képviselőház elnökének, melyben azt kérték, hogy ebben a parlamenti ciklusban már ne szavazzanak a javaslatról, mert a sietséget semmi sem indokolja, a törvény elfogadását sem az orvostársadalom, sem a közvélemény nem követeli.

Közben sok tízezren aláírták azt az internetes petíciót, amelyet Fülöp belga kírálynak címeztek, hogy ne írja alá a törvényt. A petíció szerzője Gudrun Kugler osztrák teológus és jogász, aki azzal érvel, hogy az új szabályozás nem csak Belgiumra lehet hatással, hanem hosszabb távon Európára is, precedenst teremthet. Ahogy Kugler fogalmaz, Belgium egyelőre egyedi, új törvénye azt az üzenetet hordozhatja más országok számára, hogy ilyen törvény elfogadása megengedhető.

„Európa aggódó polgáraiként, azért írunk Önnek, hogy arra kérjük, ne írja alá ezt a törvényt. Kérjük, ne mondjon igent a világ legrémisztőbb eutanáziatörvényére” – áll a petícióban. A belga alkotmány az uralkodó jogköreit ugyanakkor meglehetősen szűkre szabja, a törvényalkotás folyamatában az írja: „a király a törvényeket szentesíti és kihirdeti”, a magyar államfőtől eltérően sem alkotmányos, sem politikai vétóval nem élhet, a belga alaptörvény a törvények szignálását illetően mérlegelési jogkörrel nem ruházza fel a királyt.

Kapcsolódó cikkek:
Megnyitották a gyermekeutanázia lehetőségét Belgiumban
Mit gondolnak a magyar orvosok az eutanáziáról?
Eutanázia a beteg gyerekeknek?
Rákos gyerekek: a legkisebbek is taníthatnak küzdelemre
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell
Rákos gyerekek az onkológián: nem éveket, életet!
Gyógyíthatatlan gyerekek: szülők az agresszív kemoterápia mellett
Küzdelem a gyógyulásért a gyermekonkológián
Gyerekeket fenyegető tumorok
Rákból gyógyult gyerekek olimpiája
Gyermekkori leukémia: genetika és orvoslás
Társadalmi párbeszéd az eutanáziáról: ki döntsön az út végén?

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top