Hányszor lehetséges kezelést váltani az emlőrák onkológiai terápiája során?

Az, hogy hányszor van lehetőség gyógyszerváltásra, az emlődaganat típusától, a beteg állapotától, a kezelések sorrendjétől is függ.

Általában az elsőként indított (első vonalban adott) daganatellenes terápia képes a legtovább hatékony tumorgátlást biztosítani. Ennek magyarázata, hogy a betegség előrehaladásával gyengülhet a beteg, illetve felerősödhetnek a mellékhatások, valamint egyre többféle és nagyobb számú daganatsejt van jelen a szervezetben, így csökken azon daganatsejtek aránya, amelyre egy-egy újabb támadáspontú kezelés érdemben hatni tud.

Vannak olyan emlőrák altípusok, ahol kevesebb, másokban több hatékony (és Magyarországon is finanszírozott, elérhető) onkológiai gyógyszer létezik. Az emlődaganatoknál az utóbbi években sokat szélesedett a terápiás paletta, így a beteg állapotának függvényében másodvonalban, majd ha a körülmények megengedik, akár harmadik, negyedik vonalban is indulhatnak még daganatellenes kezelések annak reményével, hogy azokkal javítani lehet a beteg életkilátásain. Ez azt is jelenti, hogy egyre inkább személyre szabhatóvá válik a terápia, amiben a konkrét betegség jellemzőit, a beteg egyéni adottságait és személyes választását is figyelembe tudják venni. A gyógyszerváltás lehetséges indokaira önálló válaszban térünk ki, a leggyakrabban ez akkor fordul elő, ha egy korábbi terápia már nem hat megfelelően a betegségre vagy a mellékhatások teszik szükségessé a módosítást.

A kezelési lehetőségeket befolyásolja az is, hogy korábban milyen gyógyszereket kapott valaki. Vannak olyan emlőrák ellen használt terápiák, amelyek nem alkalmazhatók egymás után, illetve az is előfordul, hogy egy-egy gyógyszer csak akkor adható, ha a beteg korábban egy meghatározott hatóanyagot vagy gyógyszer-kombinációt is megkapott.

Forrás: 200 kérdés – 200 válasz az emlőrákról

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top