Étkezés rákbetegként: nem kell kisöpörni a konyhát!

diéta

Egy dietetikustól talán azt várnánk, hogy mindent étrendi kérdésnek rendel alá, s a táplálkozás mindenhatóságát hangsúlyozza. Az évek óta daganatos betegek étrendjének összeállítását is segítő Kisa Judit dietetikus azonban nem emeli piedesztálra az étkezést. A tudatosság alapján különbséget tesz evés és táplálkozás között, valamint megfogalmaz megfontolandó tanácsokat, ám fő vezérelve: törekedni kell a minél egészségesebb ételek fogyasztására, viszont nem kell megtagadni önmagunkat, mert az hosszú távon úgysem tartható. A gyökeres változtatások helyett a fokozatosság híve, hiszen tudja: fél évszázad szokásait nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni.

Kisa Judit dietetikus

Kisa Judit dietetikus

Kisa Judit sok betegtől hallotta már, hogy amint tudomást szereztek a családjában, ismerősi körében a diagnózisról, tanácsok tucatjaival árasztották el, hogy mit egyen, mit ne egyen, mire figyeljen és mit kerüljön el. Ehhez adódnak még az interneten talált, a tévében, rádióban hallott, újságban olvasott „bölcsességek.” A sok-sok tanács között pedig sok ellentmond egymásnak. Ez viszont a kisebbik baj. A nagyobb baj, hogy számos javaslat ellentmond a józan észnek is.

– Teljesen logikus, s a betegtalálkozókon is a leggyakrabban elhangzó kérdések közé tartozik, hogy mit ehet a beteg annak érdekében, hogy jobban legyen. A szükséges műtéti típusról vagy az onkológiai gyógyszerekről ugyanis nem a beteg dönt, ott az előnyök és kockázatok mérlegelésével csak az orvosi javaslat elfogadásáról hozhat döntést. A táplálkozás az első olyan alapvető kapaszkodó, ahol úgy érezhetjük, aktívan bele tudunk szólni a sorsunk irányításába – fogalmaz Kisa Judit.

– Épp elég ugyanakkor egy daganatos betegség diagnózisának a traumája, nem kell ezt még azzal is tetézni, hogy fenekestől felforgatjuk a konyhánkat is, kisöpörjük a kamránkat, s bűntudatot érezzünk amiatt, hogy minden rossz, amit az étkezésben eddig tettünk – adja meg a betegek étrendjének összeállításához az alaphangot a dietetikus. Kisa Judit vallja: egy olyan életmódváltás nem lehet működőképes, amelyet a beteg kínlódásként él meg, s nem érez magáénak. A táplálkozási szakértő további fontos alapelveket is rögzít.

Méregtelenítés? Nem!

– Felejtsük el a méregtelenítést, annak minden divatos formáját! Ne kezdjünk semmilyen diétába, ami egyoldalú táplálkozást hirdet: nem igaz, hogy a daganatos betegnek nem szabad húst vagy tejterméket ennie vagy csak nyers zöldségeket szabad fogyasztania – szögezi le Kisa Judit. Hozzáteszi: valóban jobb, ha a zsírostól a soványabb húsok felé térünk el, s növeljük a zöldségek és a gyümölcsök arányát, de nincs tiltólista, a jól elkészített húslevesnek, sült húsoknak, lecsónak vagy kenyérféléknek egyaránt van helye az egészséges étrendben is.

A mesterséges vitaminkészítményeknél és étrend-kiegészítőknél – ha azok orvosilag nem indokoltak – Kisa Judit hasznosabbnak tartja, ha a pénzt természetes összetevőkre költjük. Vallja: minél egyszerűbb, az élelmiszeripar által minél kevésbé feldolgozott és adalékanyagokkal minél kevésbé feltuningolt ételeket fogyasszunk. (Két példa: aromával ízesített gyümölcsjoghurt helyett natúr joghurt, amit odahaza magunk édesítünk meg mézzel és gyümölccsel. Májkonzerv vagy kenőmájas helyett a hentesnél olcsón megvehető máj, amiből hagymával és fűszerekkel magunk készítünk májpástétomot.)

Eszébe ne jusson böjtölni!

