Köszönöm, hogy megtisztelt alapos válaszával. Sajnos a levelem megírása és a válasz megérkezése közötti rövid idő alatt rájöttem, hogy hol hibáztam. Talán másokon még segíthetek. Hibásan gondoltam, hogy a feleségem rossz leheletének, büfögésének a krónikus hörghurutja miatt állandóan nyelt hörgőváladék az oka. Az okok a végbélbeli daganatok voltak. Mivel nyers zöldséget szinte soha, húst, sőt sült húst viszont gyakran evett, a betegséget kihívta maga ellen. Talán a cikkeikben és válaszaikban említett szűrési módoktól (székletvizsgálat, végbéltükrözés) olcsóbb és könnyebben elérhető lehet a lehelet megítélése. Igen tragikusnak érzem, hogy az általános- és középiskolai biológiaoktatás sok, talán nélkülözhető ismeretre kitér, viszont az emberi betegségek egyszerű diagnosztikai lehetőségeit tabuként kezeli.
Másik észrevételem az, hogy az onkológusok eléggé mereven ragaszkodnak a betegségek kezelésére a minisztérium által meghatározott, egyébként a gyógyszeres kezelések közül feltételezhetően a leghatásosabb kezelési protokollokhoz. Egy önmaga iránt igényes, lelkiismeretes orvostól ugyanakkor talán nem túlzó elvárás a beteg meggyógyítására való olyan törekvés, amely felfedező, kutató tevékenységet is magában foglal. Ehhez persze az orvos abszolút anyagiaktól és adminisztrációtól való függetlenítése kellene, ami megint az anyagiak szűkösségéhez vezet.
Már csak a kíváncsiság és talán a bizonyítási, siker utáni vágy marad, hogy a sikertelen módszerek – áttétes májrák mai kezelési lehetőségei – mellett az orvos ne elégedjen meg a kész protokollok kényelmével, hanem próbáljon ki szisztematikusan alternatív szereket és módszereket (additív lokális hőterápia, oxigénsátor) is a menthetetlennek tartott betegén, a beteg beleegyezésével. Talán 10 betegből is lehetne tapasztalatot szerezni, ami azon kívül, hogy javítana a 11. és többi betegen, publikálható is lehetne. Érdekes módon a Legyen ön is milliomos játékban a közönség – pár száz fő – megkérdezése igen nagy biztonsággal hozta eddig a jó választ. Miért ne lehetne a világon praktizáló összes onkológusnak feltenni az alternatív szerekkel szerzett tapasztalataira vonatkozó kérdéseket, majd azt az internet segítségével begyűjteni és kiértékelni? Talán még a kívánt 10000-es nagyságrend is előállna. Egyetértek Önnel, és látom a veszélyét annak, hogy a kezelés alatt lévő betegek be nem vallott szereket is szednek, amelyek torzítják a tapasztalatokat. Erre egyelőre nem látok egyszerű, frappáns megoldást.
Még egyszer szeretném megköszönni, hogy drága idejét a halál közelségétől realitásérzéküket vesztett levélírók – mint én – által írt levelek olvasására és megválaszolására szánja.
A gyakorló onkológusok az esetek jó részében valóban ragaszkodnak az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által közzétett protokollokhoz. Ezeket azonban évente többször felújítják és az újabb kutatási eredmények, újabb törzskönyvezett gyógyszerek ismeretében módosítják.
A ragaszkodásnak az az oka, hogy ezek a protokollok az adott betegségben hatásos kezeléseknek a gyűjteményét jelentik, s ezeket a protokollokat azért dolgozták ki, illetve közlik időről időre a módosításukat jogszabályok formájában is, mert ezzel lehet biztosítani, hogy földrajzi elhelyezkedéstől, régiótól, várostól függetlenül a magyar betegek minden onkológiai centrumként működő helyen hozzájussanak a hatásos gyógyszerekhez. A kis esetszámú, ritkább betegségeknél pedig országosan néhány centrumot jelölnek ki, hogy a betegek azokon a helyeken, az adott betegség kezelésében jártas szakemberektől kaphassák meg a megfelelő kezeléseket.
