Nem mindenkinél alakul ki hányás vagy hányinger azon vastagbéldaganattal kezelt betegek közül, akiket fenyeget ez a mellékhatás. Előre egyértelműen nem lehet megjósolni, hogy kinél fog jelentkezni az émelygés és a hányás, s kinél nem, ám van számos olyan tényező, amely nyomán becsülni lehet a kockázatot.
A rizikót befolyásolják a beteghez magához fűződő tényezők: az általános fizikai állapot (erőnlét, tápláltság, daganat(ok) elhelyezkedése és stádiuma), az általános érzelmi (lelki) állapot (szorongás, a korábbi kezelések során szerzett tapasztalatok). Nőknél gyakoribb a hányás, s ez jellemző az átlagosnál fiatalabb betegekre is, illetve azokra, akik más szituációkban (pl. buszon) is hajlamosabbak az émelygésre.
A terápiához kötődően négy kategóriába sorolták a rákellenes gyógyszereket aszerint, mennyire jellemző, hogy hányingert, hányást váltanak ki: 10% alatt minimális a kockázat, 10% és 30% között alacsony, 30% és 90% között közepes, 90% felett kifejezetten magas a hányás veszélye. Ezt a besorolást szakszóval az adott gyógyszer emetogén potenciáljának (emetogenitásának) nevezik.
A vastagbéldaganat ellen bevetett terápiákra jellemző, hogy a klasszikus citosztatikus (sejtosztódást gátló) kemoterápiás protokolloknak magasabb, míg a ráksejtekre célzottan hatni képes (target) onkológiai kezeléseknek alacsonyabb, illetve minimális a hányingerkeltő hatásuk. A képet ugyanakkor árnyalja, hogy a célzott terápiás infúziókat jellemzően kemoterápiás kombinációban alkalmazzák, így a hatás mellett a mellékhatások is összeadódhatnak. A kezelőorvos a terápia megkezdésekor, illetve már a terápiás terv ismertetésekor felvilágosítást tud adni arról, hogy az alkalmazni tervezett protokollnak (kezelési eljárásnak) mekkora az emetogén kockázata.
Forrás: 200 válasz a vastagbélrákról és végbélrákról
Ide kattintva kövesse rovatunk frissítéseit a Rákgyógyítás.hu Facebook csatornáján!
