Mit lehet tenni, ha a betegség előrehaladottá vált, s nem kaphat valaki több daganatellenes kezelést?

Minden beteg annak reményével kezdi meg és folytatja az onkológiai kezeléseket, hogy javítani tud az életkilátásain. Ennek ellenére, ha előrehaladott, többszörös áttétes, többszöri kezelésváltás ellenére is rosszabbodó stádiumba kerül valaki, fel kell készülni a daganatellenes kezelések utáni időre is. Tisztában kell lenni azzal, mi a teendő akkor, ha be kell fejezni az aktív onkológiai kezeléseket, mert azoktól reálisan már nem várható érdemi javulás. Ez nem a remény feladását jelenti, hanem a realitásokhoz való alkalmazkodást és a betegút további részére való tudatos felkészülést.

A rák diagnózisánál is nagyobb sokkhatás lehet azzal szembesülni, ha kimerül az orvostudomány kelléktára, és nem tudnak több olyan daganatellenes kezelést adni, aminek a haszna nagyobb lenne, mint a kockázata vagy a terhe a beteg számára. Amíg a betegút elején ott a remény a teljes gyógyulásra vagy a betegség akár éveken át tartó kordában tartására, az életkilátások javítására, a betegút végén ez a kapaszkodó már nincs meg. Az élet a végéhez közeledik, azonban még nincs vége, ezért a legfontosabb, hogy a panaszokat a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni lehessen. A fájdalomcsillapítással, a fizikai tünetek csökkentésével, a megfelelő, lehetőség szerint a beteg számára nemcsak kalóriát, hanem örömet is adó táplálkozással, továbbá a lelki-érzelmi támogatással sokat lehet tenni az élet utolsó szakaszának élhetőbbé, valamint – ha a beteg állapota megengedi – tartalmasabbá tétele érdekében.

Ebben a nehéz élethelyzetben a hozzátartozók sokszor tehetetlennek érzik magukat, ezért még inkább kiszolgáltatottak azon kuruzslóknak, termékforgalmazóknak, akik megalapozatlan ígéretekkel, gyakran a segítő szándék álcájával igyekeznek minél nagyobb forgalmat generálni üzletük számára.

A legtöbb, amit a fizikai és a lelki támogatáson túl a hozzátartozók tehetnek szerettükért, ha felkészülnek a várható kihívásokra. Ennek része, hogy felveszik az életvégi ápolásban segíteni tudó hospice szolgálattal a kapcsolatot, egyeztetnek a fájdalomcsillapításban illetékes háziorvossal, fájdalomambulanciával vagy a hospice szolgálat fájdalomcsillapításban jártas palliatív szakorvosával, gondoskodnak a szakszerű ápolásról és odafigyelnek a beteg valós igényeire.

Forrás: 200 kérdés – 200 válasz az emlőrákról

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top