22 éves fiú vagyok, épp túlestem egy nyelvműtéten, ma volt a varratszedés. A kórszövettan megállapította, hogy rosszindulatú daganatot távolítottak el a nyelvem oldaláról. Leírnám ide, hogy mi szerepel az ambuláns lapomon, mert önerőből nem nagyon tudom értelmezni:
A vizsgálatra került anyagban a felszíni hyperkeratoticus, acanthoticus hám basális membránja elmosódott. A hámon belül is, valamint a környezetében igen kifejezett idült gyulladás figyelhető meg. Helyenként lefűződő atypusos hámsejtek láthatók.
Vélemény: Carcinoma planocellulare keratosum microinvasioval. Az eltávolítás az épben történt.
Diagnózis:
BNO: C4490
MORF: 80703
T-KÓD: 01000T
Az orvos azt mondta, hogy ilyen fiatal korban szinte 100% a gyógyulás, ha abbahagyom a dohányzást (1 hete nem dohányzom), nem kezdek el rendszeresen italozni és kerülöm a hámot izgató ételek (borsos, csípős) fogyasztását, valamint az egy lyukas fogamat megcsináltatom.
Le tudnák írni, hogy mi is a pontos diagnózis, értem ezalatt, hogy elmagyarázzák.
A BNO a betegségek nemzetközi osztályozása, amely kódokkal jelöli a betegségeket az egyértelműbb kategorizálás, s a kezelési döntések meghozatala érdekében.
A C4490 a bőr rosszindulatú daganata.
Carcinoma planocellulare keratosum microinvasioval: a carcinoma a hám eredetű daganatok szövettani jelölése, a planocelluláris azt jelenti, hogy laphám jellegű az elváltozás (tehát a carcinoma planocellulare laphámrákot jelent). A keratosum, azt jelenti, hogy elszarusodást is tartalmaz az elváltozás. Az, hogy az eltávolítás az épben történt, azt jelenti, hogy a szövettani vizsgálat során a daganatos elváltozás körül mindenütt normális, ép szövetet látnak, vagyis nem maradt a daganatos elváltozásból a betegben, a kimetszés vonala nem a daganaton ment át, hanem az ép szöveteken, „körbemetszve” a tumoros részt.
Önnél szokatlanul fiatal korban jelentkezett ez a rosszindulatú betegség. Leveléből nem derül ki, hogy egyéb daganatra utaló elváltozások, pl. megduzzadt nyaki nyirokcsomók stb. biztosan nem észlelhetők-e. A szövettan alapján valószínűleg nincs további teendő ezzel az elváltozással, csak a gyakori kontrollvizsgálatok. Leveléből nem derül ki, hogy onkológus vagy fej-nyak sebészeti daganatok kezelésében és követésében jártas szakember is látta-e Önt, illetve véleményezte-e a leleteket.
Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganat a szájban: a halogatás végzetes lehet
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ
Patológusok a gyógyításban: film a vizsgálatokról
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Nyelvrák és dohányzás 21 évesen
Nyelvtumor, megnagyobbodott nyirokcsomó
Nyelvdaganat: csak műteni lehet?
Fájdalmatlan csomó a nyelvben: ugye nem nyelvrák?
Nyelvrák szövettani eredménye, sugárkezelés
Nyelvrák, érbetörés, megszakított sugárkezelés
Nyelvgyökrák kifakadt áttét
Nyelvgyökrák, majd tüdőrák
Nyelvgyökrák: végleges nyelvduzzanat?
Fej-nyaki daganat biológiai terápiája
Fej-nyaki tumor: van-e esély a gyógyulásra?
Nyelvgyökérrák kiújulás – 2.
Nyelvgyökérrák, tumor kiújulása
Nyelvgyökrák, sűrű nyálképződés
Mikor tekinthető egy nyelvgyökrák gyógyultnak?
Nyelvgyökrák kezelése és esélyei
Nyelvgyökrák: műtét helyett más protokoll
A szájüreg állapotfelmérése
Afták, herpesz és szájrák
Csomó a nyelv alatt
Belső szemölcs a szájban
Szájrák és tüdőrák tünetek?
Áttétes szájüregi rák?
Szájüregi rák, bajok az evéssel
Ínyvérzés, gyengeség
Bölcsességfog és szájrák
Alapos szájüregi szűrés
Nyelvgyökrák fájdalmai
Fekélyes nyelv fájdalma
Duzzanat a nyelvben
Nyelvgyökrák, nyílt seb
Nyelvgyökrák szesszel, cigivel
Nyelvgyökrák
Kezelések és alkohol