Az aktív onkológiai kezelések befejezése utáni hospice ellátás lehet otthoni ápolás és intézményi gondozás.
Jobban hozzáférhetők, nagyobb kapacitással rendelkeznek az otthoni szolgálatok, míg a kórházi hospice részlegeken inkább a kapacitáshiány jellemző, ellátóhelyenként eltérő hosszúságú várólista lehet. Mindkét ellátási forma alapvetően ingyenes. Az elmúlt évek fejlesztései ellenére a jelenlegi hazai hospice hálózat betegápolási kapacitásai még mindig szűkösebbek, mint ahány daganatos betegnek igénye lenne kórházi körülmények közötti, szakszerű életvégi ellátásra. A társadalombiztosítás által finanszírozott szolgáltatási körön felül alapítványok égisze alatt vagy saját költségvállalással is érhető el hospice szolgáltatás.
A társadalombiztosítás által finanszírozott otthoni hospice ellátást a háziorvos rendelheti el saját kezdeményezésére vagy szakorvosi javaslatra. Szakorvosi javaslatot az onkológus, az urológus, a daganatos megbetegedés típusa szerint illetékes szakorvos vagy a hospice szolgálat palliatív ellátásért felelős szakorvosa is adhat, de ez nem feltétele az ellátásnak. Az otthoni ellátás nem egész napos folyamatos ápolás, hanem az ápolási teendők célzott elvégzése.
Az otthoni ellátás alapesetben 50 napra rendelhető el, ám ez az időszak kétszer (tehát összesen 3×50 napra) meghosszabbítható. A 150 napi ellátás szükség és igény szerinti ütemezésben zajlik, nem feltétlenül 150 egymást követő nap, azaz akár egy egész évet is felölelhet. Nem szabad tehát megvárni, hogy nagyon rosszra forduljon a beteg állapota: a hospice szakemberek már a kritikus időszakot megelőző hetekben, hónapokban is nagyon sokat tehetnek azért, hogy a beteg életminőségén javítsanak, illetve a gondozó családtagok terheit enyhítsék. A beteg számára is fontos a bizalom megalapozása, s annak tudata, hogy van kihez fordulni, lesz olyan szakember, akire számíthat akkor, ha rosszabbodik az állapota.
