Az antioxidánsokat kiterjedten használják azon célból, hogy megvédjék a sejteket a reaktív oxigén gyökök (ROS-ok) által okozott károsodástól. A közvéleménybe mélyen beivódott az a hiedelem, hogy az antioxidánsok segítenek a daganatok legyőzésében is – természetesen ebben jelentős szerepe volt a táplálék-kiegészítőket gyártó iparnak és egyes szakmai véleményeknek is. Az „alternatív” gyógymódokat hirdető guruk azt javasolják, hogy táplálékunk lehetőség szerint sok antioxidánst tartalmazzon, sőt vegyünk magunkhoz antioxidáns hatású táplálékkiegészítőket is – például béta-karotint, A-vitamint, C-vitamint, E-vitamint, szeléniumot, stb. A legújabb klinikai tapasztalatok szerint – különösen daganatos betegeknek – ezek azonban többet árthatnak, mint használnak.

Az antioxidánsok előnyeit és veszélyeit egy előremutató közleményben taglalták a New England Journal of Medicine-ben (Navdeep S. Chandel). A közlemény társszerzője, Dr. David Tuveson (Cold Spring Harbor Laboratory Cancer Center igazgatóhelyettese, New York) szerint az antioxidánsok használatának ötlete még a Nobel-díjas kémikustól, Linus Paulingtól származik, aki megfigyelte, hogy a sejtnövekedéshez oxidatív folyamatok szükségesek. A daganatos sejtek gyors növekedéséhez lényegesen több oxidáció szükséges, mint egy normál sejt normális működéséhez, és ezért Pauling úgy vélte, hogy az antioxidánsok ezekkel az oxidatív folyamatokkal versengve megakadályozhatják a rákos sejtburjánzást.

A NEJM-ben megjelent közlemény szerzői szerint a kezdeti preklinikai vizsgálatok valóban igazolták ezt a feltételezést, bár az utóbbi időben egyre több közlemény bizonyította, hogy az antioxidánsoknak egyáltalán nincs a daganatok megjelenését csökkentő hatása, sőt, a rák szempontjából magas kockázatú betegek számára egyenesen ártalmasak.

Dr. Tuveson utalt egy, az 1990-es években megjelent skandináv megfigyelésre, miszerint egyes antioxidánsok nagy dózisai (különösen a béta-karotin) nem kevesebb, hanem több tüdőrákos megbetegedéssel jártak. Hasonló megfigyelésekre jutottak a szeléniummal és az E-vitaminnal is (Selenium and Vitamin E Cancer Prevention Trial = SELECT): az antioxidánsok nem csökkentették a prosztatarák előfordulását, sőt, egyes betegekben növekedett a kockázat. Egy svéd vizsgálatban állati modellekben igazolták, hogy a antioxidánsok hatása káros és dózisfüggő (Sayin): egerek speciális tüdőrákjában az N-acetilcisztein és az E-vitamin fokozta a daganatok progresszióját és megrövidítette a kísérleti állatok életét. A tumor transzkripciós profiljában jelentős változások következtek be az antioxidánsok hatására: a ROS-ok csökkenésével inaktiválódott a daganatok ellen védő p53, aminek következtében nőtt a tumor-proliferáció.

A NEJM közlemény szerzői szerint a sejtben az oxidatív mechanizmusok során nemcsak ROS-ok keletkeznek, hanem antioxidánsok is, ilyen módon minden sejtben a ROS-ok és az antioxidánsok bizonyos egyensúlya jön létre. Ha ehhez kívülről antioxidánsokat adunk, akkor csak a sejtekben már egyébként is meglévő antioxidáns készletet növeljük, és az oxidatív folyamatokat egyáltalán nem gátoljuk meg, így azok továbbra is táplálni fogják a sejtek növekedését.

A táplálékkiegészítésként bevitt antioxidánsok tehát nem gátolják meg az oxidánsok által előidézett daganatos biológiai folyamatot, ezért a daganatok gátlására más mechanizmusokat kell keresnünk. Elméletileg két ilyen megoldás lehetséges: az egyik az, hogy olyan antioxidánsokat kell kifejleszteni, amelyek specifikusan a sejtben lévő oxidánstermelődést támadják, a másik megoldás pedig az lenne, hogy az antioxidánsok termelődését akadályozzuk meg a sejten belül.„Nem azt kívánjuk a cikkel közölni, hogy az antioxidánsok használata veszélyes lenne daganatos betegségekben, közleményünk megírásának célja inkább a viták kezdeményezése volt”- jelentette ki Dr. Tuveson.

Egyesek szerint viszont egyáltalán nem helyes az antioxidánsok használata, mert pl. a prosztatarákban a szelénium (SELECT-vizsgálat) nem javított a daganatos beteg helyzetén, sőt a szérum magas szelénium koncentrációja egyenesen káros volt prosztatarák agresszív formájára. A daganatos betegségek mindennapos kezelésében használt kemoterápia és sugárterápia kedvező hatásukat azáltal érik el, hogy növelik a sejtekben létrejövő oxidatív folyamatokat, ezért további vizsgálatokat igényel az is, hogy az ellenkezőleg ható antioxidánsok csökkenthetik-e ezen antitumoros kezelések hatásosságát.

Prof. James D. Watson (ő és Francis Crick a DNS szerkezetének kimutatásáért Nobel-díjat kaptak) 2013-ban kijelentette, az a felismerés, hogy az antioxidánsok károsak lehetnek daganatos betegségekben „a legfontosabb munkám a kettős helix óta”. Prof. Watson szerint a daganatos sejten belüli antioxidánskoncentráció jelenti a problémát, és ez lehet felelős a kezelésekkel szemben kialakuló végső rezisztenciáért is. Szerinte a gyógyíthatatlanná váló, végstádiumú daganat a „túl sok” sejten belüli antioxidáns következménye.

Dr. Tuveson szerint végre tárgyalni kellene arról, hogy az antioxidánsok használata több daganatot okoz-e, mint amennyitől megvéd, t.i. eddig egyetlen, a táplálékokat kutató intervenciós vizsgálat sem tudta még bebizonyítani, hogy az antioxidánsok hatásosak lennének, vagy megnyújtanák a daganatos beteg életét. „Az igazság az, hogy inkább kissé csökkentik az ezeket használók életének hosszát.”

Forrás: Orvostovábbképző Szemle