Anyukámnál 2007 júniusában diagnosztizáltak tüdődaganatot. Mellhártyáján áttét volt. Akkor elutasította a kemoterápiát és azonnal étrendváltoztatást kezdett. Gondolom Önök is teljes mértékben elutasítják az alternatív módszereket, de azért leírom a történetet.
Október környékén bekerült a kórházba, mert a szív körül folyadékot gyanítottak, majd az operációnál kiderült, hogy nem víz, hanem daganat van már mindenhol. Az orvos sajnos még az egyik szívkamrát is megsértette, majd közölte velünk, hogy anyukámnak 2 napja van hátra.
Anyukám a műtét után 2 nappal elkezdett egy elég erős, 42 napos méregtelenítő kúrát. A kúra hatásosnak bizonyult, a tüdejéről teljesen eltűnt a daganat. Aztán 1 év múlva újabb méregtelenítő kúrát csinált végig, mert a nyirokcsomója beduzzadt. Biopsziát nem engedett, csak ultrahangos vizsgálatot, ami nem volt egyértelmű. A kúra után a duzzanat elmúlt. Aztán már akkortájt fájlalta a hátát. Lapocka környéke, gerinc. Rengeteg vizsgálaton volt. Tumormarkerek jók voltak, vérkép, röntgen jó. Aztán kb. fél hónapja volt csontizotópos vizsgálaton, ami kimutatott elváltozást, de az orvos azt mondta, hogy nem rákos és ő már nem tud mit csinálni, ugyanis ez már az idegorvos „asztala”. Az idegorvos pedig azt mondta, hogy szerinte rákos, menjen vissza az előző orvoshoz.
Kb. 1 hete kezdett el zsibbadni anyukám lába, 1 hét alatt ágyba került, szinte lebénult. Hétfőn került be az idegosztályra (a háziorvos a leleteket megnézte, és az idegosztályra utalták be). Egyébként már egy ideje mondják az orvosok, hogy csontritkulása van, de eddig még senkinek sem jutott eszébe az áttét. Az idegosztályon csináltak CT-t, ami alapján átküldték anyukámat az onkológiára, mondván, hogy áttéte van a csigolyán. A felvétel alapján a csigolya összeroppant, az áttét átszőtte a csigolyát, a lágyrészt is, műteni nem lehet. Előírtak 18 sugárkezelést, de azt mondták, nem valószínű, hogy valaha is kikerülhet a tolószékből. Persze reménykedünk, hogy hátha.
Kérdésem az lenne, hogy milyen vitaminokat célszerű a sugárkezelés mellett szedni? Valamint lehet-e ezzel a kezeléssel az életét valamennyire „meghosszabbítani”? Volt-e arra példa, hogy ilyen esetekben a sugárkezelés használt valamit? Azt mondják, hogy nagyon agresszív ez az áttét.
A leírt „méregtelenítés”-ről nem foglalunk állást. Az onkológiai kezelések célja a daganatok méretének csökkentése, a progresszió (rosszabbodás) késleltetése. A mai napig nem ismerünk olyan alternatív terápiát vagy „diétát”, amelyről bizonyították volna, hogy áttétes tüdőrákban (nem egy-egy esetben, hanem a betegek nagy számánál) eredménnyel bevethető lett volna a daganatkezelésben.
Amikor csontáttétek sugárkezelésére kerül sor, ez két fő céllal történik. Az egyik cél a daganattal átszőtt, összeroppant csigolyában a daganatsejtek osztódásának gátlása vagy lassítása, a helyileg ott lévő daganattömeg csökkentése. Az, hogy a bénulás, illetve a tolószékhez kötöttség megváltozhat-e, attól függ, hogy mennyire érintett a gerincvelő, illetve hogy a csontáttét csak kívülről nyomja a gerincvelőt vagy szorosabban összekapaszkodott vele, beszűrte azt: itt futnak ugyanis le, illetve a csigolyák nyílásain itt lépnek ki azok az idegek, amelyek az alsó végtagot mozgatják.
Az ilyen sugárkezelésnek általában van fájdalomcsillapító hatása is, s a fájdalmak csökkenése javítja a beteg életminőségét, illetve ha mozgáskészsége is javulna valamennyire, akkor kevésbé szorulna teljes ellátásra, állandó gondoskodásra.
Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el?
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Fájdalomcsillapítás
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Kiújult tüdőrák, véres köpet
Véres köpet és dohányzás
Tüdőrák, hatástalan terápia
Nem műthető kissejtes tüdőrák?
Műthetetlen tüdőrák, útkeresés?
Műthetetlen 2 cm-es tüdőrák?
Kissejtes tüdődaganat
Kissejtes tüdőrák végstádium
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kérdések a kiegészítő kezelésekről