Az emlőrák kialakulása szempontjából kockázati tényező a túlsúly. Ha pedig már kialakult az emlőrák, a túlsúly a gyógyítás szempontjából is gátló tényező.
2012-ben az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) külön útmutatót adott ki kimondottan az elhízott emberek onkológiai kezelésének a sajátosságairól, nehézségeiről. Az egészséges testsúlyra való törekvést a hazai szakmai irányelv is megfogalmazza, hangsúlyozva, hogy ez javíthatja az életkilátásokat és az általános egészséget is előnyösen befolyásolja.
A túl magas testsúly gátolhatja a pontos diagnosztikát. A nagy zsírmennyiség például rontja az ultrahangképet, de gyengítheti a CT és az MRI felvételek minőségét is, ráadásul a test nagyobb kiterjedése miatt CT vizsgálat esetén a sugárterhelés is nagyobb. Az izotópos vizsgálatoknál a kontrasztanyagként beadott izotóp mennyiségét ugyan testsúly alapján határozzák meg, ám a maximális dózist nem léphetik túl: ha tehát a páciens súlya több kontrasztanyagot kívánna meg, de az a mennyiség a kockázatok miatt már nem beadható, ez esetben szintén romlani fog a képek minősége.
Szintén diagnosztikai nehézség, hogy a beteg követése során a tumormarker értékeire is kevésbé lehet támaszkodni. Röviden ennek az a magyarázata, hogy a nagyobb testben több vér kering, így a daganat által kibocsátott, tumormarkerként figyelt anyagok mért koncentrációja alacsonyabb lesz, ezáltal később adhat okot gyanúra, mint a normál testalkatú pácienseknél.
Egy elhízott beteg operációja is mindig kockázatosabb. Egyrészt – a kísérőbetegségek nyomán is – nagyobb az aneszteziológiai, altatási kockázat, másrészt a műtét is nehezebb. A sebész számára technikai nehézséget okozhat a nagy tömegű zsírszövet jelenléte, operáció után pedig a sebgyógyulás is lassabb lehet – ezt tetézi, hogy a többletsúly miatti megterhelés a műtét utáni mozgást, lábadozást is nehezebbé teszi. Sugárterápiában a zsírszövetek nagy aránya azért okoz nehézséget, mert két kezelés között nagyobb lehet a besugározandó célterület elmozdulás, a mellékhatások mértéke nagyobb lehet.
A gyógyszeres kezelésben is általában hátrányban vannak az elhízott betegek. Egyrészt nehezebb lehet az infúziót bekötni. Másrészt az új hatóanyagok klinikai vizsgálatába – amikor a rutin alkalmazás előtt akár évekkel korábban hozzájuthatnak a betegek új készítményekhez – ritkán vonnak be elhízott betegeket, egyrészt a nagy valószínűséggel fennálló kísérőbetegségeik, másrészt a gyógyszer hasznosulásának nehézségei miatt. Ha ugyanis túl nagy a zsírszövetek aránya a szervezetben, ezért emiatt a májban is zsír halmozódik fel, az rontja a máj lebontóképességét és a kóros anyagcsere megváltoztatja a gyógyszer hatóanyagának optimális átalakulását, eloszlását.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy egyes betegségtípusok előrehaladott eseteiben előfordult az, hogy a túlsúlyos betegeknek voltak jobbak az életkilátásaik, mivel energiaraktáraik hosszabb ideig rendelkezésre álltak. Összességében és a betegek többsége számára azonban sokkal több hátrány származik az elhízásból, mint előny. Az elhízás miatti többletkockázatok nem jelentik azt, hogy a túlsúlyos daganatos betegeknek azonnal koplalniuk kellene vagy szélsőséges megvonáson alapuló diétába szabadna fogni. Az onkológiai kezelések idején fokozott a legyengülés kockázata: maga a tumoros folyamat és annak kezelése is beindíthat kóros fogyást. A betegség vagy a mellékhatások, netán az evésképtelenség miatti súlyvesztés nem tekinthető egészségesnek, mivel ekkor az izmok is gyengülnek (szarkopénia), ez pedig a mozgatóizmokat éppúgy sorvasztja, mint a légzőizmokat vagy a szívizmot.
Dietetikussal, gyógytornásszal egyeztetve kell kialakítani azt az étrendet, amely hozzájárulhat az egészségesebb testsúly eléréséhez, ám közben elegendő fehérjével és vitaminnal látja el a szervezetet. Nem utolsó sorban pedig olyan módszert kell kiválasztani, amit a beteg is magáénak érez, komolyan felvállal, amiben a megszorítások ellenére is örömét tudja lelni. Csak ezáltal biztosítható, hogy az életmódváltást ne kínlódásként élje meg valaki, s ne adja fel rövid idő elteltével.
