Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció

A daganatos betegek fájdalomcsillapítása a tüneti kezelések sorában az egyik legfontosabb kihívás, mert az orvoslás alapvető célkitűzése az életminőség jobbítása, aminek alappillére a fájdalomnélküliség. A betegeket ugyanakkor nemcsak a daganatos betegség miatti fájdalomcsillapítás érinti, hiszen a rákbetegek számára is szükség lehet a mindennapos, a ráktól független fájdalmak enyhítésére is, ezért érdemes átgondolni, miért és mikor lehet káros a vény nélkül, akár patikán kívül is kapható fájdalomcsillapító?

Amint arra a Házipatika összeállítása rávilágít, a fájdalomcsillapítók többsége évek, évtizedek óta vény nélkül kapható, hiszen szükségességüket könnyen megítélhetjük, mellékhatásaik pedig normál használat mellett nem jelentkeznek. A patikán kívül is megvásárolható készítmények listáján szép számmal szerepelnek ilyen készítmények is, melyek többsége paracetamol alapú. Vesszük is ezeket szép számmal, szinte minden fájdalmunkat ezzel csillapítjuk.

A szakirodalomban azonban már évek óta jelennek meg olyan közlemények, amelyek a paracetamol káros hatásaira figyelmeztetnek. Igaz, hogy ezek csak ritka esetben vagy nagyobb mennyiségű hatóanyag elfogyasztására lépnek fel, de éppen itt rejlik a buktató: a készítmények vásárlását és felhasználását senki sem ellenőrzi!

Egy tabletta, két tabletta, három a magyar igazság

Miért és mikor lehet káros a vény nélkül, akár patikán kívül is kapható fájdalomcsillapító? Nos, tegye a szívét a kezére: mikor olvasta el utoljára igazán alaposan egy gyógyszer betegtájékoztatóját? Tudja-e, milyen időközönként vehet be újabb tablettát kedvenc fájdalomcsillapítójából? És azt, hogy szabad-e más, hasonló hatóanyagú készítményt alkalmazni vele párhuzamosan? Ugye, hogy nem tudja!

Sokan vannak úgy, hogy fej- vagy fogfájásukra bekapnak egy tablettát, majd ha az nem hat, gyorsan még egyet. Aztán esetleg kipróbálnak egy másikat, mert az előző két tabletta nem csillapította fájdalmukat: így észrevétlenül, de biztosan túladagolják a készítmény hatóanyagát. Most pedig nyissa ki a házi patikáját: hány doboz fájdalomcsillapítót talál benne? Biztos van néhány dobozzal, és nagyon valószínű, hogy a hatóanyaguk is megegyezik.

Fájdalomcsillapítót az orvostól!?

Talán jobb lenne, ha a fájdalomcsillapítókat is orvos írná fel? Bizonyos esetekben igen. Emlékezzünk csak, az egyik régi, magyar gyökerekkel rendelkező (a harmincas évektől kezdve gyártott és forgalmazott) fájdalomcsillapító készítményt vénykötelessé tették a közelmúltban. Pedig milliónyi dobozzal fogyott évente, és sokan voltak vele elégedettek, tulajdonképpen több évtizede ez volt „a” fájdalomcsillapító. Valóságos felvásárlási láz indult az utolsó napokban, amikor még vény nélkül lehetett kapni, sokan halmoztak fel több hónapnyi-évi készletet kedvenc készítményükből.

Manapság pedig a háziorvosok szívesen írják fel, hiszen így biztosak abban, hogy páciensük kontrolláltan szedi fájdalomcsillapítóját, és a hatóanyagát is jól ismerik. Ráadásul a receptet felíró orvos vagy kiváltáskor a patika gyógyszerésze szívesen ad felvilágosítást a készítmény alkalmazhatóságáról, esetleg arról, kik nem szedhetik, milyen más készítményekkel tilos együtt használni. Így elkerülhetővé válnak a figyelmetlenségből adódó túladagolások, esetleges károsodások.

Érdemes-e vállalni ezt a kis kényelmetlenséget? Ha felelősen gondolkodik, akkor ez a kérdés nem kérdés igazán – vonja le a konklúziót a Házipatika szerzője.

Kapcsolódó cikkek:
Fájdalomcsillapítás
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top