A sugárkezelés rövid távú mellékhatásainak mérséklésében sokat segíthetnek az ápolók és az asszisztensek is. Fontos tisztában lenni néhány alapvető információval, nehogy többet ártsunk magunknak, mint amennyit használunk. Gyakorló főnővéreket kértünk fel, foglalják össze a leggyakoribb kérdéseket és panaszokat, illetve azok lehetséges orvoslását, hogy könnyebb legyen átvészelni a sugárterápia heteit.
A betegek azon túl, hogy fegyelmezetten eljárnak a kezelésekre, s betartják orvosuk utasítását, a mindennapokban is tehetnek azért, hogy valamivel könnyebben át lehessen vészelni a sugárterápiát. A családtagoknak, a kezelésekről tudó kollégáknak, s leginkább magának a betegnek tisztában kell azzal lennie, hogy akkor lesz elég energiája végigcsinálni a kezeléseket, ha kíméli önmagát, s nem akar mindenhol maximumot teljesíteni.
Az életmóddal, táplálkozással összefüggésben általános tanácsok megfogalmazhatók, ám nincs egyedül üdvözítő módszer vagy recept: törekedni kell az erőnlét megőrzésére, nem szabad szélsőséges diétát, böjtkúrákat tartani. A túl fűszeres, erős, nehéz és puffasztó ételeket leszámítva mértékletesen minden fogyasztható: örömöt kell találni az evésben, s próbálni enni akkor is, amikor netán nem esik jól.
A bőrpanaszok enyhíthetők
A kezelésekkel előforduló általánosabb tünetek, mint a fáradtság vagy a kimerültség mellett a sugárterápia leginkább helyi mellék- hatásokat vált ki – a besugárzás például a kemoterápiával ellentétben nem okoz hajhullást (kivéve koponyabesugárzásnál), szőrvesztés helyileg következhet be, igaz ott nagyobb dózisú besugárzás esetén gyakran végleges.
A sugárterápia ugyan fájdalmatlan, s a közhiedelemmel ellentétben nem „égeti” a bőrt, a kezelések gyakran okozhatnak kellemetlen bőrreakciókat: a besugárzás helyén és környékén a bőr kipirosodhat, érzékennyé válhat, begyulladhat, viszkethet. A bőrfelületet nem szabad napoztatni, kaparni, dörzsölni; puha, nem szoros fehérneműre és ruhákra van szükség. Sem a hideg, sem a meleg vizes borogatás nem ajánlott általában. A kamillás borogatás olykor segíthet, de az áztatást mindenképp kerülni kell, mert a kiázott bőr sérülékenyebb, s hajlamosabb a fertőzésekre is – az otthoni hosszas fürdőzés, valamint a termál- és gyógyfürdők emiatt kifejezetten ellenjavalltak (műtött betegnél a forró víz az ödéma kialakulásának kockázatát is növeli).
A főnővérek egytől-egyik kiemelik: sosem szabad más bőrproblémákra esetleg bevált kenőcsökkel, krémekkel próbálkozni. A régi testápoló vagy tejfölös pakolás mellett elrettentő példaként említette egyikük, amikor a betegeknek méregdrágán kínáltak állítólag ukrán hegyi madár ürülékéből készített gyógyírt. Ahogyan a népszerű hámosító gyógykrémek sem jók mindenkinek, úgy a körömvirágkrémről is megoszlanak a vélemények, ezért mindenképp megéri az orvostól, esetleg bőrgyógyásztól konzultációt kérni. Az osztályon fel tudnak írni olyan egyedi, úgynevezett magisztrális krémet is, amelyet a gyógyszertárakban személyre szabottan kikevernek: nem is drágák, s biztosan nem ártalmas a használatuk.
A bőrt nem szabad leragasztani, a tapasz eltávolítása mikrosérüléseket okoz. Semleges tisztálkodószerek javasoltak, s kerülni kell a púderek, hintőporok, dezodorok használatát. A fej-nyaki daganattal kezelt férfiaknak külön kihívás a borotválkozás: e nélkül sokan elhanyagoltnak érzik magukat, ám a penge az egyébként is érzékeny bőrfelületet irritálhatja, a kis sérülések, vágások is fokozzák a bajt. Az adott régiót érintő sugárkezelés ideje alatt és közvetlenül azt követően olykor villanyborotva használata jelenthet kompromisszumot. A besugárzás helyén a bőrfelület sötétebb tónusúvá válhat, ez nem rendellenesség.
