Nagy Bandó András rákról, emberségről, búcsúról

Nagy Bandó András egy végstádiumban lévő daganatos beteget választott egyik regénye főhősének: a Rákgyógyítás magazinnak ennek kapcsán is beszél a rákról, bátyja elvesztéséről, illetve arról, miért tartja fontosnak, hogy az orvosok a szaktudásuk mellett a rohanás közepette is meg tudják őrizni emberségüket és a betegeikkel való bensőséges kapcsolatukat. A Tűzmadár Alapítvány ingyenes, hirdetések nélküli magazinja 10 ezer példányban jut el az ország onkológiai centrumaiba.

Nagy Bandó András a Rákgyógyítás magazinban úgy fogalmaz: „az orvossal beszélgetni fél gyógyulás, ha erre nincs idő, a beteg félholt.” Az ismert író-publicista ezzel érzékeltette, mennyire fontos értéknek tartja azoknak az orvosoknak a munkáját, akik partnernek tekintik betegeiket, van készségük, elszántságuk és energiájuk pácienseik leletei mellett a lelkükkel is törődni. Nagy Bandó a Rákgyógyításnak adott interjúban részletesen beszél arról, hogyan viszonyul a súlyos betegségekhez, s feleleveníti azt is, miként köszöntek el egymástól végstádiumba került bátyjával.

A rákbetegek országos magazinja nyári kiadásának kiemelt témája a daganatos betegek étrendje és diétája. Antal Emese, a Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke beszél a rosszindulatú betegségek megelőzését szolgáló tápanyagokról, illetve óva inti a betegeket a szélsőséges, egyoldalú diétáktól. A szakember arra figyelmeztet: a műtét előtti és utáni hetek, a kemoterápia és a sugárkezelés alatti időszak nem a fogyókúra és nem a böjtök ideje, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a betegek megőrizzék erőnlétüket, vitalitásukat.

A lap országos körképben beszámol arról, kik és hogyan vehetnek részt a fővárosi és vidéki onkológiákon azokban a klinikai kutatásokban, amelyek révén a legkorszerűbb vizsgálati készítményekhez és gyógyszerekhez juthatnak hozzá. A magazinban sugárterápiás főorvosok beszélnek a daganatellenes sugárkezelésekről, a mellékhatásokra való felkészülésről és a kellemetlen tünetek csökkentésének lehetőségeiről. A lap foglalkozik azzal is, mennyire fontos, hogy a betegek és családtagjaik őszinték legyenek egymással, s megbeszéljék azokat a sorskérdéseket, amelyek foglalkoztatják vagy szorongással töltik el őket, ám amiket „egymásra való tekintettel” sokszor nem mernek megfogalmazni, hanem magukban őrlődnek.

A Tűzmadár Alapítvány által negyedévenként kiadott ingyenes, hirdetések nélküli magazin célja az ismeretterjesztéssel küzdeni a tévhitek ellen, hozzájárulni a betegség elleni harc sikeréhez, s cikkeivel a rákbetegeknek és hozzátartozóiknak mankót nyújtani a kórházon belüli és az azon kívüli élethez. A Rákgyógyítás 10 ezer példányban jut el az ország onkológiai centrumaiba, s betegszervezetekhez. A magazin megjelenésének előzménye, hogy a Tűzmadár Alapítvány 2006 novemberében elindította a www.rakgyogyitas.hu betegtájékoztató portált, amely ugyancsak reklámmentes fóruma a rákbetegségeknek. A lap és a honlap tudományos partnere a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) és a Magyar Pszichoonkológiai Társaság (MPOT).

Kapcsolódó cikkek:
Vágó István óvatosságra inti a rákbetegeket
Rákgyógyítás: Halász Judit is biztatja a betegeket
Rákgyógyítás: új magazin rákbetegeknek

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top