Vastagbélrák kontroll (jelige: Szhely remények)

Édesanyámnál 2007. januárban rosszindulatú vastagbél eltávolítás volt (p3). Megelőző kemoterápiás kezelést kapott (3 nyirokcsomóban volt rákos sejt, áttét nem volt), mely 2007. aug. 1-jén véget ért. Azóta is jól van, jó az étvágya és úgy érzi, minden rendben, bár néha kicsit gyors az emésztése mióta műtötték.

Az eddigi vizsgálatoknál 3 alatt volt a CEA érték. Júniusban igaz, hogy negatív lett a röntgen és az uh. vizsgálat, de az érték 3,4 lett. Most kellett ismételni és most 3,8. Doktornő szerint nem emelkedett, határon belül van és csak szeptemberben kell menni. Anyu ideges és szeretnénk tudni mi az Önök véleménye erről?

Azt is tudni szeretnénk, hogy egy CT vizsgálat jó lenne-e Önök szerint, mert oda még nem küldték el sosem.

A „gyors emésztés” alatt feltételezzük, hogy azt érti, édesanyjának időnként hígabb a széklete. Ezt valószínűleg az okozza, hogy a rosszindulatú daganattal együtt eltávolítottak egy bélszakaszt is, így rövidebb lett a vastagbél, és a híg bélsár besűrítésére (a víz visszaszívására) rövidebb út és idő áll rendelkezésre a vastagbélben.

A levelében írt „p3”-t nem lehet értelmezni. A T3 a daganat (Tumor) nagyságára utalna (jelölik még pT3-al is). Édesanyja az áttétes környéki nyirokcsomókra tekintettel kapott úgynevezett adjuváns kemoterápia kezelést, amelynek célja a szervezetben esetleg meglévő daganatsejtek, kicsiny áttétek pusztítása, így a betegség kiújulásának gátlása vagy legalább késleltetése.

Egy tumormarker eredményt mindig a normál határhoz képest kell értékelni: a CEA (carcioembrionalis antigén) a szervezetünkben normálisan is meglévő anyag, a nem daganatos, egészséges embereknél ki kimutatható. Laboratóriumonként különbözik a normál érték felső határa, leggyakrabban 4 és 10 közé esik. Édesanyjánál – ahogyan kezelőorvosuk is elmondta – a minimálisan növekvő tendencia nem jelenti automatikusan azt, hogy kóros, daganatkiújulást sejtető tumormarker eredmény igazolódott volna, ezért nincs szükség az előre betervezettnél korábbi kontroll vizsgálatra.

Azt, hogy a kontroll vizsgálatok során a has-kismedence értékelésére milyen gyakorisággal történik hasi ultrahang vizsgálat, illetve hasi-kismedencei CT vizsgálat, a követést végző orvos dönti el. Ez többek közözz függ a már ismert leletektől, illetve attól is, hogy a betegség melyik részén jelentkezett a bélnek.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el?
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Vastagbélrák: túl sok a halálos áldozat
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Vastagbélrák tumormarker
Vastagbélrák: hányás, hasmenés a kezelések után
Vastagbélrák, májáttétek kioperálása
Vastagbélműtét, magas tumormarker
Vastagbélrák, folyamatos fájdalmak
Végbélrák: rosszul sikerült sztóma?
Végbélrák: sztóma és biopszia
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája

Top