Gyomorrák: élet gyomor nélkül

Édesapámat a napokban műtötték gyomorrákkal, az egész gyomrát eltávolították, és a nyombelét a nyelőcsővel összekötve alkottak új gyomrot. Érdeklődni szeretnék, hogy ha sikerülnek a kezelések az édesapám milyen étkezésre szorul majd, milyen táplálékot ehet, milyenek a „gyógyulási” esélyek (az orvos elmondása alapján valószínű mindent sikerült eltávolítani, ami „fertőzött volt”). Képes lesz-e önálló életre?

A gyomor eltávolítása elég nagy műtét, ami jelentősen befolyásolja a beteg táplálkozását. Mivel megszűnik a gyomor úgynevezett rezervoár, vagyis az emésztetlen ételeket raktározni, és a bélrendszer további részébe lassan továbbítani képes funkciója, általában gyakori, kis mennyiségű táplálkozás javasolható, hogy így lehessen biztosítani a beteg megfelelő tápanyagellátását, és az egyszerre nagyobb tápanyagbevitellel kapcsolatos kellemetlen emésztési tüneteket, illetve a vércukorszint ingadozásával járó panaszokat. (Ezekről képalkotó vizsgálatokkal, mellkasröntgen, CT, stb. győződnek meg.)

Leveléből nem derül ki, hogy milyen kezeléseket terveznek, a gyomor környéki nyirokcsomókban volt-e áttét, illetve más távoli szervekben van-e áttét (metasztázis). Mindez ugyanis alapvetően befolyásolja a kiújulási esélyeket, illetve a kezelési-gyógyulási kilátásokat.

Az, hogy édesapja képes lesz-e önálló életre, függ a fentiektől, tehát a betegség kiterjedtségétől. Még abban az esetben is, ha egy kiterjedtebb betegségről van szó, a páciensek ragaszkodnak önállóságukhoz, s amit lehet, igyekeznek megtenni azért, hogy ezt megőrizzék. Ebben a család is segítségükre lehet, hogy annyit tesz meg a betegért, ellátásáért, amennyire szükség van, de nem „telepszik rá” teljes mértékben a betegre, nem szervezi át teljesen az életét. Mivel a betegség mind a betegnek, mind a családtagoknak sok stresszt és szorongást okoz, fontos, hogy felismerjék, mire van szüksége a betegnek. Nagyon fontos az odafigyelő, elfogadó, türelmes családi háttér, hiszen édesapjának nemcsak a betegség panaszaival, tüneteivel, bizonytalanságával kell szembenéznie, hanem alapvetően megváltozik az önmagáról alkotott képe, a helye a családban, a munkában, az emberi kapcsolatokban.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el?
Fájdalomcsillapítás
Daganatok jellemzői
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Nem lemondani a mindennapi örömökről

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Étkezés gyomor nélkül
Édesanyám gyomorrákos
Hányás kemoterápia után
Gyomorrák műtétje 29 évesen
Munkavállalás gyomorrák után
Gyomorműtét utáni kemoterápia
Gyomorrák lehetséges kezelése
Gyomorrák, tüdőárnyék
Gyomorrák ellátása
Műtét áttétes gyomorrákban?
Gyomorrák kemoterápiája
Súlyos gyomorrák
Gyomorrák, lecsapolás
Gyomorműtét utáni vizsgálatok
Gyomorpolip és tumormarker
Gyomorfekély és gyomorrák
Gyomordaganat gyógyítása
Táplálkozás gyomorrákban
Gyomorrák: 4 évvel műtét után
Tumor vizsgálati értékei
Súlyos gyomorrák 20 évesen
Teljes gyomoreltávolítás után májáttét
Táplálkozás gyomor nélkül
Májáttétes gyomorrák
Burjánzó tumor és tápszerek
Infiltrált, műthetetlen gyomor
Gyomorrák alternatív kezelése

Top