tüdőembólia

Milyen tünetei lehetnek a mélyvénás trombózisnak, tüdőembóliának, mit lehet tenni ellene?

Milyen tünetei lehetnek a mélyvénás trombózisnak, tüdőembóliának, mit lehet tenni ellene?

A fokozott véralvadásból adódó kóros vérrögképződés a vénákban mélyvénás trombózist okozhat. A vérrög (trombus) egyrészt azzal fenyeget, hogy elzárja az adott eret (jellemzően a lábban), másrészt az érfalról leszakadva eljuthat a szívbe,

Miért veszélyeztetheti mélyvénás trombózis és tüdőembólia az emlődaganatos betegeket, melyek a figyelmeztető jelek?

Mivel a ráksejtek képesek a véralvadást fokozó, úgynevezett trombogén enzimet is termelni, ezért minden betegnek többszörös a trombóziskockázata. Adott magának a betegnek az alapkockázata, ehhez társul a konkrét daganattípus rizikója, majd a

Trombózis: nemcsak a daganat, a vérrög is veszélyes!

A daganatos betegség és az onkológiai gyógyszerek egy része által okozott anyagcsere-változások többszörösére növelik a vérrögképződéssel összefüggő események, a mélyvénás trombózis kockázatát. A megalvadó vérből képződő elakadó vérrög a végtagokban is súlyos

Milyen tünetek figyelmeztetik a daganatos beteget tüdőembóliára és mi ekkor a teendő?

A vastagbélrákos betegeknél – különösen a műtétet követő időszakban és kemoterápia idején – nemcsak a mélyvénás trombózis kockázata fokozódik, hanem a vérrögképződés nyomán kialakuló tüdőembólia rizikója is. A tüdőembólia a mélyvénás trombózis

Top