Evöeszközök_vAmint az Kisa Judit előadásából kiderült, alapvetően daganatos betegként is azt kell szem előtt tartani, mint amit egészségesként kell(ett volna): a lemozgott kalóriákhoz képest túl sok energiabevitel elhízáshoz vezet, a túl sok telített állati zsír, cukor, só, fehér liszt és fehérjefogyasztás egészségtelen, ehelyett a rostoknak, a telítetlen zsírsavaknak, a vitaminoknak és ásványi anyagoknak az arányát kell növelni. De nem drasztikusan. Gondoljunk bele: ha 50-60 év rossz táplálkozási szokásai hozzájárultak ahhoz, hogy elveszítsük az egészségünket, ezt egy 5-6 hetes vagy hónapos drasztikus diétával nem fogjuk ellensúlyozni. Amint arra a szakorvosok is figyelmeztetnek, egy tumort nem lehet étrendi változtatással „kiéheztetni”, a koplalással ugyanis nem a daganat fog sorvadni, hanem a beteg. A daganatellenes kezelések egyik legnagyobb kihívása éppen az, hogy a betegek tudjanak enni, meg tudják őrizni erőnlétüket, mert enélkül a kezeléseket sem lehet folytatni. A daganatellenes terápiák időszaka nem a böjtről szól, hanem az erő és állóképesség megtartásáról.

Kisa Judit megfogalmazásában a táplálkozás tudatos evést jelent, amikor tekintettel vagyunk arra, milyen alapanyagokkal, fortélyokkal tehetünk az egészség visszanyerése érdekében. Enni kell akkor is, amikor nem esik jól, hiszen az erőnlétet meg kell őrizni. A betegségben és a kezelések közepette éppen elég energiaelvonás sújtja a szervezetet, ezért a legnehezebb hetekben is meg kell találni annak a módját, hogy tápláló és örömadó étkezésekben legyen része a betegnek.

Enni kell a javulásért!

zoldsegek_2_kAz egészségesebb táplálkozás felé való lépéseknek gátjai lehetnek a mellékhatások, amelyek kihatnak az evésre is: a hányinger, a hányás, az étvágytalanság, az ételundor, a fájdalmas afták a szájban és a nyelven, a nehéz nyelés vagy az ízérzékelés csökkenése, a hasmenés vagy székrekedés egyaránt nehezítheti az evést. Ezen problémák egy része magának a daganatos folyamatnak – az anyagcsere tumor általi megbolygatásának –, egy része a gyógyszerek mellékhatásának, egy része pedig pszichológiai tényezőknek tudható be. Mindez ellen tudatosan kell tenni.

Ha a fogyás kóros mértéket ér el, a kezelőorvos receptre felírhat kifejezetten a daganatos betegek fogyását ellensúlyozni hivatott gyógytápszereket, amelyek különféle édes és sós ízben is elérhetőek. Az esetek nagyobb részében viszont a házi praktikák is elegendőek. A szájban vagy a bélrendszerben előforduló sebekre jótékony hatásúak a kásák, például a zabkása, de akár a tejberizs is. Hasmenés idején rostszegény táplálékok (rizs, keksz, krumplipüré) enyhíthetik a panaszokat, s fontos a folyamatos folyadékpótlás a kiszáradás elkerülése érdekében. Székrekedés esetén – ha például bélműtét miatt a durva rostoknak nincs ellenjavallatuk – a rostos ételek (barna kenyér, gyümölcs, müzli, zöldségek) segíthetnek; a bélműködést a szilvalekvár, a paradicsom, a sóska vagy a spenót is serkentheti.

A hányingert, a hányást, az émelygést sok esetben a kezelőorvos által megfelelően kiválasztott és adagolt hányáscsillapító gyógyszerekkel hatékonyan lehet mérsékelni. Emellett segíthet, ha kerüljük a kiadós étkezéseket, inkább többször eszünk kevesebbet, kerüljük az erős, intenzív illatokat és ízeket, a túl fűszeres, zsíros és csömör ételeket. Sok beteg beszámolt arról, hogy segít számára, ha hideg ételt fogyaszt, esetleg jégkockát – vagy ami még ízletesebb és tápláló is – fagyasztott gyümölcsjoghurtot, gyümölcslevest, turmixot szopogat. A friss levegő, a figyelemelterelő relaxáció, a zenehallgatás is segíthet.

Tervezzen előre a konyhában!

– Naponta többször együnk teljes gabonaszemből készült falatokat, teljes kiőrlésű kenyeret, kását. Így nem csak energiát juttatunk szervezetünkbe, hanem vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, rostot is.

– Naponta összességében legalább fél kiló zöldséget és gyümölcsöt együnk meg! Több lehet, kevesebb nem! Készíthetünk nyugodtan főtt     ételeket is zöldségből, gyümölcsből, de valamennyit nyersen is fogyasszunk mindennap. Díszítsük a fogásokat is friss zöldséggel, gyümölccsel, és együk is meg azokat! A szép terítés és tálalás fontos, hiszen a színes, vonzó látvány alapján az emésztés már a szájban elkezdődik.

– Cukor helyett kevéske méz adja ételeink, italaink édes ízét, ahol nem fontos, ne édesítsünk, használjuk édesítésként a gyümölcsök természetes édes ízét!

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top