– Kilenc hónapot éltem a bal mellem nélkül, mire sor került a helyreállító műtétre – emlékezik vissza a szolnoki Parács Mária. Az 57 éves asszonyt 2007 nyarán szembesítették azzal, hogy rosszindulatú emlődaganat alakult ki szervezetében. Önmaga már hónapokkal korábban kitapintotta a csomót, ám – amint fogalmaz – nem volt ideje foglalkozni vele.

A diagnózis után egy hónapokig tartó kemoterápiás kezelés kezdődött meg, így végül 2008-ban végezték el a műtétet, amely során a bal mellét teljesen eltávolították. Emiatt ugyanakkor nem volt kétségbeesve, mert már a daganatmentesítést szolgáló műtét megtervezésekor megbeszélték a kezelőorvossal: ha minden jól megy, helyreállító operációra is lesz lehetőség. A tumor eltávolítása után néhány hónap várakozási idő következett, majd miután a kontrollvizsgálaton mindent rendben találtak, 2009 márciusára kitűzték a helyreállító operációt.

– Az újabb műtétet ugyanaz a sebész végezte el, mint az eltávolítást. Mivel már az első operációnál tudta, hogy lesz még dolga velem, így annak megfelelően tervezte meg a daganatműtétet, hogy elő legyen készítve a műtéti terület a majdani folytatásra, az új emlő kialakítására – fogalmaz Parács Mária. Megjegyzi: a második operáció sokkal tovább tartott az elsőnél, mintegy 4 és fél órán át volt a műtőben. A pótláshoz a hasából metszettek ki zsírszövetet, amelyből precíziós plasztikai sebészeti eljárással új emlőt formáltak.

– Az átmeneti időszakban a melltartóba helyezhető protézist használtam. Ugyan senki idegen meg nem mondta volna, hogy nincs mellem, ám azt a pótlékot én nem éreztem magaménak. A műtét eredményét látva viszont azt éltem meg, hogy visszakaptam a nőiességem – fogalmaz Parács Mária. Elárulja: még egy emlőudvart és emlőbimbót képező rövidebb operáció hátra volna, ám immár anélkül is jól érzi magát, nem foglalkoztatja a kérdés.

Plasztikai szemlélet a műtéteknél

– Idehaza az esetek jelentős részében ma még kettéválik az onkosebészet és a plasztikai sebészet. Csak néhány olyan sebész van az országban, aki egyszerre műveli mindkét szakterületet, azaz a beteget az emlődaganat eltávolításától a helyreállító operáció utolsó fázisáig tartó műtétsorozaton keresztül végigköveti – ad gyors helyzetképet dr. Molnár Béla, a Semmelweis Egyetem I-es Számú Sebészeti Klinikájának emlőspecialistája. Hozzáteszi: jellemzően az emlőműtött betegeknek ma egy töredéke az, akinél re- konstrukciót is végeznek, s csak néhány klinika van, ahol az átlagnál jóval magasabb ez az arány.

– Optimális esetben a páciensekről olyan onkológiai munkacsoport, az onkoteam dönt, amelynek a sebész, az onkológus, a sugárterápiás orvos, a patológus egyaránt tagja, s már a daganatellenes kezelés megtervezésekor szó esik a helyreállításról is. Ennek a beteg szempontjából pszichológiai, orvosi szempontból pedig műtéttechnikai kihatásai is vannak: szebb eredmény érhető el a helyreállítással, ha már eleve plasztikai sebészi szemlélettel végzik el a daganatműtétet, illetve távolítják el a mellet. Természetesen ilyen esetekben is az onkológiai alapelvek jelentik a vezérmotívumot, elsődleges az életmentés és a daganat minél biztonságosabb, végleges eredményre törekvő eltávolítása; minden más szempont csak ezután következhet – fogalmaz Molnár Béla.

– A fiatalabb, húszas-harmincas éveikben járó, esetleg még párválasztás, családalapítás előtt álló nőknél különösen fontos kérdés az énkép megváltozásának orvoslása, ám ez az idősebb korosztályban is éppúgy lehet kardinális probléma. Az emlőműtét nemcsak szépészeti beavatkozás, hanem funkcionális is, hiszen nem mondhatjuk azt, hogy az emlőknek egyedüli feladatuk a csecsemőtáplálás volna. A nőknek természetes vágyuk és elvárásuk lehet, hogy az elérhető orvosi eszközök és szaktudás felhasználásával a lehető legközelebb juthassanak a betegségük előtt rájuk jellemző énképhez – fogalmaz Molnár Béla.

