Hány orvosa van egy daganatos betegnek? Egy onkológiai centrumban legalább féltucat. A rák kezelése komplex feladattá vált, a daganatos beteg optimális kezeléséről az onkoteam-nek nevezett szakmai csapat gondoskodik: ennek tagja a sebész, az onkológus, szükség esetén a sugárterápiás szakember, a munkában fontos szerepe van a képalkotó diagnózisokat készítő radiológusnak vagy a szövettani mintákat kielemző patológusnak is, mindannyiukra egyaránt fontos szerep hárul.

– Minél nagyobbat vágunk, annál nagyobb lesz a gyógyulás esélye – eleveníti fel a hetvenes évek daganatsebészetének egyik fő vezérelvét dr. Lázár György, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának igazgatója, hogy ezzel érzékeltesse, milyen nagyot változott a szakma az elmúlt három évtizedben.

– A pályám elején jobb híján a műtét radikalitásában bíztunk, tehát mind a daganatot, mind a nyirokcsomókat igyekeztünk minél nagyobb biztonsági zónával eltávolítani, ezzel akadályozva a kiújulást és az áttétek tovaterjedését. Egy helyileg előrehaladottabb mellrák esetén például az emlőamputáción és a hónalji nyirokcsomókon túl olykor a mellizmokat és a vállízületeket is érintette az operáció, amelynek következtében sokszor súlyosan sérült a betegek további életminősége. A módszerek fejlődésével azután fény derült arra, hogy a műtéti terület kiterjesztésével nem növelhető tovább a gyógyulás esélye. Két tényező hozott alapvető változást: az egyre jobb diagnosztikai módszerek révén egyre kisebb, koraibb stádiumú daganatokat is fel lehetett fedezni, másrészt a szike szerepét részben átvették a gyógyszerek, a sugárkezelés és egyéb gyógymódok – vázolja fel a fejlődés irányát Lázár György.

Átalakuló orvosi munkamegosztás

– Harminc évvel ezelőtt a sebészre volt bízva, hogy operálhatónak vél-e egy beteget vagy sem, s a műtéttel nagyjában-egészében vége is volt a daganatkezelésnek – emlékezik vissza dr. Harsányi László, a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikájának igazgatóhelyettese.

– Ma már vannak olyan betegségek, ahonnan kiszorult a sebészet: a kezdeti stádiumban lévő gégerákokat például meg lehet gyógyítani sugárkezeléssel, s egyes limfóma típusú gyomordaganatokat sem operálunk, mert vannak helyette hatékony kemoterápiás módszerek. Más tumortípusokban – az esetek háromnegyedében – ugyanakkor éppolyan fontos a sebész szerepe, mint néhány évtizeddel ezelőtt – fogalmaz Harsányi László.

A sebész docens a daganatoperációk két nagy csoportját különbözteti meg. Felosztása szerint a daganatok egy részét – például az emlőtumorokat vagy a vastagbéldaganatokat – a világon csaknem mindenhol azonos séma alapján kezelik, ugyanazokat a műtéteket végzik, s a terápiás terv egyes állomásainak időzítésében sincsenek nagy különbségek. A másik csoportba azokat a betegségeket sorolja, ahol egyelőre nincsenek egyértelmű, rutinszerű sémák, ezért nagyon sok múlik az adott sebész gyakorlatán és szakvéleményén: megítélése szerint utóbbi csoportba tartoznak például az epeúti daganatok, a hasnyálmirigyrákok vagy a májáttétek sebészete.

– Az orvostudomány nem egészen olyan, mint a műszaki tudományok, ahol ha egy mérnök jól tervezi meg a hidat, akkor az stabilan fog átívelni a folyó felett, s biztosan nem dől össze. Itt sokkal több az előre nem látható bizonytalansági tényező. Egy betegre másként néz a sebész, a sugárterapeuta és az onkológus is, ezért fontos, hogy a terápiás döntéseket valamennyi részterület érveit figyelembe véve, a beteg számára az optimális kombinációt kijelölve határozzuk meg – fogalmaz Harsányi László.

Mechanikai helyett biológiai szemlélet

– Ma már nem mindig a sebészeten kezdődik egy daganat kezelése – csatlakozik a gondolatmenethez dr. Ender Ferenc, a fővárosi Jahn Ferenc Kórház sebészetének osztályvezető főorvosa.

– Ugyan a daganat eltávolítása most is elsődleges cél, ma már tudjuk, döntő jelentőségű annak meghatározása, hogy ez mikor következzen be. Adott esetben ugyanis célravezetőbb lehet, ha a beteg már az operáció előtt is részesül sugárkezelésben vagy kemoterápiában, mivel azzal megkisebbíthető a daganat, biztonságosabb lehet annak az eltávolítása – magyarázza a különféle szakterületek egymásra épülésének szerepét Ender Ferenc.

– Ma sokkal többfajta daganatot és kisebb megterheléssel tudunk megoperálni, mint korábban. A sebészeti műszerek finomodásával olyan eszközök birtokába jutottunk, amelyekkel könnyebben és biztonságosabban lehet daganatot eltávolítani, vérzést csillapítani, szöveteket szétválasztani vagy összevarrni. A modern sebészeti varrógépek elterjedésével például egyre mélyebb síkokban vagyunk képesek biztonságosan dolgozni – hoz konkrét példát a technikai fejlődésre a főorvos. Hozzáteszi: az eredményesség növekedésének a sebészeti eljárások precízebbé válása mellett a másik magyarázata, hogy a betegek szervezete jobban felkészíthető a műtétekre, fejlődött az aneszteziológia, illetve az onkológiai kezelések a daganatok kiújulásának hatékonyabb gátlásával a sebészeti eredményt tartóssá tudják tenni.

