Mellrák utáni betegség, ödéma (jelige: Szteroid?)

Mellrák műtét után 2006-ban kaptam kemoterápiás kezelést (és vele szteroidot). Ezután pedig 25 sugárkezelést. Eddigi kontrollvizsgálatok negatívok voltak. Előre is elnézést kérek, ha buta kérdést teszek fel, de a betegségem óta (közben?) mindent ebből az aspektusból vizsgálok meg elég aprólékosan, talán betegesen is.

A múlt héten elővett egy hányásos-hasmenéses betegség, rövid lefolyású, valószínűleg valamilyen vírus okozta. Ez irányította a figyelmemet arra, hogy a kemoterápia óta, bár nagyon sokszor voltam kitéve fertőzésveszélynek (pl. csökkent fehérvérsejtszám idején érintkezés közösségbe járó unokákkal, stb.) vagy megfázásnak, soha ilyen jellegű betegség nem fordult elő. Lehet az, hogy a hat kemoterápiával kapott szteroid védett egészen mostanáig?

A keringésem elég lassú, nálam minden sokkal később fordult elő, mint az orvos várta (pl. a fehérvérsejtszám csökkenés), ezért gondolom, hogy a szteroid is lassabban távozott a szervezetemből. Lehet, hogy ez nagy butaság, de pl. azt érzem, hogy a sugárterápia hatása még mindig „dolgozik”, pl. a mellödémám mellett, ami a sugár után 1 évvel derült ki, most(!) jelentkezett a hátam azon részén, amely a kapott sugárral „szemben” van, ugyanolyan ödémás duzzanat és elszíneződés. Egyébként ezzel sem tudom, hogy hova fordulhatnék, mert az onkológusok ezzel nem foglalkoznak.

Ahogyan ön is valószínűsíti, a mostani lázas-hasmenéses betegség igen nagy valószínűséggel független a 2006-ban jelentkezett mellrákos betegségétől. A sugárkezelésnek ritkán, de valóban lehet ilyen késői hatása, hogy az érintett területen befolyásolja a nyirokkeringést, s például ezért ödéma alakul ki. Az onkológusok azért „nem foglalkoznak vele”, mert az emlő vagy a törzs bőrén keletkező helyi vizenyővel kapcsolatban nem igazán tudnak sokat tenni. Az elváltozást ugyanakkor mindenképpen meg kell mutatni onkológusnak, nehogy más álljon a hátterében (például valamilyen daganatos kiújulás, nyirokerek daganatos beszűrtsége, bőráttétek stb.).

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Emlőrák: semmit sem szabad halogatni
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Sugárterápia a tumorok ellen
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Szteroidok és daganatfejlődés
Mellrák optimális kezelése
Emlőrák, nagy fájdalmak
Mellrák bizonytalanságai
Panaszok a műtött mellben
Fájdalom a műtött mellben
Mellműtét utáni fejlemények
Mellműtét, majd alacsony fehérvérsejt
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Mellrák, magas trombocitaszám

Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Mellműtét utáni helyreállítás

Emlőműtét, csecsemőmirigy

Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top