A fájdalom megélése mindig szubjektív, a fájdalomküszöb akár napról-napra változhat. A fájdalomra való reagálás függ a beteg aktuális fizikai és pszichés állapotától éppúgy, mint a fájdalommal való kapcsolatától, azaz neveltetésétől, vélekedéseitől, hitétől, társadalmi-szociális helyzetétől. A pszichogén fájdalom nem választható el a fizikai, szervi vagy idegi eredetű fájdalmaktól, minden fájdalomnak van pszichológiai vonatkozása is.
A pszichés eredetű – illetve pszichológiai tényezők által felerősített – fájdalmakra nem mondható, hogy azokat „csak bebeszéli magának” a beteg. E fájdalomtípus éppen olyan valós szenvedést képes okozni, mint a szervi vagy idegi eredetű fájdalmak. A beteg fájdalma sosem kérdőjelezhető meg! A fájdalom nagysága objektíven nem mérhető, minden fájdalmat komolyan kell venni és kezelni. Gyakran maga a fájdalomtól való félelem is növeli, felnagyítja a fájdalomérzetet: a szorongásról agyi MR vizsgálatokkal is bizonyították, hogy csökkenti a fájdalomküszöböt, így felerősíti a megélt fájdalmakat. A szorongás akár krónikus fájdalom szindróma kialakulásához is vezethet, amikor a fájdalom a valós kiváltó okoktól részben függetlenül állandósul.
A fájdalomérzet összefügg a depresszió mértékével is: egy öngerjesztő, befelé fordulással járó, negatív spirálba kerülhet a beteg. Ahogyan a panaszok eredete, a kezelés is lehet pszichológiai: akár a placebohatás kihasználásával, figyelemelterelő és relaxációs technikák alkalmazásával is jelentősen javítható a pszichogén fájdalmaktól szenvedő beteg állapota, szorongásoldó, nyugtató is hozhat javulást. Még mindig sokan ódzkodnak tőle, hogy segítséget kérjenek a kórház vagy az onkológiai osztály pszichológusától, pedig érdemes megpróbálni, mert a szakember egyéni konzultációk vagy csoportos tréning során számos olyan módszert meg tud tanítani, amely révén számottevően csökkenhet a fájdalomérzet, javulhat a beteg közérzete.