– Mára a mechanikai helyett a biológiai szemléletű gyógyítás vált döntővé. A megfelelő időben és minőségben elvégzett sebészi kezelést ugyan semmi más nem helyettesítheti, ám ma már egy egész orvoscsoport dolgozik azon, hogy a beteg számára a leghatékonyabb és legkíméletesebb terápiás eljárást állítsa össze. Közös a munka és közös a felelősségvállalás is, amikor meghatározzuk azt, hogy egy daganatos betegnek milyen sorrendben van szüksége a különféle kezelésekre – foglalja össze az elhangzottakat Lázár György.

A szike pszichológiája

A filmek alapján sokan úgy képzelik el a modern sebészetet, hogy a sebészorvos nem is tudja, ki fekszik az asztalon, csak vág és varr. Lázár György azt mondja, egyes nyugati sebészeti központokban ez nem is áll olyan messze a valóságtól: léteznek olyan speciális részterületek – például nagy számban végzett kardiológiai beavatkozások -, ahol a sebésznek valóban „csak” a műtéti technika tökéletes kivitelezése a feladata. A főorvos szerint a daganatsebészet nem tartozik abba a kategóriába, ahol ennyire személytelenné lehetne tenni a gyógyítást. Amint fogalmaz, a műtét előtt és azt követően is a beteggel kell lenni: a daganatterápia nemcsak orvosi, hanem emberi kapcsolatot is igényel doktor és páciense között.

– Muszáj, hogy a sebész pszichológus is legyen egyben, hiszen gyakran neki kell szembesítenie a betegét azzal, mely beavatkozások elkerülhetetlenek – mondja Ender Ferenc. Azzal folytatja: amint egy emberrel közlik a rák diagnózisát, átfogalmazó- dik benne az addigi élete, s elindul a jövőképének az összeomlása. Számos kétsége merül fel, eközben pedig gyorsan kell döntenie, ezért ebben a sebésznek is segítséget kell nyújtania: hitet kell adnia ahhoz, hogy a beavatkozás tehertétele nem hiábavaló, mert az állapot javulását, illetve a betegség gyógyulását hozhatja.

Harsányi László az elhangzottakat azzal egészíti ki: a betegek félelmét olykor az is növeli, hogy nem biztosak abban, vajon a megfelelő intézményben vannak-e, olyan orvosra bízzák-e rá magukat, aki a legjobb a számukra? Ezek teljesen természetes felvetések. Az onkoteam felelőssége, hogy ismerje az adott kórház vagy klinika szakmai és műszerezettségbeli lehetőségeit, s ha azokat az adott betegség gyógyításában nem találja meg- nyugtatónak, ajánljon a betegnek olyan ellátóhelyet, ahol nagy számban kezelik az adott daganattípust, s így nagy tapasztalatuk van.

A tudatos beteg jobban tud küzdeni

Régen Magyarországon is bevett gyakorlat volt, hogy a betegnek nem mondták el az orvosok a teljes igazságot, gyakran a hozzátartozók is ezt szorgalmazták arra hivatkozva, hogy ezzel óvni próbálják szerettüket. Ezt ma már nemcsak a törvény tiltja, hanem Lázár György tapasztalatai szerint a betegek is egyre inkább igénylik a pontos és részletes felvilágosítást az állapotukról és a tervezett kezelésről.

– Ma már a páciensek az esetek egy jelentős részében sokkal tájékozottabban érkeznek, mint régen: ismerik betegségük természetét, utánaolvastak az interneten vagy szakkönyvekben, kikérték családtagok, ismerősök, jobban vagy kevésbé hozzáértő barátok véleményét. Ez nagyon fontos, mert egy műtéthez nemcsak a beteg aláírására van szükség, hanem arra is, hogy tisztában legyen azzal, mi miért történik. A sikerhez a beteg aktív, támogató hozzáállása is elengedhetetlen – fogalmaz Lázár György.

A betegeket leginkább azok az operációk viselik meg lelkileg, amelyek maradandó nyomot hagynak a külsejükön, mint az emlőeltávolítás, a végbél kivezetése vagy a gége kivétele. Ma már az esetek döntő többségében elegendő szervmegtartó műtéteket végezni, ennek ellenére nem mindig kerülhetők meg a radikálisabb beavatkozások. A nagy feltárással járó operációk esetén is fontos, hogy a beteg a műtét várható pozitív hozadéka mellett tisztában legyen azzal is, melyek a lehetséges szövődmények.

– Egy beavatkozás kockázatát nem vállalhatja fel egyedül az orvos. A betegnek és a hozzátartozóknak is meg kell érteniük, hogy mi mindent megteszünk, ám bármilyen fejlett is ma vagy holnap az orvostudomány, a természetet nem győzhetjük le – fogalmaz Lázár György.

– Nagyon fontos, hogy a beteg megbízzon az orvosában, bízzon abban, hogy igazat mond és őszintén feltárja előtte az alternatívákat. Ez a kezelőorvosnak is könnyebbséget jelent ahhoz képest, mintha hagyná sötétben tapogatózni a páciensét. A beteg is másként viszonyul a történésekhez, másként szenvedi meg az operációt, a félelmeit, a fájdalmakat, a lábadozás időszakát, ha megérti és elfogadja, hogy minden ami történik, az élete megmentését szolgálja – vallja Ender Ferenc.

Az összeállítás a Rákgyógyítás magazin 3. számában jelent meg. A Tűzmadár Alapítvány által kiadott országos magazin negyedévenként 10 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. Az ingyenes lap cikkeiben, riportjaiban és interjúiban a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
A sebészek a béltükrözést pártolják