Betegként mit kaphatok egy betegklubban, sorstársközösségben?

Magyarországon is már több évtizedes múltra tekintenek vissza azok a sorstársközösségek, amelyekben emlődaganaton átment betegek szerveződtek klubokba, baráti és civil közösségbe, hogy egyrészt segítsék egymást, másrészt a betegséggel újonnan szembesült, számos megválaszolatlan kérdés miatt szorongó betegtársaknak támaszt nyújtsanak. Sok helyi betegklubnak ma is az emlődaganatos betegek adják a bázisát.

Sokan idegenkednek attól, hogy betegként megkeressenek más sorstársakat, mondván: elég beteggel találkoznak a kórházban. Holott, aki már egyszer rászánta magát arra, hogy elmenjen egy betegklubba, megtapasztalhatta: rendszerint nyitott, a problémákat pontosan értő, az évek során összegyűlt tapasztalatok birtokában érdemben segíteni tudó emberekkel találkozhat. Sokaknak adhat pozitív kapaszkodót az is, hogy a betegkluboknak szinte mindig vannak olyan tagjai is, akik kétségbeesésre okot adó, nehéz helyzetből, embert próbáló nehézségeken keresztülmenve, de sikeresen meggyógyultak az emlőrákból – esetleg már évtizedekkel ezelőtt, amikor a maihoz képest még sokkal korlátozottabbak voltak az orvosi lehetőségek is.

A betegtársak segíthetnek eligazodni az egészségügy útvesztőjében. A betegklubokat gyakran a közeli kórházi osztály szakorvosai, ápolói is patronálják, így lehetőség van az onkológián kívüli kötetlenebb konzultációkon, előadásokon is részt venni. A sorstársak hasznos tanácsokat oszthatnak meg a mellékhatások csökkentéséről éppúgy, mint a betegséggel és a kezelésekkel járó lelki megpróbáltatások feldolgozásáról. Sok esetben a klubokban a tagok meg tudnak beszélni olyan kérdéseket, dilemmákat is, amelyeket csak az érthet meg igazán, aki átment hasonló megpróbáltatásokon. A betegklubok mindazonáltal nemcsak a betegségről szólnak: gyakran szerveznek közösségi vagy kulturális programokat, kirándulásokat is.

A legtöbb civil közösségnél nem feltétele az egyesületi tagság annak, hogy valaki részt vehessen a programokon, tehát nem várnak elköteleződést. Más kérdés, hogy az egyesületek hosszú távú működése, a pályázati lehetőségek, az érdekérvényesítés hatékonysága miatt fontos, hogy tagként is minél több sorstárs és családtag csatlakozzon hivatalosan is a civil szervezetekhez.

Forrás: 200 kérdés – 200 válasz az emlőrákról

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top