A neuropátiás fájdalmak csillapításának legfontosabb feltétele annak felismerése, hogy az idegrendszerben van a probléma. Ekkor ugyanis a beteg szenvedésének forrását nem ott kell keresni, ahol a fájdalom érződik, hanem az ingerületvezető idegpályák károsodását kell megakadályozni, orvosolni. Fontos, hogy a kezelőorvosban, a háziorvosban, a betegben, a hozzátartozókban is felmerüljön a kérdés: a beteg panaszainak hátterében – legalább részben – nem neuropátiás eredet húzódik-e meg?
Fontos, hogy a beteg minél pontosabban körülírja, mit érez, milyen időközönként jelentkeznek panaszai és azok milyen természetűek. Kisugárzik a fájdalom más testtájékra is? A megjelölt testtájon tapasztal csaláncsípéshez hasonló égető érzést? A fájdalmas területen tapasztal tűszúrásszerű érzést vagy hangyák mászásához hasonló bizsergést? Okoz fájdalmat, ha ehhez a testtájhoz finoman hozzáér valami (ruha, ágynemű)? A fájdalmas területen előfordul hirtelen fellépő, hasogató fájdalom? Okoz fájdalmat, ha hideg vagy meleg (például fürdővíz) éri a területet? A panaszos terület szokott érzéketlenné válni? Okoz fájdalmat, ha enyhe nyomás éri a területet? Minél több kérdésre igen a válasz, annál nagyobb az esély arra, hogy a fájdalmaknak idegi eredete van.
A fájdalom eredetének tisztázása azért fontos, mert a neuropátiás fájdalmakat más gyógyszerekkel lehet csillapítani, mint a szervi fájdalmakat. Célzottan az idegi fájdalmakra ható gyógyszereket kell alkalmazni, továbbá használnak depresszió elleni vagy eredetileg az epilepszia kezelésére szolgáló gyógyszereket is. Ezek a környéki idegrendszerben blokkolják a kóros ingerületet, ami az idegi fájdalmat kiváltja, valamint a szervezet természetes, belső fájdalomelnyomó rendszerét aktiválják. Az idegi fájdalomra ható gyógyszereket – a hétköznapi, vény nélkül is kapható alkalmi fájdalomcsillapítókkal ellentétben – rendszeresen, pontosan kell szedni, mert tartós alkalmazással biztosítanak stabil fájdalomcsökkentő hatást.
Ha a neuropátiás fájdalom a kemoterápia mellékhatásként alakul ki, felmerülhet, hogy csökkenteni kell a dózist, esetleg ki kell hagyni egy-egy kezelési ciklust, végső esetben le kell állítani a daganatellenes kezelést. A protokoll megváltoztatása, megszakítása viszont csökkenti az onkológiai kezelés hatásosságát, ezért meg kell találni azt az egyensúlyt, ami nem veszélyezteti a terápiás célt, de a mellékhatások szempontjából még tolerálható.