Enni kell a gyógyulásért
A fej-nyaki terület daganatainak és besugárzásának egyik legkínzóbb tünete a száj nyálkahártyájának sérülése, gyulladása, ami miatt tortúrává változhat az evés: csökken vagy megszűnik az ízérzékelés, szájszárazság alakulhat ki, a szájban, nyelven, garatban afták, fekélyek, bevérzések keletkezhetnek, amelyek az egyébként is csökkent étvággyal párosulva megkeseríthetik a beteg mindennapjait.
Ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy elegendő kalória erősítse a szervezetet. Segíthet az orvos által felírt műnyál, de bőséges folyadékfogyasztásra is szükség van, s az italokat is érdemes táplálóbbá tenni. Száraz, durvább szemcsézettségű, fűszeres ételek helyett előtérbe kerülhetnek a levesek, turmixok, pépes ételek, akár bébiételeket is ki lehet próbálni. A tejturmixokat mézzel vagy tojássárgájával, a főzelékeket tejszínnel vagy olvasztott sajttal táplálóbbakká lehet tenni. Ha az otthoni praktikák nem használnak, az orvos receptre írhat fel kifejezetten a daganatos betegeknek kifejlesztett gyógytápszereket is.
Törekedni kell a szájhigiénia megőrzésére: fontos a fogmosás, de puhább fogkefére és kímélőbb fogkrémre ajánlatos váltani. (Ha a besugárzás éri az állkapcsot is, a fogakat még a kezelés előtt rendbe kell tetetni, mert a gyengülő csontozat miatt később ez nem lehetséges és sok szenvedés forrása lehet.)
A mentolos szájvizek nem használhatók, ám a visszajelzések szerint sok betegnek enyhíti a panaszait, ha kamillateával vagy zsályateával, szódabikarbónás, esetleg zsályás sós vízzel öblöget és gargalizál – ez nyugtatólag hathat a gyulladásra, s csökkentheti a száj savasságát is. Ezzel ellentétben az alkohol és a dohányfüst marja a nyálkahártyát, s felerősítheti a panaszokat, késlelteti a regenerációt.
Tudatos lépések a javulás felé
Nemcsak a szájüreget, a beleket is nyálkahártya borítja: a hasi-kismedencei sugárkezelés az emésztésben okozhat panaszokat. Célszerű gyakrabban, kevesebbet enni, a kezelést is általában jobban viselik, akiknek nincs teli a gyomruk. Hányingert már a kezelés tudata is kiválthat: célszerű az orvostól hányingercsökkentő gyógyszert kérni. A könnyen emészthető, nem túl forró, nem túl illatos és fűszeres ételek javasolhatók, de segíthet a relaxáció is.
A hasmenésen egyrészt hasfogóval (nem széntablettával, hanem az orvos utasítása szerint) lehet segíteni, másrészt ugyancsak odafigyeléssel: elsőre talán furcsán hangzik, ám ilyenkor nem szilárd, hanem inkább pépes, folyékony állagú ételek fogyasztása javasolható, valamint a kiszáradás elkerülésére még bőségesebb folyadékbevitel (a tej némely betegeknél irritálhatja a bélbolyhokat). Kerülni kell a gáz- képző és a bélműködést gyorsító rostos ételeket, ugyanakkor a káliumszint fenntartása érdekében – a kerülendő hüvelyesek helyett – ajánlják a diót, a banánt, a burgonyát vagy a vargányát.
A medencét érő besugárzásnak vizelési gondok, gyakori vizelési inger is lehet a következménye, ám ez rendszerint gyógyszerrel ellensúlyozható. Nem rendkívüli, hogy a fáradékonyság, s az egyes tünetek a terápiás sorozat utáni hetekben, egy-két hónapban is fennállnak, ám általában fokozatosan csökkennek. A hosszan fennálló panaszok miatt orvosi kontroll indokolt.
A sugárkezelésre testben és lélekben egyaránt fel kell készülni, hogy a terápiára a javulás eszközeként tudjunk tekinteni. A tapasztalatok szerint könnyebben birkóznak meg azok a betegek a mellékhatásokkal, akik tudatosítani tudják magukban: minden újabb kezelés annak minden kellemetlenségével együtt is újabb esélyt jelent a daganat hosszú időre való vagy végleges elpusztítására, a kiújulási kockázat csökkentésére vagy épp a fájdalmak enyhítésére.
Kapcsolódó cikkek:
Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben
Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Az összeállítás a Rákgyógyításmagazin 9. számában jelent meg. A hirdetések nélküli országos magazin negyedévenként 15 ezer példányban jut el azonkológiai centrumokba. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tudományos partnerségével megjelenő ingyenes lap a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.