Hólyagtumor, veseműtét, perforáció (jelige: mazsi)

76 éves anyukámnak két évvel ezelőtt kivették jobb oldali veséjét rosszindulatú daganat miatt. Az eltelt két évben ötször végeztek TUR-t a hólyagban talált daganat miatt. Legutóbbi alkalommal perforáció is történt. Indokolt lenne-e az újabb daganat megelőzését valamilyen kiegészítő kezeléssel megakadályozni? A perforáció miatt szétszóródhat-e a rákos sejt?

Leveléből nem derül ki, hogy pontosan milyen szövettanú betegségről van szó, s az sem, hogy a hólyaban a kiújuló daganat miatt történt(ek)-e helyi kezelés(ek). Bizonyos szövettani eredménynél citosztatikumos oldattal, illetve BCG oldattal szokták átöblíteni ismételten a hólyagot katéter segítségével. Az esetleges kezeléseket befolyásolhatja idős édesanyja általános állapota is, illetve az, hogy más szervben jelentek-e meg áttétek. A perforációtól függetlenül is szórodhat egy rosszindulatú daganatos betegség – akár veserák, akár hólyagrák eredetű – és nem minden esetben érdemes elindítani a kezelést, amíg nincs távoli áttét, mert önmagában a kezelés is jelentős megterhelést jelenthet, különösen egy idősebb szervezetnek.

Kapcsolódó cikkek:
Húgyhólyagrák
Csontáttétek
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápa: a félelmetes kezelések
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Pathológiás dúsulás hólyagrák után 12 évvel
Húgyhólyag daganat, majd húgycső daganat?
Műtött hólyagrák, majd utána áttét
Örökölhető a húgyhólyagrák? – 2
Örökölhető a húgyhólyagrák?
Húgyhólyagrák kemoterápiája
Hólyagrák, végbélrák, méltóság
Hólyagtumor kezelések
Fertőző húgyhólyagrák?
Hólyagrák várható tünetei
Hólyagrák gyanú?
Hólyagrák kezelése
Húgyhólyagrák
Áttétek, nagy fájdalmak
Rosszindulatú húgyhólyagrák

Top