Emlőbesugárzáskor óvni kell például a tüdőt, a szívet, a szív első felén futó, a szívet vérrel ellátó artériát is. Az egyre pontosabb, CT alapú, 3 dimenziós sugártervezés és a kezelések precíziós kivitelezése révén mára jelentősen csökkent a rizikószerveket érő nem kívánt sugárterhelés. Van olyan készülék már Magyarországon is, amely alkalmas az úgynevezett mozgó céltérfogatok besugárzására is, vagyis folyamatosan követni tudja – elsősorban a mellkasi régióban – a légzés miatt elmozduló céltérfogatot. A technikai fejlődésen túl a kockázatcsökkentéshez hozzájárulnak azok a módszerek is, amelyek a betegek pozicionálása és a kezelésekben való aktív együttműködése révén teremtenek kedvezőbb helyzetet.

Amíg korábban például jellemzően csak háton fekve végeztek emlőbesugárzást, az utóbbi években több sugárterápiás központban is alkalmazták a hason fekvő testhelyzetet is. Az emlőbetegek egy részénél ezzel érdemben csökkenteni tudták a tüdő és a szív sugárterhelését. A módszer ugyanakkor nem univerzális, a betegek egy része számára hozhat csak előnyt. Ezt a besugárzás tervezése során kalkulálják ki. Ugyanis bár a rizikószerveket óvhatja a hason fekvés, de hátránya, hogy ez egy kevésbé stabil testhelyzet, tovább tart a beállítás, a beteg a kényszertartás miatt könnyebben elmozdulhat, illetve nem kívánt bőrreakciók is nagyobb arányban fordulnak elő.

A bal oldali emlőbesugárzásokban számottevően csökkentheti a rizikószervek sugárterhelését az úgynevezett mélybelégzéses technika alkalmazása. Ennek lényege, hogy ha a beteg a sugárkezelés másodperceire kontrollált módon vissza tudja tartani a lélegzetét, a kitáguló belső térben a levegő automatikusan távolabb tartja a szívet a mellkasfaltól, ezáltal csökkenhet a szív és a szíven futó artéria sugárterhelése. A módszer azoknál a betegeknél alkalmazható, akik együttműködők, akik legalább 20 másodpercen át vissza tudják tartani stresszhelyzetben is a lélegzetüket.

Forrás: 200 kérdés – 200 válasz az emlőrákról