Az emlőrák állapotváltozásának, a beteg státuszának követésében az egyik legfontosabb tényező a daganatos folyamat irányának megállapítása: javulás vagy rosszabbodás következett be?
A regresszió (remisszió) a daganatos folyamat visszafejlődését, a progresszió a betegség előrehaladását, rosszabbodását jelenti. Progresszióról (progressio) például akkor beszélünk, ha addig nem látott új daganatos góc tűnik fel a képalkotó vagy fizikális vizsgálat során, így helyi kiújulás vagy távoli áttét gyanúja vetődik fel. Az is progresszió, ha a már korábban ismert daganatos góc(ok) mérete és/vagy száma növekszik. A progresszió lehet enyhe fokú és jelentős is.
Teljes regresszióról (regressio) vagy komplett remisszióról (remissio) akkor beszélünk, ha a korábban látott daganatos gócok teljesen eltűntek, nem kimutathatók. Részleges (parciális) a regresszió/remisszió, ha a korábban látott, kimutatott daganatos góc vagy gócok továbbra is jelen vannak, de azok száma és/vagy mérete csökkent.
Előfordul, hogy a progresszió vagy a regresszió orvosi megállapítása, tehát az állapotváltozás nem jár a beteg számára azonnal érezhető változással, mivel az emlődaganat vagy az áttétes góc néhány milliméteres zsugorodása vagy növekedése, esetleg egy-egy újabb tumoros góc feltűnése vagy eltűnése a klinikai állapoton nem változtat érdemben. A tendenciák követése – az egymást követő vizsgálatok eredményeinek összehasonlítása – fontos annak eldöntésében, szükséges-e újabb onkológiai kezelést indítani vagy az aktuálisan alkalmazott kezelésen indokolt-e módosítani.