Saját szövetek és implantátumok

Olykor egyetlen műtéten belül megvalósítják a tumormentesítést és a rekonstrukciót. Ekkor a daganat eltávolításával egy időben – miután a gyors mikroszkópos vizsgálat megerősíti, hogy sikerült a teljes kimetszés – elvégzik a szövetpótlást. A szimmetria megtartása érdekében előfordul, hogy a nem műtött mellet is korrigálják. Összességében azért gyakoribb, hogy a daganatműtét után – az onkológiai jellemzők függvényében – 6-12 hónap türelmi időt javasolnak, azaz csak azt követően végeznek helyreállítást, hogy csökkent a tumor helyi kiújulásának kockázata.

A daganat méretétől, szövettani jellemzőitől, a beteg anatómiai tulajdonságaitól is függ, hogy milyen megoldást találnak célravezetőnek. A rekonstrukciónak több lehetséges módja van, a műtét mindig személyre szabott. Használhatnak saját szövetlebenyeket, amelyeket a hasról, a hátról vagy a páciens más testtájairól ültetnek át a mellkas területére, s formáznak belőle egy új emlőt, de elterjedt a különféle típusú implantátumok alkalmazása is.

– Nem minden nő vállalja az emlőrekonstrukciós műtétet: sokan idegenkednek egy újabb beavatkozástól, vagy sikerül megbékélniük az új helyzettel, s jól tudják magukat érezni a bőrükben. Ekkor minden rendben van, a helyreállítást természetesen senkinél sem szabad erőltetni, hiszen újabb operáció nélkül is élhet bárki teljes életet. Fontos viszont, hogy a betegek tudjanak a lehetőségekről, s szabad elhatározásukból döntsenek egyik vagy másik megoldás mellett – fogalmaz Molnár Béla.

A jászladányi Nagy Ernőné nem érezte a helyreállítás szükségét: az asszonynak 43 évesen egy 4 centiméteres tumorral együtt a teljes mellét el kellett távolítani, majd különféle betegségek miatt még hat évig rendszeresen kórházi kezelésre szorult.

– Amikor meg kellett hosszabbítanom az útlevelem, provokáltam a családomat: milyen nemet húzzak be az igénylőlapra, hiszen majdnem tíz műtéten vagyok túl, régóta se mellem, se méhem. Mitől vagyok akkor nő? – idézi fel az egykori, s az érintett betegekben ma is gyakran felmerülő kérdést Nagy Ernőné, majd meg is válaszolja, kimondva a kulcsmondatot: „attól vagyok nő, hogy nagyon is nőnek érzem magam.” Tréfásan hozzáteszi: „különben is, az okmányiroda ajtajában ma is kezi’ csókolommal köszön a portás.”

– Annak idején azt mondtam a főorvosomnak: ha a fejemet kell is levágnia, abba is beleegyezem, csak azt azért utána varrja vissza, hogy hazamehessek a családomhoz. Nem érdekelt milyen áron mentenek meg, nem érdekelt, hogy lesz-e mellem, csak élni akartam. Ennek a mellműtétnek már 17 éve: meggyógyultam, ma is élek – fogalmaz az azóta is emlőprotézist használó asszony, aki szerint mindenekelőtt fejben kell helyrerakni a dolgokat, minden más másodlagos. Benne sosem merült fel igényként vagy alternatívaként az emlőrekonstrukció, ám elfogadja: sok nőnek helyreállíthatja az önbecsülését, a tartását, az önmagához és a világhoz való viszonyát, ezzel pedig akár élete további menetét is pozitívan befolyásolhatja, ha lehetőséget kap a helyreállító műtétre.

Amikor nem kérdés a rekonstrukció

A rekonstrukciós szakterület nem merül ki az emlőműtétekben: számos más daganatos betegség kezelésének része a helyreállítás.
– Bőrdaganatok, lágyrész tumorok kimetszése, nyelvgyökrák, pajzsmirigyműtét, garat- és gégetumorok, máskor csontszarkómák radikális eltávolítása után is szükségessé válhat a csonkolt részek pótlása. A helyreállító sebészetben tehát sok esetben nemcsak pszichológiai okokra visszavezethető esztétikai műtétekre kell gondolni. Éppúgy rekonstrukciós operációnak számít az is, amikor egy kényszerűségből eltávolított izomcsoportot, nyelvrészt vagy gégét próbálnak újraépíteni, arcideget vagy arcizmokat igyekeznek működőképessé tenni, hogy a beteg számára alapvető funkciókat (például a beszédre, nyelésre való képességet) legalább részben visszaadhassák – hangsúlyozza dr. Rezek Ödön, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának adjunktusa.

