Győztesek versenye magyar indulókkal Moszkvában

A moszkvai sportversenyen ebben az évben is olyan 7-16 éves gyerekek vehettek részt, akik az onkológiai kezeléseket sikeresen befejezték.

Idén 24 gyerek utazhatott Magyarországról a rákot legyőző gyerekek nemzetközi versenyére Oroszországba az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány szervezésében. A kilencedik alkalommal megszervezett megmérettetésre ebben az évben is számos európai és ázsiai országból érkeztek a gyógyulás útjára lépett fiatal résztvevők.

Az oroszországi eseményen a gyerekek három korcsoportban versenyezhettek. Több sportágban is megmutathatták ügyességüket: futballban, sakkban, asztaliteniszben, légpuska-lövészetben, rövidtávfutásban, mell-, hát- és gyorsúszásban indulhattak. A magyar gyerekek számos arany, ezüst és bronzéremmel érkeztek haza.

Az alapítvány beszámolójából két jellemző momentum a rendezvényről: „A szervezők ügyeltek arra, hogy minél több kisgyerek kapjon érmet, és a dobogóról lelépve nagy versenyzőket megillető ováció fogadja.” (…) „A srácok piros-fehér-zöldet lobogtattak a kezükben, amikor kirohantak a dobogóhoz. Mi pedig állva, könnyes szemmel éljeneztük őket. Virágeső, fotó, megdicsőült mosolyok…”

A versenyeket a szervezők és a bírálóbírók komolyan veszik és értékelik, ám a rendezvény lényege annak tudatosítása évről-évre sok száz gyerekben: a mögöttük hagyott rákból felépülve, megerősödve, győztesek lehetnek az életben.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top