„Sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól” – kezdődik Hemingway „Akiért a harang szól” című regénye John Donne, az ezerhatszázas években alkotott angol költőnek tulajdonított idézettel. Ha az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben valaki harangcsendülést hall, az azt jelenti, hogy egy tüdőrákos beteg jó hírt kapott, továbbléphetett a gyógyulás útján és ezt az „Élet-harang” megcsendítésével adta tudtára a többieknek. A harangszó üzenet azok számára, akik még kezelés alatt állnak és várják a vizsgálatok eredményét. Azt üzeni, hogy nem hiábavaló a küzdelem és van remény. Ha másoknak sikerült, nekik is sikerülhet.

Mencser Éva a kezelőorvosával, dr. Bogos Krisztina főigazgatóval meghatódva állt a nemrég felavatott harang kötelénél, miután az újabb kontrollvizsgálat megerősítette: meggyógyult a tüdőrákból. Sokan ilyen szituációban – teljesen érthető módon – igyekeznek minél messzebbre kerülni az intézettől és a betegségtől, Mencser Éva ebben kivétel, ő marad. A vele történteket, a tapasztalatait, a kapcsolatait igyekszik arra felhasználni, hogy a sorstársaknak segítsen, ezért vállalt aktív szerepet a tüdőrákos betegeket felkaroló Lélek-zet Egyesület életre hívásában és vállalta el, hogy elnöke lesz a betegszervezetnek.

Nekiveselkedni a gyógyulásnak

Éva 2015-ben hátfájással fordult orvoshoz. Rendszeresen futott, aerobic edzésre járt, hasizomgyakorlatok közben jelentkeztek a panaszai. Fájdalomcsillapítót vett be, de mivel nem múltak a tünetek, közben bejelentkezett egy tüdőszűrésre is. A röntgenképen láttak egy foltot a tüdején, de arról nem tudták eldönteni, mi okozhatta, első körben a legnagyobb valószínűséggel előforduló tüdőgyulladásra gyanakodtak, így antibiotikumot kapott. A tabletta nem segített, ezért CT vizsgálatra küldték. A röntgennél jóval részletesebb CT kép alapján sem tudták azonban eldönteni biztosan, hogy mi lehet a folt a tüdején. A mellkassebész úgy nyilatkozott: „nem tudom megmondani, hogy mi az, de egészen biztos, hogy nincs ott a helye.” Operációt javasolt, Éva pedig megbízott az orvos szakmai tudásában, beleegyezett a műtétbe. Az operáció közben elvégzett elsődleges szövettani vizsgálat igazolta a tüdőrákot, ezért a bal alsó tüdőlebeny egészét eltávolították.

– A műtétből való ébredés után, tehát akkor szembesültem azzal, hogy tüdőrákot találtak nálam, amikor már el is távolították azt. Egyszerre éreztem döbbenetet és zavart, erőfeszítésbe telt, hogy megmaradjak a valóság talaján. Nem értettem, hogyan fordulhatott ez elő velem 50 éves, nem dohányzó nőként. Pánikszerűen elkezdtem kutakodni az interneten, de annyira kiborultam attól, amilyen szörnyűségeket találtam, hogy hamar felhagytam vele. A saját szembesülésemnél is nehezebb volt a családtagokkal közölni a hírt: három nagy fiammal és akkor 11 éves kislányommal, férjemmel, orvos szüleimmel. Leginkább a kislányomat viselte meg a hír, mert kedvenc énektanára, és a barátnőjének anyukája is rákban halt meg. A többiek is vérmérsékletük szerint estek kétségbe vagy kezdtek azonnal információkat keresni, hogy mi segíthet. Sebész édesapám is nagyon nehezen élte meg azt, hogy miközben ő sok ember életét mentette meg, a saját lánya tüdőrákos beteg. De a közös sokk után nem volt más hátra, mint nekiveselkedni az út folytatásának, és teljesen meggyógyulni.

Torta helyett kemoterápia

Mivel jó kondícióban volt, a műtéti lábadozás gyorsan ment, Éva öt nap múlva elhagyhatta a sebészetet. Miután a műtéti szövettan egy minimális tüdőn belüli áttétet is kimutatott a tüdőkapu egyik nyirokcsomójában, kemoterápiás kezelést láttak indokoltnak, ekkor irányították a Korányiba.

– A szövettannal érkezett rossz hír tudata leforrázott, de mégis jobban viseltem, mint előtte a bizonytalanságot. Ekkor ugyanis már nem egy homályos folttal kellett harcolnom, hanem egyértelművé vált, hogy mivel állunk szemben és mit kell tennem azért, hogy győzhessek. Ezt éreztem a mélypontnak, aminek ugyanakkor megvan az az előnye, hogy onnan felfelé lehet lökni magunkat a felszín felé. Persze ne hazudjunk magunknak és egymásnak: ez így túl idilli kép, ez koránt sem olyan egyértelmű, egyenes és egyenletes út, hanem sok buktató és elbizonytalanodás lehet benne, különösen akkor, amikor közben fizikailag nagyon rosszul is érzi magát az ember.