Hozzáteszi: a múlt század ötvenes éveinek tájékán volt egy rendkívül radikális korszaka a sebészetnek, amikor igyekeztek minél nagyobb, akár a fél mellkasra vagy a teljes állkapocsra és nyaki régióra kiterjedő  területet eltávolítani. Szerencsére ez már rég a múlt, erre ma nagyon ritkán van szükség. A rák elsődleges gyógymódja ugyanakkor ma is sebészi, tehát a tumorok végérvényes eltávolítására törekednek, ám ezzel párhuzamosan a szervek, funkciók megőrzése, az elérhető életminőség is fontos. A kíméletesebb beavatkozásokra egyrészt a sebészi technikák finomodásával, másrészt az elérhető onkológiai kezelések eredményességének növekedésével egyre nagyobb lehetőség nyílik.

– Nagyon sokfélék a betegek: vannak, akik odafigyelnek magukra, s bármilyen gyanú esetén jelentkeznek kivizsgálásra. Mások olykor meglepően közönyösek, s akár hónapokig, évekig hagynak növekedni a szájukban jól érezhető vagy az arcukon jól látható, torzító tumorokat anélkül, hogy orvoshoz fordulnának. Próbálnak nem venni tudomást a bajról, s emiatt azután még nagyobb bajba kerülnek. Minél nagyobb vagy mélyebb ugyanis az elváltozás, természetesen  annál nagyobb kimetszéssel lehet csak azt eltávolítani, ezért annál jelentősebb a csonkolás, valamint növekszik az áttétek megjelenésének kockázata is. Gyakran fordulnak elő például olyan bőrdaganatok a klinikán, amelyek vélhetően fél-egy évvel korábban is látszódhattak már, amikor még sokkal kisebb beavatkozást jelentett volna a műtét – ad betekintést a mindennapok gyakorlatába Rezek Ödön.

Visszanyerni amit csak lehetséges

Az adjunktus úgy véli: sok területen nincs éles határa annak, mi tekinthető általános vagy onkosebészi beavatkozásnak, illetve rekonstrukciós plasztikai sebészetnek. Szerinte utóbbi megfogalmazás sok esetben inkább szemléletmódot tükröz, mintsem külön szakmát jelöl. – A szövetpótlással való helyreállítást valamennyi sebészi szakma alkalmazza, így a fej-nyaki terület rekonstrukciója sem plasztikai sebészeti kiváltság. Gondoljunk csak arra: az eredeti funkciók visszaállítása történik például akkor is, amikor egy elhalt dobhártyát igyekszik pótolni a sebész – érzékelteti az adjunktus a sebészet sokrétűségét.

A fej-nyaki régióban a bőrpótlás olykor megoldható helyi lebennyel, ilyenkor a kimetszéssel szomszédos lágyrészterületeket használják fel a pótlásra. Ha nagyobb a szövethiány, a homlok bőréből tudnak kimetszeni, amivel akár a teljes orr pótolható. Nagyobb műtétek során az is előfordul, hogy a mellizom egy részét használják fel, hogy abból a szájfeneket, a nyelvgyököt vagy a nyakat helyreállítsák. Egyes esetekben mikrosebészeti eljárással preparálnak ki jó vérellátással bíró szöveteket (akár csontszöveteket is), hogy azokat új helyen bekapcsolva a vérkeringésbe, a beteg saját szöveteivel pótolhassák az elveszített részt.

A szakemberek úgy látják: az onkoplasztikai szemlélet egyre inkább teret nyer. Ahogyan egyre több daganattípusnál válik lehetővé a betegség hosszú időn keresztül való kordában tartása, illetve a teljes gyógyulás elérése, úgy kerülhetnek az életminőséget befolyásoló más tényezők is fokozatosan előtérbe. Ami elveszett, nem lehet teljesen pótolni, ám egy daganatos diagnózissal szembesülő betegnek kapaszkodó lehet annak a tudata, hogy miként a kemoterápia miatti hajhullás átmeneti tünet, úgy egy csonkoló műtét utáni állapotot sem kell minden esetben feltétlenül véglegesnek tekinteni.

Az összeállítás a Rákgyógyítás magazin 8. számában jelent meg. Szerző: B. Papp László. A hirdetések nélküli országos magazin negyedévenként 15 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tudományos partnerségével megjelenő ingyenes lap a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.

Kapcsolódó cikkek:
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja