Célzott tüdőszűréssel próbálják védeni a dohányosokat

Már több, mint száz hosszú ideje dohányzó páciens vett részt tüdőrákszűrésen egy uniós projekt keretében a hódmezővásárhelyi kórházban, csaknem ötödüknél találtak valamilyen eltérést – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

A közlemény szerint Magyarországon évente 6500-an veszítik életüket a tüdő rosszindulatú daganata miatt. 2014 és 2018 között a hódmezővásárhelyi járásban 483-an, a makóiban 335-en hunytak el ilyen betegségben. A Nemzeti Rákregiszter szerint Magyarországon évente 6-8 ezer között változik az újonnan megtalált tüdődaganatos páciensek száma. A tüdőrák kialakulása 85-90 százalékban a dohányzás következménye.

CTHódmezővásárhelyen és Makón egy korábbi hazai kezdeményezés folytatásaként indították el a szűrési programot egy uniós támogatással folyó román-magyar projekt részeként. A vizsgálatokat egy alacsony dózisú CT-vel végzik, amely jelenleg a legalkalmasabb diagnosztikai eszköz a kis méretű daganatok felismerésére.

A szűrővizsgálatra a háziorvosok olyan 50 és 74 közötti életkorú pácienseket választanak ki, akik körülbelül 20 éve dohányoznak vagy 15 éve szoktak le a dohányzásról, de legalább 20 évig napi egy doboz cigarettát szívtak. A projekt keretében eddig 114 páciens szűrését végeztek el, 21 esetben a radiológusok további vizsgálatot javasoltak.

A programban részvevő intézmények a szatmárnémeti Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesülettel közösen nyert el 9266 millió euró pályázati forrást hatékony szűrési és prevenciós programok fejlesztésére és tesztelése. A támogatásból alakítják ki a hódmezővásárhelyi kórház új belgyógyászati és gyermekosztályát, de a projekt részeként több korszerű diagnosztikai berendezést – közte a tüdőrákszűréshez használt alacsony dózisú CT-készüléket – is vásároltak.

A tüdőszűrés persze nem tudja megelőzni a tüdőrákot, a rossz hazai statisztika javulásához a dohányzás azonnali abbahagyása járulhatna hozzá, amely nyomán évek múlva csökkenésnek indulhatna a tragikus hazai esetszám és halálozás.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top