A daganatos betegek számára az egyik leginkább gyötrő és legjobban félt mellékhatás a hányinger és a hányás. Nem törvényszerű, hogy ez mindenkinél bekövetkezik, ez függ az alapbetegségtől, más fennálló kórképektől, az alkalmazott onkológiai gyógyszerektől, s nem kis mértékben a beteg lelkiállapotától is.
A hányinger vagy hányás előfordulása alapvetően három tényezőtől függ: az alkalmazott gyógyszerektől, a beteg egyéni jellemzőitől és a hányáscsillapítás módszerétől.
Emetogén potenciálnak nevezik az egyes kemoterápiás gyógyszerek hányást provokáló kockázatát, ez alapján az orvosok előre tudják, hogy az alkalmazott terápiánál mekkora kockázata van a hányásnak. Vannak kezelések, amelyeknél ez elhanyagolható és csak ritkán fordul elő, más terápiáknál a betegek többségét érinti.
A kemoterápia által kiváltott hányingert és hányást több csoportba sorolják. Az akut vagy korai hányás a citosztatikum beadása után 24 órán belül jelentkezik, s jellemzően ez a legintenzívebb. A kései vagy késleltetett hányás a kezelést követő 2-5. napon jelentkezik, ez intenzitását tekintve mérsékeltebb lehet az akut hányásnál, viszont elhúzódó volta miatt a betegeket rendkívül képes megterhelni, s a kiszáradás, legyengülés kockázatát hordozza amellett, hogy maga a folyamat is nagyon kimerítő.
Cél, hogy a hányást, a hányingert meg lehessen előzni, de ha ez nem sikerül, akkor is fontos minél hatékonyabban tenni ellene. Hányáscsillapítót a kezelőorvos, tehát az onkológus vagy a sugárterápiás szakorvos rendelhet. Számos hányingercsökkentő gyógyszer áll rendelkezésre, ezek alkalmazásával sok betegnél meg lehet szüntetni, illetve elviselhető mértékűre lehet csökkenteni az émelygést, hányingert. Hányáscsillapítóként olykor nyugtatót, antidepresszánst vagy szteroidot is felírnak. A hányinger-csillapítók részben tabletták, részben kúpok, de van olyan gyógyszer is, amelyet infúzióba adagolnak vagy injekcióban adnak be. Jellemzően a hányáscsillapítót a kezelés előtt kell alkalmazni, ha ennek ellenére is jelentkezik a hányás, további gyógyszer(ek) szedése is indokolt lehet.
A kemoterápiás szer által okozott hányinger, hányás kivédésére a kezeléskor, illetve az azt követő néhány napban leggyakrabban úgynevezett „szetron típusú” hányáscsillapítókat szoktak adni az onkológusok, ugyanakkor kifejezetten kemoterápiás hányásra más támadáspontú (pl. NK-1 receptor-gátló) szereket is használnak. A kemoterápiás szerekkel össze nem függő, tartós teltségérzés, émelygés csökkentésében gyakran beválnak a „nem szetron típusú” hányáscsillapítók, a betegek egy része pedig a B6 vitamin előnyös hatásáról is beszámol.
Anticipátoros hányásnak nevezik, amikor nem a kemoterápia, hanem maga a mellékhatástól való félelem idéz elő hányást. Leggyakrabban a második-harmadik kemoterápia előtt jelentkezik, s független attól, hogy egyébként az alkalmazott kemoterápia mennyire hányingerkeltő: a „kórházszag”, a kezelőhelyiség atmoszférája, a tű látványa, hangok, színek jelentenek kulcsingert, tehát elsődlegesen nem a szervezetbe kerülő szer által keltett kémiai reakciók, hanem pszichológiai tényezők okozzák a hányást. Megelőzésében fontos, hogy már az első kezeléskor megfelelő hányáscsillapítót kapjon a beteg, hogy ne alakuljon ki a reflex, amely a gyógyszert a rosszulléttel kapcsolja össze. Ha valakinél mégis kialakul az anticipátoros hányás, szorongáscsökkentő relaxációs technikákkal, esetleg az orvos által rendelt nyugtatóval lehet csökkenteni a panaszokat.
További cikkeinkben további részletes írásokat talál arról, miért okozhat hányingert a kezelés, illetve gyakorlati tanácsokat a hányinger és hányás kivédésére, mérséklésére.
