Mit jelent, hogy az épben távolítanak el egy emlődaganatot?

Fotó: Depositphotos.com

A daganatsebészek mindig az emlőtumoros elváltozás teljes és radikális eltávolítására törekednek (R0 rezekció). Céljuk, hogy úgy vezessék a szikét, úgy alakítsák ki a sebészi széleket, úgy hagyjanak a daganat körül biztonsági zónát, hogy azokon túl már nagy valószínűséggel ne lehessen rákos szövet, azaz ne maradhasson vissza daganatos szövet a szervezetben.

A szövettani leleten az „épben való kimetszés” azt jelenti, hogy a patológus a kivett tumor mikroszkópos vizsgálata során megállapította: a sebésznek a daganatot teljesen sikerült eltávolítania. Technikailag tehát sehol sem halad a kimetszés vonala „nem ép”, azaz daganatos szöveten keresztül, tehát mindenhol az ép szövetet érte a szike, így valószínűleg nem maradt vissza kóros rész. Ha nem az „épben történt” a kimetszés, tehát a patológiai lelet szerint maradt vissza daganatos szövet, minden körülmény mérlegelését követően újabb műtétre, reoperációra lehet szükség.

A sebészi szél épségének megítélése függ a daganat szövettani típusától is. Vannak olyan altípusú emlődaganatok, amelyeknél a sebészi metszésvonal daganatos érintettsége nem indokol újabb műtétet, más esetekben – például több gócból álló, szabálytalan szélű, beszűrődéses mintázatot kirajzoló tumornál – pedig nagyobb biztonsági zónát tartanak elfogadhatónak.

Forrás: 200 kérdés – 200 válasz az emlőrákról

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top