Rákbetegként még veszélyesebb lehet az influenza

Tüsszentés - Fotó: Wikipedia - Brian Judd

A súlyos és/vagy krónikus betegséggel küzdőknek még inkább fontos, hogy elkerülhessék a fertőzéses betegségeket, amelyek szövődményeikkel súlyosbíthatnak állapotukon. Az onkológiai kezelések is csökkenthetik a fehérvérsejtszámot a szervezetben, ezáltal a betegek hajlamosabbak a fertőzésekre, emiatt is indokolt a fokozott óvatosság.

Az influenza terjedésének megakadályozását segítő teendőkre hívta fel a figyelmet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár 2015. február 11-i budapesti sajtótájékoztatóján. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Népliget autóbusz-pályaudvaron tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, az országban influenzajárvány van, egyre több a beteg, ami problémát jelent a családok számára. Azt mondta, fontos még most is felhívni a figyelmet az influenza elleni védekezésre, a terjedés megakadályozásának módjaira. Jelezte, ennek egyik eleme a védőoltás, amelyet például ő és családja is beadatott magának. (A védőoltás nyújtotta védelem kialakulásához 2-3 hét szükséges.) Kiemelte emellett a rendszeres és alapos kézmosás jelentőségét, amely – mint mondta – apró dolognak tűnik, de nagyon fontos megtanítani az influenza terjedésének leginkább kitett gyermekeket a helyes kézmosásra a járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Novák Katalin az influenza elleni küzdelem további elemeként nevezte meg a fertőtlenítést a közintézményekben, tömegközlekedési eszközökön, ahol sokan megfordulnak, és az informálást. Amint arra az MTI híradása kitért, ez utóbbi keretében az influenza elleni védekezés fontosságára figyelmeztető matricákkal látták el a BKV, a MÁV és a Volán járműveit.

Dánielisz Ágnes, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője arról beszélt, a figyelőszolgálat adatai alapján február 2-8. között 87 500 beteg fordult orvoshoz, a betegek száma továbbra is emelkedik, bár az emelkedés üteme csökkent, de így is 22 százalékkal többen fordultak orvoshoz, mint egy héttel korábban.

Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője emlékeztetett rá: zárt terekben, így a közösségi közlekedésben könnyebben terjednek a vírusok, a vasúttársaság ezért folyamatosan takarítja a vasúti szerelvényeket és az állomások utasforgalmi területeit, és gyakrabban fertőtlenítenek. Emellett a budapesti és elővárosi állomásokon jól látható helyekre tettek ki plakátokat az influenza elleni védekezésről. A vasúttársaság a dolgozóinak ingyenesen biztosította a védőoltást, ezt a végrehajtói területen dolgozók 60 százaléka igénybe is vette.

Tallósy Imre, a Volánbusz Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta, a társaság kiemelt figyelmet fordít a higiéniára, saját munkavállalóik és az utasok biztonsága érdekében. A járműveket naponta többször takarítják, fertőtlenítik, egy ilyen takarítást a sajtótájékoztató után Novák Katalin is megtekintett. Hozzátette: az agglomerációs járat belsejét antibakteriális védőfelülettel látták el, ezt a védőbevonatot lehetőség szerint minél több buszon biztosítani kívánják. Az autóbusztársaság is ingyen biztosította dolgozóinak az influenza elleni védőoltást, és ingyen bocsátották a kommunikációs kampány rendelkezésére a hirdetési felületeket.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top