Édesapámnak ez év augusztusában nyelvrákot állapítottak meg. Szövettan eredménye G4 T2 N0 M0
A nyelvének nagy részét eltávolították, illetve a bal oldali nyirokcsomókat is. Pontosan 10, melyek tumormentesek voltak. A nyelv daganatának szövettani eredményére az van írva, hogy érbetöréses. Ez pontosan mit jelent?
50 Gy sugárkezelést írtak elő, melyet a fele kezelés után meg kellett szakítani a mellékhatások miatt. Ez esetleg nem jelenti azt, hogy így már a sugárkezelés nem lesz hatékony?
Milyen esélyekkel néz a gyógyulás felé, mert az a szó, hogy érbetörés, nagyon aggaszt.
A hosszabb távú kilátások szempontjából jó hír, ha a 10 nyirokcsomó közül egyikben sem találtak daganat áttétet. Erre utal az Ön levelének szövege is, illetve a TNM stádium beosztásnál az N0 adat (T = tumorméret, N = node, vagyis nyirokcsomó, M = metasztázis, vagyis áttét).
Az érbetörés azt jelenti, hogy a szövettani vizsgálat során láttak a megvizsgált metszetekben az erekben is daganatos sejteket. Ez magában rejti annak a kockázatát, hogy a vérárammal a daganattól távolabbra is eljuthattak kóros sejtek, ez a távolabbi, más szerveket is érintő áttétek megjelenésének potenciális kockázata.
A sugárkezelés esetében azt lehet mondani, hogy az onkológus és a sugárterápiás szakember természetesen azért igyekszik leadni a teljes dózist, mert azáltal jobbak az esélyek a daganat helyi kiújulásának gátlására. Ugyanakkor minden orvosi kezelésnél, így az onkológiai kezeléseknél is fontos, hogy ne okozzon lehetőleg a kezelés olyan mellékhatást, amely visszafordíthatatlan, a beteg életét veszélyezteti vagy testi épségét jelentősen és maradandóan, a működéseket (funkciókat rontva) károsítja. Ezért mindig egyensúlyozni kell a terápiás terv felállításakor optimálisnak ígérkező, majd a gyakorlatban megvalósítható kezelési folyamat egyes lépéseiről való döntések meghozatalakor.
Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
Daganat a szájban: a halogatás végzetes lehet
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Fájdalomcsillapítás
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben
Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Nyelvgyökrák kifakadt áttét
Nyelvgyökrák, majd tüdőrák
Nyelvgyökrák: végleges nyelvduzzanat?
Fej-nyaki daganat biológiai terápiája
Fej-nyaki tumor: van-e esély a gyógyulásra?
Nyelvgyökérrák kiújulás – 2.
Nyelvgyökérrák, tumor kiújulása
Nyelvgyökrák, sűrű nyálképződés
Mikor tekinthető egy nyelvgyökrák gyógyultnak?
Nyelvgyökrák kezelése és esélyei
Nyelvgyökrák: műtét helyett más protokoll
A szájüreg állapotfelmérése
Afták, herpesz és szájrák
Csomó a nyelv alatt
Belső szemölcs a szájban
Szájrák és tüdőrák tünetek?
Áttétes szájüregi rák?
Szájüregi rák, bajok az evéssel
Ínyvérzés, gyengeség
Bölcsességfog és szájrák
Alapos szájüregi szűrés
Nyelvgyökrák fájdalmai
Fekélyes nyelv fájdalma
Duzzanat a nyelvben
Nyelvgyökrák, nyílt seb
Nyelvgyökrák szesszel, cigivel
Nyelvgyökrák
Kezelések és alkohol