Hogyan történhetett az, hogy a tüdőrákból agydaganat, holott fél évvel ezelőtt a CT eredmény tökéletesnek bizonyult a kemoterápia után? Majd egy tüdőembólia, 3 hetes gyógykezelés Törökbálinton, 7dl víz leszívása, aminek eredménye pozitív. Áttétet nem állapítottak meg, csak annyit, hogy CT-t követően 6 hónap elteltével 6 cm-re nőtt a daganat. Kemoterápiás kezeléssel folytatják.
A beteg hazajöhet október 2-án Törökbálintról, előtte egy CT egy órakor, hazaérkezés, majd a beteg pihent 2 órát otthonában, pihenés után összefüggéstelenül beszél, a családtagjait nem ismeri meg, a betűket felcseréli. Azonnali orvosi segítség, majd azonnali kórház Ceglédre, ahol infúziókat kap, majd agyi CT-re várva kissé stabilizálódik az állapota. A CT eredmény agydaganat.
Hogyan történhetett ez? Több mint egy éve diagnosztizálták a tüdődaganatot, most ott tartunk, hogy agydaganat is. Mindössze 48 éves. Miért nem tudták ezt Törökbálinton, hogyan történhetett ez?
A tüdőrák nagyon gyakran ad agyi áttétet sajnos. Ez úgy alakul ki, hogy az elsődleges tüdődaganatból leszakadó rosszindulatú sejtek a vérrel eljutnak az agy állományába, és ott kitapadva egy vagy több gócban növekedni kezdenek. (Tüdőrák esetében az agyi áttét olyan gyakori, hogy sokszor az agyi áttét és a vele együttjáró idegrendszeri tünetek jelzik először a betegséget, s ennek nyomán derül fény egyáltalán a tüdőrákra.)
Amennyiben a tünetek hirtelen jelentkeznek, előfordulhat, hogy az agyi áttét bevérzése okozza a hirtelen állapotrosszabbodást. A beteget előzően, a tüdőembólia miatt kezelő tüdőosztályon azért nem derülhetett fény az agyi áttétre (áttétekre), mert akkor valószínűleg a betegnek nem volt ilyen jellegű tünete, panasza, hiszen, ahogyan leveléből kiderül, lakhelyükön is a koponya CT vizsgálattal sikerült igazolni az áttétek fennállását. Amíg az agyi áttét nem okoz tüneteket, a legtöbb rosszindulatú betegségnél nem szokták megcsinálni a koponya CT-t.
A mélyvénás trombózisok és a tüdőembólia is sokkal gyakoribb rosszindulatú daganatos betegségben szenvedőknél, mint nem daganatos embereknél, s tüdőrák esetében különösen gyakran fordulnak elő az alvadási rendszer ilyen zavarai.
Leveléből az derül ki, hogy a betegnek aktív daganatos folyamata van a tüdőben is, ezt jelzi a 6 cm-re növekvő daganat. Azt, hogy most a koponyában lévő daganatos góc/gócok miatt milyen beavatkozásra van szükség, szóba jöhet-e a góc idegsebészeti eltávolítása, vagy többszörös gócok állnak fenn, amikor bizonyos esetekben koponyai sugárkezelés adható, mindez függ a CT lelettől, s attól, hogy a most adott infúziókkal mennyire lehet javítani a beteg állapotát. Ilyenkor úgynevezett dehidráló (vízelvonó) kezelést alkalmaznak, hiszen az agyi áttéteket nagyon gyakran vizenyő is körülveszi, s amennyiben ennek mennyiségét vízhajtókkal, szteroid kezeléssel vagy más módon csökkenteni lehet, akkor az idegrendszeri tünetek (az Ön levelében leírt zavartság, összefüggéstelen beszéd, stb.) is enyhülhetnek. Ezt a dehidráló kezelést általában eleinte infúzióban adják, majd esetleg át lehet térni tablettás kezelésre, s ezt a beteg otthonában is szedheti.
Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Agydaganatok
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai
Rettegett hányinger: hogyan kerülhetjük el?
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Áttétek, fogyás és fájdalmak
Tüdőrák, hörgőáttét, fulladás
Áttétes tüdőrák, fulladás
Tüdőrák és depresszió
Jó nekünk, ha a daganat szétesik?
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák, agyi áttét
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?