Édesanyámnál rosszindulatú tüdődaganatot fedeztek fel pár hete. Úgy volt, hogy eltávolítják a jobb tüdőlebenyét, de amikor felnyitották, már a szívburkon is találtak daganatot. Ezért nem távolították el a tüdőlebenyt, vagyis azt mondták, hogy onkológiai szempontból nem döntöttek a műtét mellett és édesanyám állapota sem engedte meg. Lehet, hogy ha 40 éves lett volna, akkor kivették volna a tüdőlebenyt (61 éves). Így 1-2 évet jósoltak neki. A szívburokból vettek mintát és a szövettan eredménye nem-kissejtes mirigysejtes rák. A kezelésekről még most fognak tárgyalni az onkológusok.
Kérdésem lenne, hogy mindenképpen muszáj-e a kemoterápia és/vagy a sugárkezelés vagy alternatív gyógymódot alkalmazzunk? Félünk tőle, hogy nagyon le fogja édesanyámat gyengíteni a kezelés, mert a műtét óta, ami 1 hete történt, elég gyenge. A fulladás a mai napig fennáll nála, mivel nem műtötték meg.
A mellkas felnyitása, egy tüdőműtét eleve terhelést jelent a betegnek és még nem is telt el sok idő a műtét óta. Az, hogy a daganat már a szívburkot is megtámadta, s ezt szövettanilag is igazolták, minimálisra csökkentette annak az esélyét, hogy egy nagy műtéti terheléssel járó, akár jelentős csonkolást (tüdő, szívburok) jelentő operációval daganatmentessé operálhassák az édesanyját.
Ilyen esetben, ahogyan Ön is jól gondolja, a kemoterápia és/vagy a sugárterápia, illetve az elmúlt években ezek kiegészítésére az úgynevezett target (célzott) terápiák állnak rendelkezésre. Ezekkel lehet elérni, hogy a rákos sejtek osztódása lassuljon, illetve a sejtek pusztuljanak. A túlélési idő attól is függ, hogyan reagál édesanyja betegsége a kezelésekre, illetve szervezete hogyan tolerálja (tűri) az alkalmazott kezeléseket.
Az alternatív szerek vonatkozásban nincs olyan tudományosan alátámasztott adat, hogy a tüdőáttétes nem-kissejtes mirigyrákban (adenocarcinoma) bármelyik készítmény alkalmazásával el lehet-e odázni a betegség rosszabbodását (vagyis meg lehet nyújtani a progressziómentes túlélést), illetve meg lehet-e nyújtani a teljes túlélést. A törzskönyvezettt kemoterápiás kezeléseknél, illetve célzott terápiáknál ezeket a hatásokat sok száz, sok ezer beteg bevonásával lezajlott klinikai vizsgálatokban igazolták. Az onkológiában mindig a várható eredmény (életminőség javulása, túlélési idő növekedése) és a kezelés kockázata (mellékhatások, hatástalanság, megterhelés) mérlegelésével döntenek arról, hogy melyik kezelést tartják szakmailag indokoltnak egy beteg számára.
Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el?
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Fájdalomcsillapítás
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Veszélyesek lehetnek a csodaszerek
Az étrendkiegészítő nem gyógyszer
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőrák és depresszió
Jó nekünk, ha a daganat szétesik?
Kiújult tüdőrák, véres köpet
Véres köpet és dohányzás
Tüdőrák, hatástalan terápia
Nem műthető kissejtes tüdőrák?
Műthetetlen tüdőrák, útkeresés?
Műthetetlen 2 cm-es tüdőrák?
Kissejtes tüdődaganat
Kissejtes tüdőrák végstádium
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kérdések a kiegészítő kezelésekről