Szeptember 30-án péntek 13.30-tól gyülekeznek a résztvevők a Városligeti Műjégpálya bejáratánál (Olof Palme sétány 5., a Hősök tere mögött), akik egy figyelemfelhívó sétával közösen elindítják a 10 Ezer Lépés Program őszi kilométergyűjtő akcióját.
A sokakat megmozgató tavalyi siker után ismét országos kilométergyűjtés indul a 10 Ezer Lépés Program keretében „45 nap alatt a Föld körül” címmel.
A Magyar Rákellenes Liga és a Gyógyulj Velünk Egyesület a Janssen támogatásával mozgásra ösztönzi a prosztatarákkal élő férfiakat, hozzájuk kapcsolódva pedig szerte az országban más betegeket, családtagokat, egészségügyi dolgozókat. Hívnak mindenkit, aki a rákszűrés, a rákmegelőzés, a gyógyulás ügyét fontosnak tartja, egyúttal saját egészségéért is tenni szeretne.
A napi testmozgást, a megtett kilométereket, az erről készült fotókat közösen gyűjtik majd a 45nap.hu weboldalon, ezzel motiválva minél többeket a mozgásra.
A figyelemfelhívó séta érinti a Hősök terét, az Állatkerti körutat, a Városliget legszebb részeit, majd egy szerény vendéglátás mellett lesz lehetőség kötetlen beszélgetésre, tapasztalatcserére. A civil résztvevők mellé szakorvosok is csatlakoznak. A részvétel az info@gyve.hu címen jelezhető, ez segítség a szervezőknek, de regisztráció nélkül is örömmel fogadják a csatlakozókat.
További információ a városligeti programról: Tas Márta – 0630 922-7797 / info@gyve.hu
További információ az országos kilométergyűjtésről: Deli Mónika – 0620 278-3110 / 45nap@gyve.hu