Túlzó elvárás a napi gyakorlatban dolgozó orvosokkal szemben, hogy a betegek megfelelő kezelése, a mellékhatások megelőzése, észlelése, csillapítása, a betegfelvilágosítás, a megfelelő adminisztráció mellett (amely feladatoknak naponta több tucat betegnél eleget kell tenniük) még felfedező, kutató tevékenységet is folytassanak. A kutató orvos külön szakma: hipotéziseket, tudományos feltételezéseket állít fel, s igyekszik megfelelő módszertan segítségével ezekről dönteni. A nagyobb kórházi osztályokon és klinikákon egyébként folyamatosan zajlik tudományos munka: klinikai gyógyszervizsgálatok révén, a betegek önkéntességen alapuló bevonásával tesztelnek új gyógyszereket, hogy ezáltal gyűjtve tapasztalatokat minél hatékonyabb gyógymódok honosodhassanak meg. (Ezekről a klinikai kutatásokról részleteiben olvashat Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel c. cikkünkben.) A klinikai kutatásokat rendszerint a gyógyszercégek kezdeményezik és finanszírozzák: mivel globális szinten óriási a verseny, ez ösztönzi a vállalatokat a kutatás-fejlesztésre, mivel anyagi érdekük, hogy minél gyorsabban, minél hatékonyabb gyógymódokkal álljanak elő, a verseny itt a fejlődés motorja.
Az alternatív módszerek szisztematikus és tudományos értékelése nemcsak egy-egy orvos lehetőségeit haladja meg, hanem kórházi osztályok lehetőségeit is, mert a precíz, szisztematikus munka nagyon jelentős idő, energia és pénz ráfordítást igényel. Ezért nem terjedtek el széles körben még az internet alapú kutatások sem, mert nehéz a minőségbiztosításuk: nehéz elérni, hogy ne csak azok szolgáltassanak adatokat egy-egy adott alternatív kezelésről, akiknek pozitív tapasztalatai vannak, hanem azok se legyintsenek az adatgyűjtésre, akik úgy látják, hogy nem hat az adott módszer, és negatív tapasztalataikat is osszák meg másokkal. Ez alapján nehéz kialakítani, hogy véletlen esetmintát értékeljenek, amelyből valóban lehet értékes statisztikai értékelést végezni, s nem lesznek hibásak a levont következtetések.
Levelében kitért a felvilágosításra és a táplálkozásra is: igen, valóban fontos, hogy a fiatal korosztályok megfelelő információval rendelkezzenek az egészséges életmóddal kapcsolatban, s az iskolai oktatás is igyekszik ezért tenni, általános iskola felső tagozatban van „egészségnevelés” tantárgy a legtöbb iskolában, ami kitér az egészséges táplálkozásra is. Természetesen abban igaza van, hogy a tudatosság, a betegségek felismerése és a szemléletformálás érdekében nem lehet eleget tenni.
Fontos, hogy a gyerekek a családban is mintát kapjanak: azt lássák, hogy a szüleik nem dohányoznak, igyekeznek egészségesebben táplálkozni, a gyermeket és/vagy az unokát sem csipsz és cukros-szénsavas üdítő várja otthon, vagy a családi vendégségben, s a közös programoknak része a testmozgás, kirándulás is. Mindez persze jelentősebb mindennapos erőfeszítést, és időráfordítást kíván a családtagoktól is, mintha a gyerek csak képernyő előtt ülve nassolna, mint ahogyan az is minden napos (estés, hétvégés) erőfeszítést igényel, hogy a gyerek ne csak számítógépes játékokat keressen az interneten, hanem akár az egészséges életmóddal és táplálkozással kapcsolatos információkat is. Ezt teszi lehetővé, hogy a későbbiekben is tudjanak válogatni a rájuk ömlő, gyakran reklámcélú információkban, s később élni tudjanak az életkori sajátságaiknak megfelelő szűrőprogramok kínálta lehetőségekkel, ugyanakkor ne veszítsék el a realitásérzéküket sem, s ne váljanak hipochonderré.
Kapcsolódó cikkek:
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Veszélyesek lehetnek a csodaszerek
Az étrendkiegészítő nem gyógyszer
Az elhízás szerepe a rák kialakulásában
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel
Előzmény:
Kérdések a kiegészítő kezelésekről
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Gombakivonat, búzafű
B17 vitamin
Mellrák és rákellenes gomba
Táplálékkiegészítő a rák ellen
Kérdés a Celladam injekcióról
COD tea
Óriáséletfa tea
Gyógyítás és megelőzés
Táplálékkiegészítők hatása
Nyelőcsőrák és gránátalma
Kérdés a Flavin 7-ről
Kis deuterium-tartalmú víz
Kérdés a Vitanak PX-4-ről
B17 és Cevitol
