Végzetes vastagbélrák 34 évesen (jelige: Gemmini)

Sógornőmnél márciusban vastagbéldaganatot diagnosztizáltak, májáttéttel. Még csak 34 éves! Április óta már 6 kemotherápián esett át, de közben a mellkasi CT többszörös tüdő áttétet is igazolt. A hozzáállása kimagasló volt, mindent megtett a gyógyulásáért. A májeredményei a kemó hatására javulni kezdtek, már alig várta, hogy végre megműtsék. Szegénykém nagyon elkeseredett, mert azt ígérték neki, hogy kb. 6-8 kemó után végre megműtik, kiveszik a primer tumort.

Most amikor felkereste az orvosát, azt mondták neki, hogy nem is akarták megműteni, mert olyan rosszak az eredményei. Ekkor Ő aláírta, hogy nem akarja tovább a kemót, amibe az orvos rögtön beleegyezett. Végül azt mondta: kb. két hónap túlélést jósol és a májelégtelenségbe fog belehalni.

Kérdéseim a következők:
1. A májelégtelenség következtében történő halálhoz vezető út fájdalommal jár?
2. Ha igen, mivel lehet enyhíteni a fájdalmát? (Kórházba nem akar menni, teljesen elvesztette a bizalmat az orvosokban.)
3. Miért nem tanítják meg végre az orvosokat a humánus és a betegeket kielégítő tájékoztatásra? Nincs joguk hozzá? Miért vezetik őket félre? Nincsenek így is eléggé elkeseredve?
4. Ön szerint is két hónapja van hátra? Milyen más utat tudna javasolni, ami esetleg meghosszabbíthatná az életét?

A májelégtelenség vezető tünetei között a sárgaságot lehet említeni, emellett érintett lehet a keringés is, alsóvégtagi (láb) ödéma, a hasban vízfelszaporodás (aszcites) alakulhat ki. A máj egyre kevésbé képes lebontani a szervezetben termelődő káros anyagokat, s ezek felszaporodva aluszékonyságot, zavartságot, előrehaladott állapotban ún. májkómát okozhatnak.

A kiterjedt daganatos betegségek okozhatnak fájdalmat, függetlenül attól, hogy melyik szerv (máj, tüdő, …) mondja fel a szolgálatot, azaz működik elégtelenül. Ugyanakkor a daganatos fájdalomcsillapításnak az alapjait, elveit és gyakorlatát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már több, mint két évtizede kidolgozta és közzétette, a módszerek Magyarországon is elérhetőek. Erről portálunkon is több részletes leírást talál, levelünk alján összegyűjtöttük valamennyi kapcsolódó cikkünket.

Az elmúlt években egyre több középerős és erős (kábító hatású) fájdalomcsillapító áll a betegek és az orvosok rendelkezésére, s erős fájdalomcsillapítót már nem csak injekcióban lehet adni, hanem tablettában, tartós hatású tablettában (retard készítmények), tapaszban, cseppben, kúpban. Ez azt jelenti, hogy a fájdalomcsillapító bevitelében lehet alkalmazkodni a beteg tüneteihez, illetve igényeihez, megfelelő erősségű és fajtájú fájdalomcsillapítást lehet biztosítani. Természetesen ennek alapfeltétele, hogy a beteg jelezze fájdalmait az őt kezelő onkológusnak, illetve háziorvosának, ne akarja „kibírni” a fájdalmat. A hosszan tartó fájdalomcsillapítók mellett szoktak adni olyan gyorsan ható készítményt is, amelyet akkor lehet alkalmazni, ha hirtelen úgynevezett áttörő fájdalmak törnek a betegre.

Az elsődleges (primer) tumor eltávolítása akkor, miközben a betegség progrediál, vagyis rosszabbodik (az alkalmazott kemoterápia ellenére tüdőáttétek is megjelentek), nem eredményezett volna a beteg állapotában javulást, hiszen a fő daganatmennyiség valószínűleg nem a bélben és a bél környéki nyirokcsomókban van, hanem a szervezet egyéb részein. Amikor műtétileg el nem távolítható szervi áttétei vannak a betegnek, akkor az elsődleges daganat miatti műtétre például bélelzáródás vagy vérző daganat esetén kerül sor. Ezekben az esetekben sem biztos, hogy a daganat eltávolítása történik, lehet, hogy a bélműködést, a bélsár távozását egy elkerülő úttal (úgynevezett anasztomózissal) lehet biztosítani. Egy hasi műtét jelentős terhelést jelenthet a betegnek, rosszabb máj- és tüdőműködés esetén nagyobb a műtéti, illetve altatási kockázat, s a várható haszna a műtétnek csekély, ezért nincs értelme elvégezni sajnos a sógornőjénél sem.

Azt, hogy mennyi ideje lehet hátra, nem tudjuk megjósolni. Az az orvos is, aki valamennyi időben meghatározta a várható élettartamot, a hasonló állapotban lévő betegek átlagára támaszkodik, de azt, hogy egy konkrét beteg még mennyi időt tud a családja körében tölteni, pontosan senki nem tudja megmondani.

A klasszikus onkológiai kezeléseken kívül nem ismerünk olyan módszert, azaz például kereskedelmi forgalomban kapható, gyógyszerként nem törzskönyvezett bármilyen készítményt, amely az előrehaladott, áttétes betegeknél igazoltan, tudományos bizonyítékon alapulóan érdemben kedvező irányban befolyásolná a tumor(ok) viselkedését, terjedését, tehát az élet meghosszabbodását eredményezné. Az orvosilag elfogadható bizonyítékok hiánya az oka, hogy alternatív kezelésekről és készítményekről sosem foglalunk állást.

A családtagok, barátok sokat tehetnek hozzátartozójuk életminőségéért, azért, hogy miközben fogy az ereje, bízhasson benne, hogy gondoskodnak róla, s ahogy a betegség előrehalad, s a beteg egyre inkább ápolásra szorul, ne azt érezze, hogy teher a környezetének. Természetesen nagyon fontos ebben az időszakban az érzelmi támasz, a beteg igényeihez igazodó segítség. Mindig a beteg személyiségén múlik, hogy mit fogad el, mennyire engedi közel magához a környezetét és mit érez már tehernek. A testi panaszok mérséklése mellett nagyon fontos a lelki felkészülés a várható történésekre.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Vastagbélrák: túl sok a halálos áldozat
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Vastagbéldaganat áttétekkel
Vastagbélrák több áttéttel
Vastagbélrák kezelése
Vakbél rosszindulatú daganata
Vastagbélrák áttétekkel a májban, nyirokcsomóban
Májáttétes béldaganat kezelése
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák és májáttét
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája

Top