Édesapámnak idén februárban hosszan elhúzódó influenzája volt, sokáig köhögött, és a gyógyszeres kezelés után rekedt maradt, ezért tüdőröntgenre küldték, majd miután látszott valami rendellenesség, akkor mellkas CT-re, illetve hangszálvizsgálatra. 70 éves, erős dohányos volt közel 40 évig, de tavaly novemberben abbahagyta. Az utolsó rendes tüdőszűrés tavaly áprilisban semmit nem mutatott.
2 hónapja készült a mellkas CT, amin rosszindulatú tüdődaganatot találtak, a hangszála le van bénulva a jobb oldalon, a jobb oldali tüdőlebeny felső részén 5 cm-es, a bal oldalon több helyen apróbb gócok. Azt mondták nem lehet műteni, sőt a negyedik biopsziával sikerült csak kellő mennyiségű mintát venni, amiből megállapították az adenocarcinomát.
Nagyon szédült, egyedül tántorogva ment, mégsem készült agyi CT, csak a család javaslatára. A sürgősségire adott beutalót a körzeti orvos, ahol azonnal ott tartották intenzívre, a lelet: az agyállományon belül a bal és a jobb oldalon 1-1 cm-es, a kisagyban 2,5 cm-es cystosus metastasis széli erősítéssel, IV. kamra jelentősen összenyomott. Holnap döntik el tudják-e az agyban lévőt műteni.
Azt szeretném kérdezni, mire számíthatunk, jobbak -e az esélyei, ha esetleg sikerül az agyban lévőt műteni?
Teljesen hihetetlen, hogy ez az egész 2 hónappal ezelőtt kezdődött, és még nem jutottunk el semmifajta kemoterápiás vagy sugárkezelésig, mert a biopsziás mintavétellel bajlódtak eddig. Ezalatt annyira legyengült, és szédül, illetve nem tud normálisan, olvashatóan írni a jobb kezével, hogy nem tudom elég erős-e egy műtéthez vagy a kezelésekhez.
A leírtak alapján édesapjának meglehetősen előrehaladott stádiumban lévő tüdőrákja van. Ez már a mellkasi CT alapján is kiderült, mivel az elsődleges daganat mellett (ez valószínűleg a jobb felső tüdőlebenyben lévő 5 cm-es tumor), már a másik lebenyben is többszörös tüdőáttétre jellemző képet írtak le, ami már jelezhette: a rák szétterjedt. (Néhány havi dohányzás kihagyás nem tud ellensúlyozni 40 évnyi erős dohányzást.)
Sajnos a tüdőrákok meglehetősen gyakran adnak áttétet az agyba, sokszor az agyi áttét okozta tünetek hívják fel a daganatos betegségre a figyelmet, mert azok jelentkeznek először. Az egyensúlyzavart elsősorban a CT-n leírt kisagyi áttét okozhatja.
Vannak agresszív, gyorsan terjedő rákos betegségek, s valószínűleg édesapja betegsége is ilyen, mert csak 2 hónapja kezdődtek a tünetek. A betegség szövettani igazolása mindenféle onkológiai kezelés megkezdése előtt feltétlenül szükséges ahhoz, hogy tudni lehessen, pontosan milyen típusú daganattal állunk szemben, ezért is igyekeztek az orvosok szövettani diagnózishoz jutni.
Az agyi áttét esetleges műtétjéről idegsebészeti konzílium dönthet, ám amint levelében írja, az agy több térségében is ott a daganatos áttét, ez is jelzi a folyamat agresszivitását, előrehaladottságát. Levele alapján valószínűsítjük, hogy az agyból nem távolíthatók el maradéktalanul az áttétes gócok, s még ha csak egyetlen góc lenne is, akkor is mérlegelni kell a műtét kockázatát, a tumor hozzáférhetőségét, a beteg általános állapotát, illetve azt, hogy az operáció képes lenne-e érdemben változtatni a beteg sorsán.
Édesapja esetében nem biztathatjuk reményteli információval: rendkívül korlátozottak már az orvosi lehetőségek, mindenekelőtt arra kell hangsúlyt fektetni, hogy a lehetőségekhez képest az agyi nyomásfokozódásból adódó idegrendszeri tüneteket, panaszokat lehessen mérsékelni.
Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.
Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Metasztázisok az agyban: a koponyában nincs helye a tumornak
Tüdőáttét: az egyik leggyakoribb metasztázis kezelése
Mire jó a tüdőszűrés?
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Áttétek: gátat kell vetni a rák szétterjedésének
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Célzott biológiai terápiák tüdőrákban
Kemoterápia: a kezelések ütemezése is befolyásolja az eredményeket
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőrák agyi áttéttel
Tüdőrák agyi és gerinc áttét
Tüdőrák, tüdőtágulás: miért nem műtik meg?
Tüdőrák: miért nem kezelik?
Vajdasági tüdőrák kezelése
Tüdőrák kilátásai
Laphámsejtes tüdőrák
Édesanyám tüdőrákos, mire számíthatunk?
Tüdődaganat, fájdalomcsillapítás
Tüdőrák: miért csak egy nap a kemoterápia?
Tüdőrák, agyi áttét, sugárkezelés
Tüdőrák, agyi áttét, morfium, haláleset
Tüdőrák: sugár, valós kilátások
Áttétes tüdőrák, 59 éves férfi
Tüdőrák kombinált kezelése
Tüdőrák: kemoterápia 55 kilós férfinál?
Tüdőrák gyógyszere
Kissejtes tüdőrák terápiája
Áttétek, fogyás és fájdalmak
Tüdőrák, hörgőáttét, fulladás
Áttétes tüdőrák, fulladás
Tüdőrák és depresszió
Jó nekünk, ha a daganat szétesik?
Kiújult tüdőrák, véres köpet
Véres köpet és dohányzás
Tüdőrák, hatástalan terápia
Nem műthető kissejtes tüdőrák?
Műthetetlen tüdőrák, útkeresés?
Műthetetlen 2 cm-es tüdőrák?
Kissejtes tüdődaganat
Kissejtes tüdőrák végstádium
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kérdések a kiegészítő kezelésekről
Tüdőrák agyi áttéttel
Tüdőrák – szétterjedt áttétekkel, végső stádiumban
Tüdőrák végső stádium, hospice szolgálat
Agyban áttétes tüdőrák
Nagysejtes tüdőrák, agyi áttétek
Tüdőtumor, 20 áttét az agyban
Agyi áttétes tüdőrák
Agyi áttétes tüdődaganat
Tüdőrák, agyi és más áttétek