Mit segíthet rákbetegként a mozgás? Nem keveset!

Dr. Petrányi Ágota

A Gyógyulj Velünk Egyesület betegnapján arról lesz szó, hogy minden stádiumban és a betegút minden állomásán sokat segíthet az állapotjavulásban a személyre szabott, tudatos mozgás. A betegnap vendége dr. Petrányi Ágota, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológus-radiológus szakorvosa, a Klinikai Onkológia című folyóiratban megjelent „A fizikai aktivitás szerepe az onkológiában” című tanulmány szerzője.

„Napjainkban sok szó esik a fizikai aktivitás egészségmegelőző szerepéről, azonban sajnálatosan alig beszélünk erről a rosszindulatú betegségek kezelésével összefüggésben. Pedig a rendszeres testedzés eredményeként javul az erőnlét, a fizikai teljesítőképesség, az izomerő, kedvezőbbé válik a test összetétele, a test arányai, csökken a fáradtságérzés. Pszichés hatásai eredményeként csökken a szorongás, a depresszió, javul a beteg hangulata, és nő a beteg önbizalma. Mindezek pedig az életminőség javulását eredményezik. A rosszindulatú betegség és a kezelések olyan rövid, vagy akár hosszú távú következményekkel és mellékhatásokkal járhatnak, melyek a mindennapi életet nagymértékben befolyásolják, korlátozzák. Ezek egy része pedig jelentősen csökkenthető lenne az onkológiában jártas gyógytornász segítségével meghatározott, személyre szabott mozgásterápiával, edzéstervvel” – fogalmazott Petrányi Ágota.

Az ismeretterjesztő előadás – melyen természetesen a résztvevők is feltehetik kérdéseiket – előkészítése annak a kezdeményezésnek is, amely keretében a Gyógyulj Velünk Egyesület csoportos gyógytorna foglalkozásokat tervez szervezni a jövőben.

Időpont:
2016. február 25., csütörtök 14 óra 30 perc

Helyszín:
Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrum – Tűzmadár Ház
1097 Budapest, Albert Flórián út 5-7. , 1. pavilon

További információ:
Nyári Anna
Telefon: (0630) 922-7797
E-mail: gyvegyesulet@gmail.com
www.gyve.hu
Facebook.com/egyesulet.gyogyuljvelunk

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top