Vastagbélrák, cukorbaj (jelige: kezelés nélkül)

Cukorbeteg (inzulinos) Anyósom 2007 szeptemberére nagyon rosszul lett. Általános állapotromlás, folyamatos hasmenés, hányás kínozta, természetéből adódóan nem ment el orvoshoz, rábeszélni sem lehetett, míg végül mentőt kellett hívni hozzá. Azonnal megműtötték, 30 cm-t kellett kivenni a vastagbeléből (végbél kivezetés nem történt), míg végül kiderült, rosszindulatú daganata volt.

Későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy nincs áttét, de kemoterápiás kezelést írt elő az orvos, anyósom erre nem volt hajlandó elmenni, mondván hogy ő már jól van, nincs neki semmi baja. Azóta is ezt állítja magáról, de látszik, hogy megint fogyott, arca beesett, közérzete rossz, elzárkózik mindenkitől. Mivel a szomszédban lakik, tudjuk hogy rengeteget jár wc-re még éjjel is, puffadások gyötrik – szinte biztosak vagyunk benne, hogy kiújult nála a kór.

A diétára vonatkozó előírásokat soha nem tartotta be a cukor miatt sem, az operáció után sem, tehát fellelhető nála a disznósajttól kezdve a kolbászig, a fehér kenyéren keresztül a székelykáposztáig minden – mondván neki csak az van, amit megeszik. Az utóbbi 1 hónapban a látása is rengeteget romlott – ami a cukor miatt is lehetséges, de úgy olvastam, hogy a májáttét tünete is lehet.

A kérdésünk az lenne, hogy ha valaki ennyire negatívan áll hozzá, titkolja a betegségét, nem is hajlandó róla beszélni sem, és látjuk hogy szenved… mi a teendő? Mivel tudnánk rajta mégis segíteni? Mi várhat rá (és ránk), ha semmiféle kezelést nem hajlandó igénybe venni?

Az orvos a műtét után valószínűleg azért javasolt kemoterápiás kezelést, mert nagy volt a kockázata a betegség kiújulásának, amit ezekkel a műtét utáni kemoterápiás kezelésekkel lehet csökkenteni.

Jól érzi, a leírt tünetek (fogyás, hasi panaszok, állapotromlás) felvetik annak is a lehetőségét, hogy a bélrákos betegsége újult ki, s az munkál a szervezetében. A rosszindulatú daganatos betegségek kezelése az orvos és a beteg szoros és folyamatos együttműködését, kommunikációját igényli. Azt a beteget, aki nem fordul orvoshoz, nem lehet erőszakkal “előállítani”.  Ugyanakkor a betegség és a kezelések hárítását leggyakrabban a beteg szorongása okozza, ami miatt – ha hajlandó igénybe venni – pszichés segítséget is lehet próbálni keresni számára.

Amennyiben a család véleményét a beteg nem fogadja el, talán az őt régóta ismerő és kezelő háziorvos tudna segíteni, felmérni azt, hogy orvosilag mi tehető a betegért, illetve abból a beteg mit fogad el.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Rákgyanú és kórháziszony
Vastagbélrák terápiája
Vastagbélrák és tüdőrák
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Vastagbélrák: műtét után
Vastagbélrák: újabb műtét
Végbélrák, bélelzáródás-veszély
Vastagbélrák
Májáttétes béldaganat kezelése
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák és májáttét
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája

Top