Mellrák rehabilitáció: tudatos lépések a felépülésért

Minden emlőrákos beteg rehabilitációjának a diagnózis közlésének pillanatában meg kell(ene) kezdődnie, mert ez az egyik záloga a minél gyorsabb és teljesebb fizikai és lelki felépülésnek. A Gyógyulj Velünk Egyesület az Egyensúly Emlőrák Rehabilitációs Program keretében abban próbál segíteni, hogy a járványhelyzet ellenére is országszerte minél többen kapjanak a felépülést szolgáló támogatást. Az emlőrák felborítja a test, a lélek, a család, a mindennapok egyensúlyát, a programmal ennek visszaszerzésében nyújtanak segítséget.

Az elmúlt 5 évben egy városnyi lakosság, több mint 40 ezer nő szembesült a rosszindulatú mellrák diagnózisával idehaza, minden évben további mintegy 9 ezerrel nő a betegszám. A korai stádiumban – például mammográfiás szűréssel – felfedezett emlőrákból nagy eséllyel teljesen meg lehet gyógyulni, az előrehaladott stádiumban orvoshoz kerülő betegeknél a cél a betegség minél hosszabb távon történő visszaszorítása. A sebészet, a sugárterápia és az onkológiai kezelések is egyre eredményesebbek, ám ez nem változat azon, hogy nagy traumát jelent a rákkal való szembesülés, a daganatellenes kezelések pedig megterhelőek.

Tartós károsodások kockázata

Egy beteg életminőségét – fájdalmait, mozgáskészségét, munkaképességét – alapvetően befolyásolhatja, hogy részesült-e rehabilitációban, kapott-e segítséget gyógytornásztól, dietetikustól, szükség esetén pszichológustól a felépüléshez. Az emlőműtéten átesett betegek rövid és hosszú távú életminősége, életkilátása például függ a rendszeres fizikai aktivitástól, annak részeként akár a szakszerű gyógytornától is. Mind a műtét, mind a sugárkezelés káros mellékhatásainak csökkentésében, az általános legyengülés, a csontritkulás ellensúlyozásában sokat tehet a rendszeres gyógytorna. A betegeknél nyiroködéma jelentkezhet, a megváltozó testkép kényszertartás kialakulását hozhatja magával, lemerevedhetnek izomcsoportok, beszűkülhet a mozgás.

Kapitány Zsuzsanna

Kapitány Zsuzsanna

– Fontos a kényszertartás elkerülése, a mozgás beszűkülésének oldása, a nyiroködéma meg- előzése és kezelése. Ha egy emlőműtéten, nyirokcsomó eltávolításon átesett nő az operáció után nem tudja rendesen felemelni a karját, ha ekkor elmarad a rendszeres, fokozatos terhelést adó gyógytorna, akkor az izmok letapadnak, elgyengülnek, ízületi beszűkülés alakul ki, ami miatt később sem fogja tudni megemelni az érintett karját – említ konkrétumokat Kapitány Zsuzsanna gyógytornász-fizioterapeuta, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnökségi tagja. Határozottan érvel amellett, hogy minden daganatos betegnek szüksége lenne gyógytornára, függetlenül a betegsége típusától vagy stádiumától. – A szakszerű átmozgatás a frissen műtött páciensektől a munkájukba visszatérő háziasszonyokon keresztül a hospice részlegen ápolt, végstádiumban lévő betegekig mindenkinek tudna segíteni napjainak könnyebbé és élhetőbbé tételében – teszi hozzá a szakember.

Nem szabad, hogy a műtét utáni fájdalmak, a sugárkezelések miatti fáradtság vagy a kemoterápia okozta rosszullét passzivitásra kárhoztassa a betegeket. Nehéz megtenni az első lépést, de ezekben az állapotokban is a személyre szabott mozgás a leginkább megtérülő befektetés, amit megtehetnek a betegek önmagukért, s aminek már rövid távon érezhetik eredményességét. Egyre több daganattípusban bizonyítást nyer, hogy jobbak az élet- kilátásai és jobb az életminősége azoknak a betegeknek, akik rendszeresen sportolnak, fizikailag aktívak. A mozgás élettani hatásai semmivel nem pótolhatók, nem helyettesíthetők.

– A tornát nem elég kampányszerűen végezni. A mozgás nem nyűg, hanem lehetőség. Mindenkinél meg lehet találni azt az életkorának, állapotának, edzettségének, betegségstátuszának, időbeosztásának megfelelő mozgás- formát, amely a leghatékonyabban segítheti a javulását, a megerősödését, amely folyamatos örömforrást és sikerélményt is nyújthat. Ha ez sikerül, a mozgás mindennapos igénnyé válhat – biztat Kapitány Zsuzsanna.

Virtuális foglalkozás, valós hatások

A járványhelyzet a személyes rehabilitációs foglalkozásokat is megnehezíti, ezért a Gyógyulj Velünk Egyesület elindította az Egyensúly Emlőrák Rehabilitációs Programot. Szakorvosok, tapasztalt betegek, gyógytornászok bevonásával ingyenes online előadás-sorozatot hirdettek, rendszeresen tartanak videókapcsolattal csoportos gyógytorna foglalkozásokat, ingyenes online egyéni fizioterápiás konzultációra és tanácsadásra is lehetőséget biztosítanak.

– A koronavírus miatti kényszerhelyzet előnyöket is hozott: amíg korábban jórészt csak budapesti betegeket tudtunk a gyógytorna programjainkba bevonni, az interneten nincs akadálya, hogy az ország bármelyik részéből csatlakozzanak. Azt tapasztaljuk, hogy nemcsak a fiatalok és a középkorúak, hanem az idősebb generáció tagjai is egyre nagyobb arányban bevonhatók interneten keresztül is – fogalmaz Kapitány Zsuzsanna.

A szakember kijelentését alátámasztja, hogy a rehabilitációs program első előadását sokkal többen követték élőben vagy nézték meg utólag az interneten, mint ahány ember általában jelen tud lenni az egyesületi előadásokon. Az ország minden részéből és a határokon túlról is bejelentkeztek az előadásra, és éltek azzal a lehetőséggel, hogy feltegyék kérdéseiket a szakorvos előadónak. Első alkalommal dr. Kenessey Andrea belgyógyász-kardiológusnak, aki a Mellrákfórum Alapítvány elnökeként, egykori nyirokcsomó-áttétes emlőrákos betegként ismeri a rákbetegségnek a páciensek által megélt és az orvosi oldalát is. Előadásában a szakorvos saját szakterületéhez kapcsolódva az onkológiai kezelések szívre gyakorolt hatásaira fókuszált.

Az online is elérhető előadások:

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top