– Amikor valaki egy rákos diagnózissal szembesül, szinte a fél bioboltot megetetnék vele segítség gyanánt, de bennem orvoscsalád gyerekeként fel sem merült, hogy ne a szakorvosok javaslatát kövessem. Lélekben pró- báltam felkészülni a kemoterápiákra. Szinte filmszerű élmény volt, hogy miközben az 50. születésnapomat nagy családi és baráti társaságban ünnepelve töltöttem, az 51. születésnapomon csöpögött belém a kemoterápia. A kezelések megviseltek, de a mélypontokon újra és újra nekirugaszkodtam. Úgy fogtam fel: „akkor most az a feladatom, hogy kijussak a víz alól és újra kapjak levegőt, mert így fogok meggyógyulni.”

– A kezelések közben próbáltam minél kellemesebb, biztonságosabb helyekre képzelni magam és mantráztam. „Életben fogok maradni.” „Szüksége van a családomnak rám.” „Szeretem az életem.” Emellett a 4-5 órás infúziós kezelések alatt végig olvastam. A kemoterápiás kezelőben előfordult az is, hogy felsóhajtottam: „végre van időm olvasni.”

Ez pedig egy nagyon fontos sóhajtás volt, mert rádöbbentett arra: hiába gondoltam én azt, hogy egészségesen élek, valójában egy fenntarthatatlan életet éltem azzal, hogy hosszú éveken át minden 24 órába 56 órát próbáltam belegyömöszölni. Ez pedig, amint a mellékelt ábra is mutatja, nem tett jót sem a mentális állapotomnak, sem a szervezetemnek.

Hány óra fér 24 órába?

Mencser Éva több vállalatnál, médiakiadónál dolgozott, majd egy országos napilap kereskedelmi és marketingigazgatója lett. Három fia született, majd elvált, kétgyermekes második férjével egy közös lányuk is született. Mostani férje, Láng István szintén médiában mozgó emberként vállalt sokat, a Magyar Televízióban ismeretterjesztő és ifjúsági műsorokat készített, majd a Magyar Rádiónál és a kulturális sajtóban is dolgozott. Évának van zenei diplomája is, marketingesként segített a Budapest Bár zenekar elindulásában, emellett saját vállalkozásban, ügynökségként vállalt fel ezer feladatot.

– Lehet, hogy jól étkeztem és sportoltam is, de ez nem ellensúlyozta azt, hogy közben ledaráltam magam. Mindig a maximumot akartam nyújtani a családban és a munkában is, ez pedig egy hatalmas csapda, amiből nem tudtam kikeveredni. Túlvállaltam magam, nagyon-nagyon keveset aludtam, mindig azokat a tevékenységeket halasztottam el, amelyek feltöltődést adtak volna. Ezt nem lehetett tovább így csinálni. Igaz, hogy ma is sokat dolgozom, de sokkal jobban beosztom a napomat és letisztítottam a vállalásaimat. Ma már csak zenével foglalkozom. A Magyar Állami Operaházban a gyermekkar művészeti szervezője vagyok, mellette pedig könnyűzenei menedzserként dolgozom. Nagyon szeretem ezt a világot, ugyan munkát, de egyben feltöltődést is ad. Ma már tudok nemet is mondani, tervezett időbeosztás szerint szervezem meg a napjaimat, hogy maradjon idő önmagamra is.

Mi a feladatom a gyógyulással?

Mencser Éva – Fotó: Nagy Attila / Opera

– Sokat gondolkodtam azon, vajon miért kaptam ezt a betegséget, a gyógyuláson túl, azt követően mi a feladatom ezzel? A kezelőorvosommal sokat beszélgettünk a tüdő-rákos betegek helyzetéről, ezáltal körvonalazódott egy tematikus, kimondottan a tüdőrákos betegekre és az ő hozzátartozóikra fókuszáló egyesület gondolata. Ennek lett az eredménye, hogy 2019-ben megalapítottuk a Lélek-zet Egyesületet, amelybe a kezdetektől fogva orvosok, gyógytornász, mentálhigiénés és egészségfejlesztő szakember is bekapcsolódott. Szeretnénk a betegtársaknak útmutatást, segítséget nyújtani, más betegszervezetekkel összefogásban segíteni abban, hogy minél kevésbé vesszenek el az egészségügy útvesztőjében.

– A társadalom gondolkodásában szeretnénk változtatni azon a széles körben kialakult tévhiten, hogy a tüdőrák „csak” az idős, elhanyagolt, láncdohányos férfiak betegsége. A betegek felé pedig szeretnénk reményt közvetíteni, hiszen a tüdőrák az egyik olyan onkológiai szakterület, ahol az orvostudomány az elmúlt évtizedben érdemi előrelépéseket tett. Ennek köszönhetően egyre többünknek van reális esélyünk meggyógyulni vagy hosszú időn át együtt élni a betegséggel, persze attól függően, hogy milyen stádiumban ismerik fel a bajt és kezdődik meg a kezelés. Szeretnénk azt is, ha minél többen kiállnának a saját történetükkel és ezzel erőt adnának másoknak is.

Mint a harang, amikor valaki újra és újra megkongatja.

A riport a Rákgyógyítás Magazin 58. számában jelent meg, szerző: B. Papp László. A hirdetések nélküli országos magazin negyedévenként 15 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tudományos partnerségével, az Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért kiadásában megjelenő ingyenes lap a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, terápiás lehetőségek, mellékhatások csökkentése, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, példaadó betegtörténetek.