Burjánzó tumor és tápszerek (jelige: nyelőcsőrák)

Nagymamám 10 évvel ezelőtt kórházba került mivel olyannyira összeszűkült a nyelőcsöve, hogy nem tudott sem enni, sem pedig inni. Akkor már olyan állapotban volt, hogy az orvosok nem tudtak semmit tenni. Egy szerencsétlen beavatkozás folyamán az egyik orvos megpróbált egy gyomorszondát átvezetni az összeszűkült nyelőcsövön, amit ekkor sikerült átszakítania. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nyelőcső viszonylag gyorsan begyógyult és az összehúzódott szakasz újra nyitva állt. Körülbelül egy hónapja újra jelentkeztek nála a tünetek (nehezen nyel, fáj a torka).

Miután elment orvoshoz és megvizsgálták, kiderült, hogy a nyelőcső végig tele van rosszindulatú rákos daganatokkal. Az orvos kemoterápiát ajánlott és gyógyszeres kezelést, de a nagymamám úgy döntött, hogy nem vállalja egyiket sem, mivel a tünetek megjelenése után vészesen lefogyott és emiatt nagyon gyenge. Szüleimmel megtanácskoztuk a dolgot és arra jutottunk, valamiféle folyékony tápszert kellene beszereznünk, amit nehézségek nélkül el tudna fogyasztani, és ha megerősödne valamennyire, talán még arra is rávehetnénk, hogy elmenjen a kezelésekre. Ellenkezeő esetben az orvosok két lehetséges végkimenetelt jósolnak: vagy éhenhal, vagy pedig a daganatok annyira megnőnek a nyelőcsőben, hogy összenyomják a légcsövet is és megfullad.

A probléma az, hogy nagymamám laktóz- és tojásérzékeny, ami nagyban megnehezíti a dolgunkat, amikor helyes tápszer után keresgélünk. Ezzel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni, hogy mit ajánlanak? Van-e esetleg olyan fajta tápszer, amit kifejezetten rákos betegeknek készítenek? Korábban egy Ensure nevezetű készítménnyel próbálkoztunk de sajnos, hasmenést és hányingert okozott.

A jelentős fogyás mellett az onkológiai betegeknek különböző támogatással (90%, 70%, vagy általános) többféle tápszer rendelhető, amelyek között többféle laktózmentes készítmény is van. Ezek általában magas biológiai értékű fehérjéket, könnyen felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak, kiválasztásukban az onkológus vagy dietetikus adhat segítséget a tápszerek ismerete alapján.

Sajnos a hasmenés gyakori mellékhatás ezek mellett a készítmények mellett, bizonyos esetekben egy másik készítmény bevezetése lehet a megoldás. Vannak por alakban kapható tápszerek is, amelyeket az elkészített ételbe belekeverve lehet növelni azok tápanyag- és kalóriatartalmát. Az Ön nagymamája esetén turmixolt vagy botmixerrel pépesített ételekbe lehet ezeket keverni.

Amennyiben nem vihető be megfelelő tápanyagmennyiség, akkor a szűkületen átvezetett vagy a gyomorba/bélbe a hasfal bőrén keresztül beültetett szonda (sztóma) jelenthet megoldást arra, hogy nagymamája ne haljon éhen. Vannak olyan szolgálatok is, amelyek az otthoni szondatáplálásban segítséget tudnak nyújtani.

Amennyiben nemcsak a táplálékbevitel fizikai nehezítettsége okoz panaszt, hanem az étvágytalanság is, és a testsúlyveszteség jelentős (úgynevezett tumoros cachexia alakult ki), lehetőség van egy hormonkészítmény (tabletta vagy szirup) rendelésére is, amelyet onkológus írhat fel, s célja az étvágy javítása és a tápanyagbevitel fokozása.

Kapcsolódó cikkek:
Nyelőcsőrák
Garat- és gégerákok

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőrák és nyelőcsőszűkület 3.
Nyelőcsőtumor esélyei
Kemó és immunrendszer
Nyelőcsőrák és étvágy
Nyelőcsőrák végstádium
Táplálékkiegészítők hatása
Nyelőcsőrák és gránátalma
Nyelőcsőrák és fulladás
Nyelőcsőrák és szerek
Áttétes nyelőcsőrák

Top